Kisalföld logö

2017. 09. 22. péntek - Móric 11°C | 17°C Még több cikk.

Lemondanak tiszteletdíjukról a képviselők

Ágfalván az alpolgármester és az önkormányzati képviselők idén is lemondtak összességében több mint hét és fél millió forint tiszteletdíjukról. A képviselő-testület az összeget Ágfalva fejlődésére fordítja.
A 1926 lakosú Ágfalván nemcsak beszélnek a „kisebb parlament, kevesebb közkiadás" takarékossági elgondolásról, hanem a kilenc képviselő és az alpolgármester tesz is azért, hogy az önkormányzathoz befolyó pénz a köz javát szolgálja. Mint a rendszerváltás után minden esztendőben, a helyi képviselők 2004-ben is közérdekű célokra ajánlották fel összességében több mint hét és fél milliós tiszteletdíjukat. Annak ellenére, hogy Ágfalva az idei költségvetés szerint nem szorul hitelfelvételre.

Fölnéznek rájuk a helyiek

– Tagja vagyok az iskola alapítványának, tudom, tavaly is kaptunk a képviselői keretből – mondja a hírrel kapcsolatban Schneider Ernőné boltvezető-helyettes. – A környezetemben mindenki fölnéz azokra az emberekre, akik nem beszélnek, hanem tesznek, vagyis lemondanak valamiről a közösség érdekében.

Zselinszkyné Kondor Nikolett háromgyermekes, gyesen lévő anyuka is követendőnek tartja a képviselők gesztusát.
„ Állandóan arról hallunk, nincs pénz semmire ebben az országban. Az ágfalvi képviselők példát mutatnak, hogyan kellene ezt nagyban is csinálni."

Alpolgármester: nettó 924 ezer forint

– A rendszerváltás óta nem volt olyan képviselő-testület Ágfalván, amely akár egy fillér tiszteletdíjat is felvett volna. A polgármester is a törvényben meghatározott minimumórabért kapja. Minderről az első alakuló ülésen határoztunk, a gesztus aztán hagyománnyá vált – említi Márkus István alpolgármester, aki immár harmadik ciklusban dolgozik a közösségért. A civilben nyugdíjas közlekedési mérnök tavaly alpolgármesteri illetményét az óvoda és az iskola alapítványának ajánlotta fel. – Idén nettó 924 ezer forint lenne az éves alpolgármesteri díjam, ám ezt is alapítványoknak, helybéli rendezvények támogatására szánom.

– Amikor elfogadtam a jelölést, tisztában voltam a szokásjoggal, azzal, hogy itt senki nem a pluszpénzért vállal közösségi munkát. A képviselők havonta több mint hatvanezer forintról mondanak le a község érdekében – teszi hozzá Dudás György képviselő, nyugállományú tűzoltó százados.
Kiss István faipari mérnök, egyéni vállalkozó második ciklusban képviselő a testületben. Mint mondja, az ágfalvi önkormányzat nem különb a többinél, alkalmanként kemény vitákra is sor kerül, de a tiszteletdíj kérdésében mindig teljes volt az egyetértés.

Közösségi ünnepekre

– Ágfalva idén lesz 810 éves település, a kétnapos ünnepség költségeit ebből a forrásból fedezzük majd – szól Gaál István képviselő, nyugdíjas határőr alezredes, a kisebbségi, kulturális és szociális bizottság elnöke. – Ebből a hét és fél millióból jut arra a szomszédos osztrák falvakkal közösen felállítandó határkőre is, amelyet május elsején avatunk az újra egymásra találás örömére. Az emlékmű költségeit különben a három falu állja.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Eladták a fejük fölül a lakásokat

Három éve kifizették a lakásokat, azóta arra várnak, hogy befejeződjön végre az építkezés, s… Tovább olvasom