Kisalföld logö

2017. 07. 20. csütörtök - Illés 19°C | 34°C Még több cikk.

Lesz aszfaltos út Tómalmon

Sopron–Tómalom - Akár a következő évben megkezdődhet a tómalmi utcák leaszfaltozása. Az előzetes számítások szerint egy családnak összesen kétszázezer forint hozzájárulást kellene fizetnie.

A Szép Tómalomért Egyesület hírlevelet postáz a napokban a tómalmi családoknak. A hírek mellett egy szándéknyilatkozatot is találnak az itt élők. Az egyesület szeretné felmérni, hogy hány család kéri az utak leaszfaltozását. A tervek szerint a Tarló sor, a Csemetekert utca, valamint a tó határolta terület kapna aszfaltot. A teljes hosszúság eléri a hat kilométert.

– Most kell lépnünk, mert félő, hogy lemaradunk a városi és az uniós pályázatokról – mondta el Babos Attila, az egyesület titkára.
– Jelenleg elviselhetetlen a por, amit még több évig szívhatunk, ha az utak a következő években nem készülnek el. Naponta mosatjuk az autónkat, a házak homlokzatait pedig néhány év múlva lehet újra színezni. Erre javaslunk most megoldást: telektulajdonosokként mintegy kétszázezer forintból minden ház előtt le lehet aszfaltozni az utat. A szándéknyilatkozatot is ezért küldtük el. Amint megkapjuk az aláírt szándéknyilatkozatokat, akkor megalakulhat a tómalmi építő társaság, és részt vehetünk a városi, valamint az uniós pályázatokon. Sikeres elbírálás esetén a mostani kétszázezer forint helyett kevesebbet kell kifizetniük a lakosoknak.

Babos Attila elmondta még, a „régi" Tómalom területén a beépítettség elérte a hetvenöt százalékot. Ez azért lényeges, mert e felett lehet részt venni a pályázatokon.

P. Horváth László

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Igényes lakások épülhetnek jövőre

Sopron - Az Újteleki utca 34. és 36. szám alatti ingatlan sorsa jobbra fordul, beépítik az enyészeté lett egykori műemlék házak helyét. Augusztusban döntenek arról, nyolc- vagy háromlakásos épületet húzzanak fel a telkeken. Tovább olvasom