Kisalföld logö

2018. 08. 19. vasárnap - Huba 18°C | 30°C Még több cikk.

Küzdelem a túlélésért

Csapodon ellentét feszül a polgármester és az alsó tagozatos iskolavezető között. Előbbi már most bezárná az iskolát...
Furcsa, ellentmondásos helyzet alakult ki Csapodon a kilenc tanulót foglalkoztató alsó tagozatos általános iskola körül. Az önkormányzat múlt heti ülésén ugyan három-kettő arányban úgy döntött az önkormányzat, hogy a tanév végén nem zárják be az intézményt, ennek ellenére nem csitulnak az indulatok, mert a vonatkozó rendeletek értelmében 2008-ban végleg bezárják az iskola kapuját. Az iskolavezető, Kovács Józsefné úgy látja, még nem veszett el minden, de reménytelen a helyzet, ha a polgármester nincs mellettük.

Kilenc tanuló két pedagógussal

– Tény, az önkormányzat ülésén Kocsis László polgármester arra szavazott, hogy már most, a tanév végén zárják be az iskolát – mondta Kovács Józsefné. – Számomra ez érthetetlen, mert elsősorban neki kell(ene) mindent megtennie azért, hogy megmaradjon az iskola valamilyen formában. Szerencsére a testület másképp döntött – leszavazva a polgármestert –, így még egy évünk legalább van. Jelenleg kilenc tanuló jár hozzánk, akikkel ketten foglalkozunk.

Tudjuk, 2008-ban mindenképpen elveszítjük önállóságunkat, de nem mindegy, hogy megszűnik az iskola vagy valamelyik közeli település tagiskolájaként tovább működhet. Mi azt szeretnénk, hogy legalább a kicsiknek ne kelljen máshová menniük, ugyanis az óvoda és a felső tagozat már hosszú évek óta társult a fertőszentmiklósi óvodával, illetve az általános iskolával. Az itteni óvónők, valamint a munkatársam már eddig is csak hat órában dolgoztak, lemondva a nyolcórás státusról, és jómagam is hoztam anyagi „áldozatot" azért, hogy kevesebb pénzébe kerüljünk az önkormányzatnak. Úgy látom, a polgármester a könnyebb megoldást választja, mint hogy a végsőkig elmenne.

A polgármester mindent megtett

Kocsis László másképp látja a helyzetet.
– Nekem mint polgármesternek az egész falu érdekét kell szem előtt tartani, ezért szavaztam az iskolabezárás mellett. Az idei költségvetésünk az elmúlt évi 56 millió forinttal szemben csak 43 millió. Az iskola fenntartása több mint nyolcmillió forint, ebből a településre 5,5 millió hárul.

Amennyiben tovább működtetjük az iskolát, akkor nem marad pénzünk pályázatokra, vagyis nem fejleszthetjük a falut.
A gondok persze nem újak, már tavaly is volt arról szó, hogy bezárják az iskolát, ha a pedagógusok nem hoznak személy szerint is anyagi áldozatot. Szavazatomban közrejátszott az is, hogy reménytelen az alsó tagozat jövője, mert belátható ideig nem lesz 15 tanulónk. Ennyi lenne szükséges ahhoz, hogy társuljunk és tagiskolaként működhessünk. Ennek érdekében írásban megkerestem a fertőszentmiklósi, a fertődi és az iváni iskolát is, de úgy tűnik, nincs megoldás. Fogadják a gyerekeket, de tagiskolaként nem vállalják a miénk működtetését. És még egy indok, hogy miért lenne kedvezőbb a falu számára, ha a tanév végén bezárnánk az intézményt. Idén még központi keretből megkapnánk a pedagógusok végkielégítésének összegét, jövőre ezt már nekünk kell állnunk. Úgy gondolom, mindent megtettem az iskoláért, annál is inkább, mert az én gyermekem is alsó tagozatos.

Csapodon tehát nincs „iskolabéke", a pénzhiány rányomja a bélyegét az itt élők mindennapjaira, mert azzal tisztában vannak, hogy az iskola több, mint kilenc gyermek foglalkoztatója, oltalmazója. Iskola nélkül visszavonhatatlanul csorbát szenved a helyi kulturális és közélet is.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Wallner-villáról és a kistérségről is döntöttek

A Wallner-villa hasznosításáról is döntöttek a képviselők a csütörtöki közgyűlésen. Az értékesítést gazdasági szempontok indokolják, mivel – az előterjesztés szerint – az épület felújítására fordított 90 millió forint bérbeadással nem térülne meg. Döntés született a Soproni Közélet havilap kiadásáról is. Az időszaki kiadvány huszonötezer ingyenes példányban jut el a soproni olvasókhoz. Tovább olvasom