Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 4°C

Lehet ön is olvasóból tudósító!

Győr-Moson-Sopron - A Kisalföld újságírói bár szeretnék, de nem lehetnek ott mindenütt. Olvasóink viszont jelen vannak minden, valami miatt érdekes és váratlan esetnél is. Ezért azt kérjük, legyen ön is a Kisalföld tudósítója, ossza meg velünk és az olvasók közösségével a látottakat! Kapja elő a telefonját fotózza le, akár vegye filmre, röviden írja le az esetet, és küldje el nekünk. A kisalfold.hu, illetve a Kisalföld napilap leközli a másokat is érdeklő fotókat, történeteket. A legjobbakért fizetünk is.
Hogy milyen esetekre gondolunk? A közelmúlt terméséből lássunk néhányat. Egy anyuka azt kifogásolta levelében, hogy Győrött, a gyermeknapi programok helyszínére és időpontjára miért engedélyezték egy militáris szervezet demonstrációját. Sopronból egyik olvasónk a Petőfi téri gazra és törmelékre hívta fel a figyelmet, másikuk pedig a Bajnok utca végén folyó csapadék-elvezetési munkálatok balesetveszélyességét tette szóvá. A fotókat is ők készítették, s küldték el szerkesztőségünkbe.


Olvasóink küldtek már tudósításokat egy soproni veszélyes építkezésről, belvárosi gaztengerről, nagyszentjánosi tűzesetről és szélsőségesek gyermeknapot zavaró demonstrációjáról.

Hogyan lehetek olvasóból tudósító?

Van egy híre a Kisalföld számára? Baleset, tűzeset, rendkívüli esemény, különleges jelenség, vagy egy érdekes történet szemtanúja volt? Felháborította valami? Szeretne megóvni másokat a veszélytől? Híres embert sétált el Ön mellett? Küldje el szöveges, képes vagy videó-üzenetét a tudosito@kisalfold.hu email címre. Vagy egyszerűen tippjét, javaslatát. SMS-t is küldhet a 30/827-9166-os számra.

Pénzt kapok érte?

A Kisalföldben is közölt tudósító hírekért fontosságuk alapján nettó 2-3 ezer forintot fizetünk. Természetesen csak abban az esetben tudjuk teljesíteni ígéretünket, ha ismerjük a szerző kilétét. Persze, bizonyos esetek indokolhatják a névtelenséget.

Hol jelenik meg?

A beérkezett olvasói tudósításokat a www.kisalfold.hu/tudosito lapon közzétesszük, a legfontosabb hírek, a legjobb képek pedig a Kisalföldben is megjelennek. 



Mi a különbség a klub- és a tudósítóhálózat között?

Örülünk annak, hogy a korábban indított települési klubhálózatunk szépen fejlődik, a sokoropatka.kisalfold.hu klubunknak például már 75 tagja van. A klubok a helyi közösségek portáljai, ahol az ott élők, elszármazottak kommunikálhatnak, nyithatnak a nagyvilág felé. A klub lehetőséget ad videó és képfeltöltésre, blogírásra, chat-elésre, igazi aktív, virtuális közösségi térré válhat.

A tudósítóhálózat a rendkívüli események gyors nyilvánosságra kerülésében segíthet. Az olvasók válhatnak helyszíni tudósítóvá. Az olvasóriporterek által küldött írások pedig a napilapon túl automatikusan felkerülnek az adott település kluboldalára.

