Kisalföld logö

2017. 05. 28. vasárnap - Emil, Csanád 12°C | 24°C Még több cikk.

Kutya a buszon - Mikor lehet ingyen szállítani s mikor nem?

Soproni olvasónk kutyás történetét a tanulság miatt tesszük közzé: úgy tűnik, egyelőre a buszsofőrön múlik, ki mikor viheti fel kis testű kutyáját ölben a járműre. Utánajártunk a problémának.

– Sopronban a napokban állatorvoshoz vittük a kutyánkat, egy kis testű, mintegy hatkilós ebet. Busszal mentünk. Odafelé nem volt semmi gond, a buszsofőr szó nélkül felengedett minket a járműre, de visszafelé az út már nem volt zökkenőmentes – mesélte Rutai Levente soproni olvasónk.

– A Mikoviny utca gyermekvédelmi központ buszmegállóban szerettünk volna felszállni a Jereván-lakótelepről 16.30-kor induló 2-es buszra. A sofőr állította, csak akkor vihetjük fel a kutyát, ha váltunk neki jegyet. Hiába bizonygattuk, a Kisalföld Volán honlapján és a buszokon a sofőr háta mögött elhelyezett utazási feltételben az áll, hogy „...díjmentesen szállítható az a kutya, mely az utas ölében, dobozban vagy kosárban elhelyezhető." Mivel a mi kutyánk kis testű, ezért ölben kényelmesen elfért volna, s a többi feltétel – a szájkosár és a póráz – is megvolt a szállításhoz. A buszsofőr felemelt hanggal végül elutasított bennünket, mondván: úgyse ölben szállítanánk a kutyát, mert koszos a lába. Ezért megvártunk egy másik buszt, amire ismét szó nélkül felengedett a sofőr. Kérdezem, akkor miért van az utazási feltétel, ha még a sofőrök sincsenek tisztában azzal, mi is áll benne?

A Kisalföld Volán helyi üzletágánál megtudtuk, Sopronban az útipoggyász és élőállat-szállítás díját önkormányzati rendelet szabályozza. A kutya szájkosárral és pórázzal ellátva, díjmentesen szállítható, ha az biztonságosan ölben tartható. Amennyiben a kutya mérete nem teszi lehetővé az ölben való szállítást, részére menetjegyet kell váltani. Az érintett autóbusz-vezetőt meghallgatták. Elmondása alapján a kutya egy nagyobb testű, mintegy tíz kilogrammos lehetett, ezért kérte utasunkat – az utazási feltételeket ismerve – a jegy váltására. Fontos megjegyezni, hogy az autóbuszba bevitt élő állatra az utasnak kell felügyelni. Az élő állatban bekövetkezett kárért, valamint az élő állat által harmadik személynek okozott kárért a szolgáltató csak jogszabály alapján vagy vétsége esetén felelős, a kézipoggyászra vonatkozó feltételek szerint. A történtek miatt felhívták az érintett autóbusz-vezető figyelmét a járműre felvihető élő állatok szállítási feltételeire.

Olvasóink írták

35 hozzászólás
12
  • 35. tricse 2011. január 06. 17:27
    „Én személy szerint félek a kutyáktól,nem tehetek róla! Ha látnám,hogy fent van a buszon egy eb,akár pórázzal,szájkosárral is,én inkább nem szállnék fel! Csakhogy nem azért fizetem a drága bérletet! Egy dobozban,zárt kosárban szállított öleb nem lenne rám ijesztő hatással!:)Természetesen a vakvezető kutyáktól nem félek,sok műsorban,sőt élőben is láttam,milyen kiképzést kapnak! Gondoljuk csak el mi lenne ha egyszerre több,nagytestű kutyussal szállnának fel egy buszra a gazdáik! Bele se merek gondolni!:)”
  • 34. RLevente 2011. január 06. 14:01
    „Tisztelt Mankapunka (28. Hozzászólás)
    16 éves korom ellenére hogy lenne saját autóm?
    Apám-nak van de ő dolgozott éppen és időpontunk csak erre az időpontra volt amikor az incidens történt
    Nem tudom mennyi idős lehet maga de szerintem magának sem volt autója 16 éves korában.
    És megkérek mindenkit amíg nem látja hogy én hogyan utazom a buszon a kutyámmal, addig senkise itélkezzen esztelenül.
    Meg a kutya anyira megvan ijedve a buszon, hogy sok ideje nem lenne nyalogatni a korlátot.”
  • 33. Madarász 2011. január 06. 12:59
    „Egyébként az állatnak és a gazdájának is sokkal nyugodtabb az utazás, ha szállítóban van az állat. Egy ekkora kutyát akár egy papírdobozban is el tudtak volna vinni és akkor nincs belőle vita.”
  • 32. kurbli 2011. január 06. 10:23
    „Csak hogy lássunk tisztán....

