Kisalföld logö

2017. 10. 19. csütörtök - Nándor 9°C | 18°C Még több cikk.

Leszállították a buszról a kismamát és családját Sopronban

A Volán kivizsgálta az esetet, s az ellenőrök másképpen emlékeznek, mint a panaszos.

Forgácsné Mihály Zsófia, a hetedik hónapban járó budapesti kismama három gyerekkel és nővérével szállt fel Sopronban az 1-es járatú autóbuszra. Azt panaszolja, hogy megalázóan jártak el vele szemben az ellenőrök.

– A húsz hónapos Noémivel és babakocsijával, az ötéves András fiammal, valamint a nyolcéves unokahúgommal és nővéremmel együtt szálltunk fel a minap este a Teleki Pál utcában az 1-es járatra. A középső ajtónál, ahol nagyobb a hely a babakocsinak, mert nincs kapaszkodó – fogott történetébe a terhes kismama.

– A babakocsit a nővérem fogta, a gyerekeket is leültettem. Mivel körforgalomhoz ért a busz, én is az egyik ülésre huppantam. Arra gondoltam, hogy a legközelebbi megállónál, amikor áll a busz, akkor megyek előre jegyet venni. Ám erre nem került sor, mert két ellenőr is ott termett és kérték a jegyünket.

Elnézést kértem és mondtam jegyvásárlási szándékomat: ha áll a busz, biztonságosabban mehettem volna előre. Őket ez egyáltalán nem hatotta meg, s kijelentették, vegyek két-két jegyet, csak úgy utazhatunk tovább. Erre viszont nem voltam hajlandó, így elég gorombán leszállíttattak bennünket a buszról.

Az sem esett jól, hogy sem a fel-, sem a leszálláskor nem segítettek nekünk, pedig láthatták, kismama vagyok, s három gyerekkel utaztam, babakocsival. Nővérem ugyan ott volt, de elkelt volna még az udvariasság.

– Kivizsgáltuk az esetet, s az ellenőrök másképpen emlékeznek, mint a panaszos – közölte Bognár László, a Kisalföld Volán Zrt. forgalmi és kereskedelmi igazgatóhelyettese. – A két hölgy ugyanis leült és semmiféle jegyvásárlási vagy -érvényesítési szándékot nem mutattak. A vonatkozó rendelet ugyanakkor előírja, hogy felszálláskor kell felmutatni a bérletet, érvényesíteni a lyukasztós jegyet, vagy vásárolni az autóbusz-vezetőnél. Munkatársaink kis idő elteltével mentek oda a családhoz, hogy kérjék a menetjegyeket.

Az viszont nem volt, tehát eleve pótdíjat kellett volna fizetniük a jegy nélküli utasoknak, akik felszólításra sem voltak hajlandóak jegyet váltani. A jegyzőkönyvben durva hangnemre még csak utalás sincs. Arra viszont igen, hogy egy idősebb hölgyutas felszólította a panaszost és családját, hogy „maguknak is kellene jegyet venni, nemcsak nekünk".

Ezek után a mi meglátásunk szerint az ellenőrök szabályszerűen jártak el. Egyébként a panaszos és családja személyes adatait nem adta át az ellenőröknek, így pótdíjazásra sem kerülhetett sor.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az SVSE küzdeni fog a Sampdoria ellen

Újabb európai top csapat, ezúttal az olasz Sampdoria játszik barátságos meccset Sopronban. Az… Tovább olvasom