Olvasóink írták

23 hozzászólás
12
  • 23. tzsuska81 2010. június 07. 22:09
    „Tisztelt Kisalföld!Amit nagy erökkel állittanak,hogy micsoda nagyszerü ellátást kapnak a rendörök akik az árviz miatt el vannak vezényelve Borsodmegyébe,az egy nagy HAZUGSÁG!!!Sajnos azok az emberek akiknek a házuk meg mindenük oda veszett azok hordanak szendvicseket és inni a rendöröknek!!!!!Még azt se tudják megmondani mikor jönnek haza mert csak egy naprol volt szó,és már három napja fennt vannak.Tisztelettel:egy kétgyermekes rendör feleség!!!!!!!!”
  • 22. Cseter János 2008. május 29. 13:11
    „No kedves "Egy kisalföldes"! Az én nevem ismert és bár ki meg tud találni aki bizonyítani is tudja, hogy Őt rágalmazom, vagy a becsületében sérem meg! Ön gyáva még ahhoz is, hogy a nevét adja állításaihoz! Különben ezt tanúlták egymástól azok akik gyerekkorukba, egymás hátára ragasztották a " hyülye" táblát és egyiki köröhögte a másikat!Ma azzal védekeznek a nyilvánosság előtt, hogy valótlannak állitsák be a valós dolgokat! Tehát vagy csicskása az ilyen ember a hivataki visszaélőknak, vagy ép az akim gátolja a valóság kiteregetését a köz tájékoztatására! Csak nehogy azzal jőjön,hogy csupán sajnál, hogy, ha megbüntetnek, mert ez szokott a következő lépés lenni az ilyen emberektől!”
  • 21. Egy kisalföldes 2008. május 29. 10:59
    „Az a baj ezzel, hogy egy átlagos Cseter-írásmű egyenlő: 5 rendbeli rágalmazás és vagy 10 rendbeli becsületésértés. A stílusról már nem is beszélek, mert az nem jogi fogalom. Ezzel nincs is semmi gond, leveleit mindenki a helyén és értékén kezeli. De a nagynyilvánosság előtt már nem babra megy a játék. Több százezer olvasó fórumán, már elnézést, maga egy elefánt lenne a porcelánboltban, ráadásul soha nem gondol bele, hogy mi van, ha nincs igaza.”
  • 20. Cseter János 2008. május 29. 10:33
    „Kedves " Egy kisalföldes"! Valójában írásaim a Kisalföldban már több mint tíz éve nem jelennek meg! Történetesen azóta az eset óta, hogy a Kisatalföld váletlenűl helyt adott a " Ki ellenőrzi a bírókat" közérdekű írásomnak.! Amit megelőzött az "Egy kis történelmi számtan"! Így nem is csoda, ha nem jelennek meg írásaim. Hisz valójában engem sosem a külalak vagy a költői mesemondás ihletett, hanem az alantas emberek viselt dolgainak közzététele! Természetesen a valóság minden alapjával és ellenőrizhetőségével. Persze akiket csak a "Perlinger féle kutyakalandok" érdekelnek az nyilván engem kritizál úgyan is egy fikarcnyit sem ért az írásaim tartalmához! Igaz is, ha valaki egész életére liberósnak születet arról nem tehet!”
  • 19. Magyari 2008. május 28. 22:37
    „Teljesen igazad van DEW!
    Egyébként a megemlékezéssel kapcsolatban van egy cikk (rá lehet
    kattintani a szövegre) amelyben szó van a "félelemkeltő" Gárdis-
    tákról! Egy idős nő volt aki sérelmezte a felvonulást, hát persze,
    ki más lehetett volna!!! A lánya a fórumban úgy nekem esett, hogy
    nem kaptam szikrát! Írtam hogy egy esti újvárosi séta keltsen
    benne félelmet, ne a megemlékezés! Az idős nők már nem tudják
    hová tegyék magukat, nagyon unatkozhatnak egész nap hogy
    ilyen buzgón irogatnak mindenfélét. Egy rendőr ismerősömtől tudom,hogy az ügyeletre bejelentést tevők nagy része szintén az idős hölgyek köréből kerül ki, néha alig bírják a küldéseket emiatt.
    Persze a bejelentések nagy százaléka fars, és hülyeség!!!”
  • 18. Dew 2008. május 28. 18:01
    „Pedig történtek "érdekes" dolgok itt a Kisalföldben. Konkrétan arra gondolok, hogy Gárdával kapcsolatban minden vélt vagy valós (mondjuk szerintem vélt, mert utóbbi esetben már rég a börrtönben ülne az összes gárdista) negatívum egyből szerepelt az újságban, ennek ellenére egy sort sem láttam a karácsonyi, szegény családok részére történő adományozási akciójukról. No de az ilyen történéseket mostantól lehet újságolvasóknak tudósítani.”
  • 17. Egy kisalföldes 2008. május 28. 15:53
    „Cseter úr, kicsit erőseket állít. A maga levelei egyébként egyetlen valamire való újságban sem fognak megjelenni. És nem a "cenzor" szórja ki őket, hanem a korrektor.
