Kisalföld logö

2018. 10. 24. szerda - Salamon 9°C | 14°C Még több cikk.

Leállították a szakonyi vezetéktelepítést

A szakonyi Béke utcában tegnap befejezték a tiltakozást, amelyet a középfeszültségű távvezeték telepítése váltott ki a lakókban. A lakossági fórumon az ÉDÁSZ Rt. képviselői megígérték, hogy új technikai megoldást keresnek a 35 kilovoltos kábelek átvezetésére.
Dr. Haág Klára Szakony jegyzője eredményesnek ítélte meg a kedden este megtartott lakossági fórumot, amelyen részt vett Hergovich Vince, a szombathelyi hálózati régió terület gazdája és Lóderer Albert hálózati osztályvezető. A feszült hangulatú gyűlésen a részvénytársaság képviselői kifejtették, hogy a területi biztonsági és műszaki felügyelettől megkapott vezetékjog egyenlő az építési engedéllyel, tehát érvényes hatályú. Ugyanakkor figyelembe véve, hogy a lakosság körében mekkora ellenkezést váltott ki a telepítés megkezdése, hajlandóak újra átvizsgálni a kivitelezés más technikai lehetőségeit is.

Erdélyy Zoltán, a lakossági tiltakozás egyik szervezője elmondta, hogy a Béke utca két végén emelt gépkocsitorlaszokat, a soproni rendőrkapitányság kérésére, még tegnap délután feloldották, mert kiderült, a demonstrációt nem jelentették be a kezdésnél három nappal korábban.

– Amennyiben a kedd esti lakossági fórumon nem kaptunk volna biztatást a középfeszültségű vezetékek más technikával történő átvezetésére, szerda reggel immár a törvényben biztosított jogunknál fogva tovább folytattuk volna a tiltakozást, azaz a Béke utca lezárását. Terveink szerint akár egy hónapig is kitartottunk volna – fejtette ki Erdélyy Zoltán, a szakonyi lakossági tiltakozás egyik szervezője.
A szakonyi polgármesteri hivatal információi szerint szerdán reggel már kinn is jártak az ÉDÁSZ tervezői a helyszínen. Annak a lehetőségét vizsgálták, hogyan lehetne a föld alatt elvezetni a harmincöt kilovoltos kábeleket, illetve más módon, a lakott terület kikerülésével az áramot továbbjuttatni Bük irányába.
– A jövő héten az ÉDÁSZ-nak döntenie kell a megoldásról. Az önkormányzat adott esetben természetesen bármikor hajlandó visszautalni a kárpótlásként kapott, betonoszloponkénti tizenötezer forintot. Esély van arra, hogy végre béke legyen a Béke utcában – reménykedett Szakony jegyzője, dr. Haág Klára.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Caritas osztja, a rongyüzem mossa

A soproni Caritas konténereit a városban sok helyütt látni, gyűlik is bennük az adomány. A ruhák… Tovább olvasom