Kisalföld logö

2017. 09. 22. péntek - Móric 11°C | 17°C Még több cikk.

Lecsúsztak a dobogóról a fakitermelők

Sopron - Hétfőn érkezett haza válogatottunk Zágrábból a 29. fakitermelő-világbajnokságról.

A csapattagok a verseny előtt Sopronban edzettek, dobogóról álmodtak. Felkészülésük jól sikerült, ám a vb-n nem voltak optimálisak a körülmények.

A ráckevei Juhász István, a hajdúdorogi Kozák András és a sombereki Rittlinger Róbert összeszokott csapatként utazott a zágrábi világbajnokságra. A verseny öt számból állt, a döntésnél, a gallyazásnál, a szerelésnél, a darabolásnál is fontos a gyorsaság, a precizitás, a munkavédelmi szabályok betartása. A versenyszámokban egyéni győzteseket, összetett eredményeket, csapateredményt hirdetnek. A csata nem pénzdíjas, a győzteseket az eszközöket biztosító cégek patronálják.

Dr. Gólya János, Rittlinger Róbert, Kozák András, Juhász István, Kontra László edző. Fotó: P. V.
Dr. Gólya János, Rittlinger Róbert, Kozák András, Juhász István, Kontra László edző. Fotó: P. V.

– Nagyon szerettünk volna nyerni, a fiúk mindent megtettek a sikerért. Vágytak a dobogóra, s most csalódottak – mondta el portálunknak dr. Gólya János egyetemi oktató, a csapat felkészítését koordináló soproni székhelyű Fakitermelési Munkakultúra Alapítvány kuratóriumi elnöke. – Nem voltak ideálisak a körülmények, hidegben, csúszós dobogón kellett versenyezniük, s sokat hibáztak. A csapat 12. lett, Rittlinger Róbert szerelésben bronzérmet szerzett, Juhász István döntésben és egyéni összetettben is lemaradt a dobogóról, a negyedik helyen végzett.

Bírói tévedés is súlyosbította a magyarok helyzetét, egy feladatnál több büntetőpontot vontak le tőlük, mint kellett volna, az óvást pedig későn nyújtották be. Az egyéni világbajnok egy észt versenyző lett, a csapatversenyben Ausztria diadalmaskodott. A következő világbajnokságot két év múlva Fehéroroszországban rendezik.

Eddigi eredmények

A magyarok eddig 14 aranyat, 15 ezüstöt és 25 bronzot nyertek, a csapat kétszer volt aranyérmes, kétszer ezüst- és négyszer bronzérmes. Legutóbb hetedikek lettek.

Olvasóink írták

  • 1. bobo 2010. szeptember 28. 12:32
    „fák”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Winkler Oszkár-díj-emléktáblát avatnak Sopronban

A Soproni Városszépítő Egyesület Winkler Oszkár-díj-emléktáblát avat a Harrer-chocolat csokoládéüzem… Tovább olvasom