    Na meg az a vezérelv, hogy a sajtóorgánumok előnyben részesítik az olyan véleményeket, amelyekben a szavak megfelelő sorrendbe állítva mondatokat alkotnak és az alkotott szövegegységek egybefűzésével megcsillan a verbális kommunikáció koronája, amely - egyben Cseter János legpogányabb ellensége -, t. i. az értelmes mondanivaló.”
  • 16. aTibi 2008. május 28. 15:40
    „Olvastam egy friss tudósítást egy alkalmi" újságírótól".
    Hát ugyan olyan mint a"profi" újságírok! nincs külömbség!
    Tudosít a Radó-szigetről. Ott van annyi okos egyén és eggy sincs aki a koszorúzoktól megkérdezné kik ők? ....Ott voltak tőlük 10-m-re ---egyszerűbb a Polgármestert felhívni a rendőeségtől kérdezni??Ráadásul még igy sem lettek az emberek tájékoztatva.
    Igen ez a profi újság szemlélet. Itt nálunk----szégyen!!
    És eszt lehozza az újság. Bizony ez tetszhet nekik mert egy színvonalon vannak!
    Úgye" kedves" újságírók-szerkeztők úgy az igazi írni amikor egy szoci-ballib eseményről kell tudósítani: Minden nagyon jó mindenki elégedett nagy a tömeg/öt ember a közeli képen/ és ezt mind lelehet írni akár ELŐRE!”
  • 15. na ki? 2008. május 28. 13:39
    „Újságírói felelősség! Beküldenék valami blődlit, tennék hozzá egy retusált fotót, közölnék? Ki vállalná érte a felelősséget? Főszerkesztő úr??”
  • 14. mz/x 2008. május 28. 13:30
    „legalább ez lesz az újságba, ami fontos.”
  • 13. pacsibácsi 2008. május 28. 13:09
    „Valakimás! Most akkor az fáj, hogy lusták az újságírók vagy hogy keveset fizetnek?”
  • 12. valakimás 2008. május 28. 12:43
    „Ez az egész tudósítósdi egy baromság! (Túl azon, hogy más újságoktól nyúlták az ötletet, hiszen ez régóta működik mindenhol) Lusták az újságírók utána járni ezért velünk irattatják meg. A Blikk ugyanezt meg is fizeti kedves Kisalföld!”
  • 11. cseter, ne csetelj 2008. május 28. 11:42
    „Megint a pálinkával kezdtél, Cseter? Dobálják is ki a náci ökröket! Ez fáj neked? Dobj be még egy felest, aztán menj a kurucinfora! Ja ott nincs kivel vitatkozni??? egyben van igazad: dugva jobb!”
  • 10. Cseter János 2008. május 28. 10:38
    „Köszönöm, kedves "brummadzag"! Ugyan én a "győri herk" rovatából másoltam ki, de valóban ott van az Ön által írt Wewb lapon. Persze azt ma még nem mindenki tudhatja vándorló cikkek lesznek. No mindegy dugva van ami jobb!”
  • 9. fikázni, azt igen 2008. május 28. 10:35
    „cseter úrnak az előző rendszer ment az agyára vagy a mai meleg?
    még jó, hogy a nyiltan úszító, rasszista hozzászólásokat leveszik”
  • 8. brummadzag 2008. május 28. 10:20
    „http://www.kisalfold.hu/tudosito/a_buszoknak_szabad_a_tilos/2056095/
    Erre gondolt, kedves János? Ez kérem a helyén van. :)”
  • 7. Alternativa 2008. május 28. 10:15
    „Mindig a másik felet is meg kellene hallgatni, ez lenne a reális.
    Római jogban is kötelező intézkedések közé tartozott.Sajnos eddig még évszázadokat kell várni.”
  • 6. Cseter János 2008. május 28. 09:34
    „Mégis csak működik a CENZÚRA! Milyen hamar beszöntették a Borkai féle "Honlap"-os témát, már nem lehet hozzászólni, sőt nem is mutatják be azt az ominózus plakátot sem! De a lényeg az, hogy csak egy féle megközelítését olvashatja még az olvasó! No és hova lett oly hirtelen a "Tudósitó" Nyilas József úr "Észrevélele"? Már is levettete a cenzúra? Tizen három hozzászólás után!”
  • 5. Cseter János 2008. május 28. 09:22
    „Aki vállaja a nevét és felelősségét állitásai miatt eddig nem kapott helyet a közvlemény előtt a Kisalföldnél! Tudva, hogy csak is a köz véleménye tehet nyomást az igaságszolgáltatás területén. E lap munkatársai bátorsága hiányzott ehhez! Természetesen érthető e rendszerben! A sajtó megélhetési munkatárs az nem újság legfejebb mesi író! Ígaz az is egy műfaj, csak arra kevés a vevő.
    E sajtónak meg mindegy mivel van tekeírva, csak eladható legyen.
    Noha tudják az valódi újságírók, hogy a sajtó egy úgynevezett 4. hatalmi ág egy rendszerben! Viszont a hatalmaskodók a koncon összeszokat kapni és egye-eyget kipeckelnek a konc mellől!”
  • 4. LacaBoy 2008. május 28. 08:46
    „<moderálva>”
23 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ötven évre emlékeztek

Sopron - A Deák Téri Általános Iskola ebben a tanévben ünnepli fennállásának ötvenedik évfordulóját.… Tovább olvasom