Kisalföld logö

2017. 05. 26. péntek - Fülöp, Evelin 12°C | 22°C Még több cikk.

Lámpa lehet a csomópontban

Sopron - Egy pályázatnak köszönhetően közlekedési lámpát szerelhetnek fel az Ady Endre út és a Mártírok útja kereszteződésébe. A teljes költség 18,2 millió, ebből az önrész 3,6 millió forint.
A következő – szeptember 25-i – közgyűlés témája lesz az a pályázat, melyből az Ady Endre út és a Mártírok útja kereszteződésében közlekedési lámpás csomópont valósulhat meg.

– A környék balesetveszélyessége miatt esett a választás erre a kereszteződésre, ahol sok kisiskolás és egyetemista fordul meg – mondta el a Kisalföld érdeklődésére Kuslics Balázs sajtószóvivő, aki azt is hozzátette, az aluljáró és a Mártírok útja felől is szerelnének fel lámpákat. A teljes kivitelezés költsége 18,2 millió forint, ebből az önkormányzat önrésze 3,6 millió forint. A pályázaton azok az önkormányzatok vehetnek részt, amelyek területén az országos közúthálózat valamely útja áthalad vagy közvetlenül kapcsolódik a településhez.

A sajtóreferens hozzátette, a kivitelezés a közgyűlési döntés és a pályázat sikeressége után kezdődhet meg.

Olvasóink írták

  • 15. AAti 2008. szeptember 25. 12:16
    „Az elkerülőn kellene gyalogos hidat építeni ebből a zs.-ből, a maradék bőven elég lehet a Sopron város közlekedéséért felelős személyek felmondási idejére és végkielégítésére. Üdvözlet.”
  • 14. Runcájz 2008. szeptember 24. 14:18
    „Ekkora hülyeséget még nem vetettek fel , méghogy oda lámpa???? Ráadásul 18milla , ezt nem vesszük be abból ki mennyit rakna el zsebre??? Inkább az Ady E. ut burkolatát javítanák ki a rengeteg súly+telj. adóból , mert abból bőven kifutná!!!”
  • 13. M:. 2008. szeptember 23. 20:20
    „Miért nem a Patak u. teteje-elkerülő-Hubertusz kereszteződésbe???????
    Mindig oda, ahol kevésébé van rá szükség!!!!!
    Vegyék már észre hogy ott kéne lámpa v. körforgalom!!!!!!!!!!”
  • 12. ztrewq 2008. szeptember 23. 19:36
    „Gondoljunk egy téli, havas reggelre: jön a busz az aluljáró felől, előtte a sor. A legnagyobb lejtőn a busz megáll, mert hát piros van. És a busz elindul? Nem hiszem!
    A story a nagy teherautóval ugyanígy játszódik le.
    Az Ady út most viszonylag folyamatos forgalma irgalmatlan dugókba megy át.

    A nagyszerű megoldás tehát az, hogy az eddig valóban nehéz kikanyarodást a kert felől alig könnyítik meg (mert kb. 5 autó fog tudni onnan kihajtani egy "zöld" alkalmával), viszont a másik két irányt is megbénítják, és mellé még elköltenek gyenge 20 milkát (ill. ennyit vallanak be)”
  • 11. lófő 2008. szeptember 23. 16:02
    „A környéken lakom. Lesz itt akkora dugó reggelente, mint ide Moszkva.

    Kiváncsi lennék, milyen vizsgálat előzte meg ezt a javaslatot. Valszeg semilyen, valamelyik városházi főokos találta ki, ha már a Walter építtetett körforgalmakat, a Fodor is virítson valamit.

    Emlékezzünk a Csengeri-Kőszegi kereszteződésre, ott is mekkora káoszt okozott a lámpa.

    Inkább meg kellene szüntetni az egész kereszteződést, és rávezetni az aluljáróra. Jót tenne a közlekedésnek és az Erzsébetkertnek is

    22 millióért egy ilyen gyenge megoldást...”
  • 10. Gondolat 2008. szeptember 23. 10:54
    „jabb gazdaságtalan városi beruházás.”
  • 9. gáborka 2008. szeptember 23. 09:49
    „A lámpa az kell!Így is dugóból áll az egész város.Na meg még ide is lámpa???Esetleg egy körforgalom jobb lenne.Bár sokan nem igazán tudják azt sem használni.”
  • 8. /joco1-azigazi 2008. szeptember 23. 05:47
    „Igazad van "tulsulyos tini akrobata":seb az Erzsébet kert testén, csak hát szerintem nehéz lenne "kiváltani"”
  • 7. ztrewq 2008. szeptember 22. 23:10
    „fasza, reggelente a sor az aluljáró alatt el fog érni a Csatkai u-ig

    ha ügyesen csinálják, visszafelé pedig a Bánfalvi útig, a harmadik irányban pedig a vasútig

    szurkolok nagyon!”
  • 6. kriszkrosz 2008. szeptember 22. 18:16
    „Ezt már évekkel ezelőtt kellett volna.......
    Nehéz szülés volt!”
  • 5. FREDDY/S 2008. szeptember 22. 17:47
    „A Csengery utca és Kőszegi út kereszteződésében is volt lámpás megoldás, de azt gyakorlásnak szánták, meg valószínű a költségeket úgy jobban el tudták számolni. A gyakorlás teszi az embert néha, nemde...”
  • 4. Farkasfog 2008. szeptember 22. 16:40
    „Nagytudású, büszke polgármesterünk azt mondta, volt itt már körforgalmakat építő Polgármester, Ő nem akar az lenni!!!!
    Ezért nem lett körforgalom a tesco -Győri út csomópontban sem...”
  • 3. jé 2008. szeptember 22. 15:06
    „miért nem körforgalmat kap ?

    Sárga pötty középen sokkal olcsobb lenne !

    Egye fene segítek festeni is !”
  • 2. mindigatutit 2008. szeptember 22. 12:12
    „valamit kell ott csinálni,mert tényleg agyrém ami ott van.nem lesz egyszerű az biztos”
  • 1. túlsúlyos tini akrobata 2008. szeptember 22. 11:32
    „úgy emlékszem, pár éve téma volt, hogy a Mártírok útját esetleg megszüntetnék. persze közlekedésszervezés szempontjából nehéz ügy lenne, bár szerintem seb az Erzsébet kert testén.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kockakövek nyomában: ásnak és számolnak

Sopron - A Harkai úti telepen pénteken dózerral is kutattak a rendőrök a Balfi utcából eltűnt… Tovább olvasom