Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 4°C

Lélekjelenléte mentette meg életét

Második születésnapjaként ünnepelheti ezentúl november harmadikát Tímár Tamás 39 éves mozdonyvezető, akinek életét csak tizedmásodpercnyi idő alatt hozott helyes döntése mentette meg.
A hírügynökségi jelentésekkel ellentétben nem ugrott ki a mozgó vonatból, hanem a padlóra vetődve mentette életét az a soproni mozdonyvezető, aki a GySEV Rt. Pomogy (Pamhagen) felé tartó motorvonatát vezette hétfőn. Tímár Tamás lélekjelenlétét ez a tény semmivel sem csorbítja, hiszen ha helyén marad a motorvonat vezetőállásában, akkor a daru karja valósággal leborotválja őt.

Alighogy elhagyta Barátudvar (Mönchhof) állomását a 12 utassal robogó motorvonat, a mozdonyvezető egy kanyarból kitekintve a vágányokra felhajtani készülő darus kocsit vett észre. A vészfékezés után egy pillanatnyi ideje maradt arra, hogy eldöntse: hátraugrik az utastérbe vagy a padlóra veti magát, hiszen a daru karja a vezetőállás magasságában benyúlt a sínekre.

– Vetődtem és abban a pillanatban óriási csattanást hallottam. Záporoztak rám az üvegszilánkok. Ahogy ott feküdtem a padlón, arra gondoltam, csak nehogy beszoruljak a roncsok közé – idézi fel a félelem perceit a mozdonyvezető. – Amikor végre kivergődtem a vezetőállásból, azt mondták, falfehér voltam és a körülöttem gyülekező utasok egyre csak azt kérdezgették, jól vagyok-e. Nem történt semmi bajom, és hála istennek, az utasok is ép bőrrel megúszták az ütközést. Csupán a darukezelőt kellett könnyebb fejsérülésekkel a kismartoni kórházba szállítani. Másodszor születtem meg erre a világra azokban a pillanatokban...

– Még nem mondtam el a két fiamnak, hogy mi történt, de a feleségem már tudja – vallja be a masiniszta.

„ Péter (12) és Tamás fiam (13) nagyon szeretik a vonatokat. Sokszor bevittem már őket a szerelőműhelybe is. Mindketten mozdonyvezetők szeretnének lenni, mint az apjuk, és nem akartam kedvüket szegni, vagy akár csak megijeszteni őket a baleset hírével."

– Eddig soha semmilyen baj nem történt velem, hogy lekopogjam. 1986 óta dolgozom mozdonyvezetőként a GySEV vonalain, akad már tapasztalatom bőven. A főnökeim azt mondták, legalább két napot pihenjek, annyi kijár. Élek is ezzel a lehetőséggel, de még a héten újra felszállok a vezetőfülkébe, nagyon szeretem a munkámat.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kastély: Lassabban halad a festés

A túl korán jött hideg időjárás miatt nem tartható a fertődi Esterházy-kastély külső megszépítésének… Tovább olvasom