Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 3°C

Lelki sztriptíz whiskeyvel

Sopron - Óriási energiákat mozgatott meg Edward Albee: Nem félünk a farkastól című drámája, mégis kettős érzéssel álltunk föl a kisszínház nézőteréről.

Tudjuk, Edward Albee amerikai szerző 1961–62-ben írt sikerdrámája, a ˝Nem félünk a farkastól˝ 663 előadást ért meg a Broadwayn. (A mű eredeti címe: Who is afraid of Virginia Woolf?, amely szójáték egyszerre utal az ismert mondásra és az öngyilkosságba menekülő angol írónőre.) A vibráló, sok esetben villámerejű feszültséget keltő mű hű tükörképet nyújthatott az akkori amerikai értelmiség egy részéről.

Fél évszázaddal később – legalábbis a Merő Béla rendezte soproni előadás nyomán – úgy véljük, az amerikai dráma ˝lelki sztriptíze˝ több okból sem hozza feltétlenül izgalomba a közép-európai közegben felnőtt nézőt. A darab alaphelyzete sem tűnik – itt – életszerűnek. Az egyetemi docens, George (Bregyán Péter) és neje, a rektor lánya, Martha (Bencze Ilona) banketten megismerkednek egy új kollégával, Nickkel (Laklóth Aladár), valamint feleségével, Honeyval (Tébi Márta). Hajnalok hajnalán meg is hívják magukhoz őket. Sejtjük, miért nem együtt érkezik haza a négyes: tudatosítani kell a nézőben, hogy Georges és Martha házassága úgy ˝dráma˝, ahogyan van, kegyetlenül marják egymást. ˝Nyald ki!˝ – üvölti bőszülten Martha, miközben George ajtót nyit vendégeik előtt. Ezek után jogos a rendre felvetődő kérdés: mi a fene lehet az az erő, ami az elképesztő szituációk dacára maradásra bírja Nicket és Honeyt? Hallhatunk nyers üvöltözést, láthatunk brutális fojtogatást, indulatos piásüvegtörést, később a két férfi ölre is megy – a vendégek csak maradnak. S nyakalják veszettül mind a négyen a whiskyt – ha bourbont ittak, akkor whiskeyt – és a konyakot. A dráma is ebből az eredendően ˝ingatag˝, egyszersmind szóra bíró helyzetből építkezik.

Bár tisztességes mennyiségű ital folyt le a dráma alakjainak torkán, a végén mindenki ˝kijózanodik˝. Balról Bencze Ilona, Bregyán Péter, Tébi Márta és Laklóth Aladár. Fotó: Magasi
Bár tisztességes mennyiségű ital folyt le a dráma alakjainak torkán, a végén mindenki ˝kijózanodik˝. Balról Bencze Ilona, Bregyán Péter, Tébi Márta és Laklóth Aladár. Fotó: Magasi


Bevalljuk: zavarba jövünk, ha arra gondolunk, napjainkban mit sugallhat nekünk ez a darab.
A szerző olyan érzésekből, indulatokból, képzeletből és valóságból próbál meg katartikus végkicsengésű társadalmi kórképet rajzolni, amelyek itt és most csak két emberre tartoz(ná)nak.

Bevalljuk: zavarba jövünk, ha arra gondolunk, napjainkban mit sugallhat nekünk ez a darab. Hogy az évek során felgyülemlett feszültség feloldódik, ha roppant kínos helyzetekbe hozzuk mások előtt azt, akit voltaképpen szeretünk? Vagy – a látottak alapján – ha túl sokat vedelsz, minden megvilágosodik előtted és még "józanabbul" látod helyzetedet az addig kusza világban? Hát kérem, nézzék meg a darabot, talán többet is sikerül észrevenniük a mondandóból. A színészek pedig nagyszerűek – talán Tébi Mártán lötyög egy kicsit Honey karaktere, bár a színésznő néhány kiváló pillanata sejteti, többre is képes lenne –, ők igen megérdemlik a tapsot...˝

Olvasóink írták

  • 2. Gould1985 2010. január 21. 15:28
    „Végre egy kritika! Javaslom a többi kritikusnak, olvassák Gosztonyi Úr mondatait, talán ragad rájuk valami, a Petőfi téri úszómedencén kívül is... aki olvassa a kritikákat, az érti az előző mondatomat! Gosztonyi Úr utánajárt, információt gyűjtött, és emberként megnézte az előadást! Istenem, még van Remény...”
  • 1. szabcsiga 2010. január 19. 17:06
    „Így van. A helyzet már alapvetően rendkívül abszurd és életidegen. Ki juthat odáig, hogy vadidegen emberek előtt, teljes borgőzben kitárja lelke minden sötét bugyrát...és maratoni pszichoterrorban tartsa társait? Szerintem a darab alaphelyzete nem is fontos, mert ilyen nem létezik amit ezek az emberek egymással művelnek. A helyzet egy fikció, egy hihetetlenül sűrű valami, ami olyan konfliktusokat fogalmaz meg, amik hígabban csapódnak le mindennapjainkban.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egy döntés, amely rést ütött a vasfüggönyön

A rendszerváltás időszakának elméleti kutatásával telnek mostanság Bella Árpád nyugalmazott határőr… Tovább olvasom