Kisalföld logö

2016. 10. 01. szombat - Malvin 13°C | 23°C

Laktanyasorsok a térségben

A magánosítás nem kerülte el a soproni és környékbeli katonai objektumokat sem.
Sorsuk azonban csak hosszú évek alatt rendeződött, de akad olyan is, amelyik máig arra vár, hogy gondos gazda keze alatt végre a pusztulásból fejlődésnek induljon.

Tíz év óta gazdátlanul

– A fertőszentmiklósi bregenci egykori lokátoros laktanya tulajdonjogáért több mint tíz éve folytat harcot az önkormányzat – mondja Horváth Tibor polgármester. – A rendszerváltozás utáni években gazdátlanul pusztult itt minden. Valakik leszerelték a fűtőtesteket, megrongálták a mosdókat, felszedték a csempét. Tönkrement az áram- és vízszolgáltatás. Amikor végre a Kincstári Vagyoni Igazgatóság őriztetni kezdte a 17 hektáros területet, már épen semmi sem maradt.

Ennek ellenére évről-évre hivatalos levelezésben jeleztük, hogy igényt tartunk a laktanyára. Az utóbbi időben mintha végre előremozdult volna valami. Így például a volt tiszti klub épületét már átvehettük, ott önkormányzati lakások építését tervezzük. A kincstár kezelésében maradt nagyobbik részen azonban a környezetre ártalmatlan iparág letelepítését tervezzük. Élénken érdeklődik a szomszédos területen működő Rekultív Környzetvédelmi és Hulladékhasznosító Kft. is. Pk hulladékok újrahasznosításával foglalkoznának a laktanya területén kialakítandó üzemben.

Élet a tiszti lakásokban

Gyorsabban hasznosult a fertődi volt szovjet laktanya. A felújított tiszti lakásokat ma már a város polgárai lakják. Az irodákban pedig posta, orvosi rendelő, iskolaotthonos óvoda kapott helyett. – A szovjet lőszerraktár átvételének ügye kicsit elhúzódott – nyilatkozza Fülöp Géza, Fertőd első embere. – Itt öt hektáron turisztikai és üdülőközpontot szeretett volna látni a polgármesteri hivatal. Végül a Kincstári Vagyoni Igazgatóság egy osztrák szállodalánc tulajdonosának értekésítette a területet. A fertődiek csak annyit köthettek ki, hogy a környezetbe illő beruházás valósuljon meg. Azóta több mint egy évtized eltelt, de semmi sem épült fel, igaz időnként rendezik, kaszálják a füvet a területen.

Per a határőrlaktanyáért

A legkacifántosabban a soproni Bécsi úti és balfi volt határőrőrsök sorsa alakult. – Miután a belügyminisztériumhoz tartozó objektumokat sikerült eladni a Border Plus, budapesti székhelyű Kft-nek, a szerződés megkötése után kiderült, hogy a tulajdonjogi bejegyzéssel gondok vannak – magyarázza Kovács Iván alezredes, a határőrség szóvivője. – Ezért az új tulajdonos visszaigényelte az épületekért kifizetett pénzt. Erre a BM azonban nem volt hajlandó, ezért perre mentek. A jogerős ítélet nemrégiben meg is született, eszerint visszafizetésre kötelezték a BM-et, amit ők el is fogadtak.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csend a szanatórium körül

Nem csak az Állami Szanatórium kertje alussza téli álmát, elcsitultak az intézmény körüli viták is. Úgy tűnik, a szanatórium – egyelőre – marad állami tulajdonban. – Az Állami Szanatórium ügyében nincs újabb fejlemény – nyilatkozta lapunknak Walter Dezső Sopron polgármestere. – Egyelőre nem teszünk újabb lépéseket a szanatórium megszerzése érdekében. Tovább olvasom