    http://www.kvrt.hu/index.php?hlid=32

    annyi kiegészítést írok, hogy a szájkosár, és póráz független a kutya méretétől, kell!
    Pár éve egy hasonló vita miatt a volán megkérte a városi főállatorvos szakvéleményét. Az volt az állásfoglalás, hogy egy kutya bár milyen kicsi, nyugodt, ha zárt térben van, idegen emberek tömegében, akkor kiszámíthatatlan a viselkedése. Az a baj, ha szájkosár és póráz nélkül nem viszem el, akkor mindenki elött embertelen vagyok, de ha elviszem, és megkap valakit, vagy csak a nadrágját tépi ki, máris én vagyok a hibás, miért vittem el.
    Van megoldás, a kicsi kutyát erre a célra kapható zárt dobozba kell tenni, és se szájkosár, se póráz nem kell, és díjtalanul mehet.
    Amelyik már akkora, hogy nem vehető ölbe, arra bizony fizetni kell.
    Csak érdekességképpen, volt már, hogy vadászgörényt akartak felhozni buszra, persze az úr vállán...
    Pár éve még volt egy idősebb hölgy, aki a nagy teknőst vitte a vállán mindig, volt is belőle sok probléma.”
  • 31. Goldmund 2011. január 06. 09:33
    „,,...díjmentesen szállítható az a kutya, mely az utas ölében, dobozban vagy kosárban elhelyezhető."

    Az volna a tiszta ügy, hogyha az a kutya lenne díjmenetesen szállítható, amelyik egy dobozban/kosárban van, amelyik megakadályozza, hogy a kutya a buszon bárkit/bármit megnyaljon, összekoszoljon. Ez tényleg kézipoggyász.
    De az nem, hogyha a buszmegállóban a járat közeledtekor az utas egy pillanatra ölbe kapja a kutyát, fölviszi a buszra, aztán rögtön le is teszi, amikor a sofőr mögé ér. Ha nem talál ülőhelyet (és ki garantálja, hogy talál?), nem hinném, hogy bárki is ölben fogna egy tízkilós, de akárcsak egy hatkilós kutyát is. Ha ekkora csomagja lenne, azt is letenné a busz padlójára.
    Nagyobb testű kutyát esetleg díjfizetéssel, szájkosárral lehessen fölvinni - ahogyan a jelenlegi szabály is engedi. Vakvezető kutya természetesen ingyenes és ez így helyes.

    10. xxyy 2011.01.05. 16:16 hozzászólásra:

    "Először is: A buszsofőrök modora itt Sopornban nem üti a "nívót", persze egy-egy kivételével. (kicsit felmehetne Pestre aztán ott nem lenne ekkora "pofája", kötekedő, provokáló modora, csak végezné a munkáját rendesen és kész.)"
    A pesti buszsofőröket illetően tévedésben vagy: úgy hajtanak, hogy sokszor két kézzel is kevés, ha kapaszkodsz. Ha rohansz a buszhoz, kivárják, míg odérsz, és akkor (!) csukják be az ajtót az orrod előtt. Ha sok az utas, nem várják ki, míg mindenki felszáll, hanem az utolsókra rácsukják az ajtót stb. Nem mindenki ilyen ott sem, de rendszeresen előfordulnak ilyenek.

    "Harmadszor: Ne kényeskedjünk már! Nem akkora város ez! Megy mindneki kb pár megállót és kész. Ennyi tolerancia nincs az emeberekben?!"
    Ennyi erővel azt is mondhatnánk: nem olyan nagy város ez, azt a pár megállót végig tudja gyalogolni a kutya is meg a gazdája is.”
  • 30. k8814 2011. január 06. 09:24
    „Szerintem aki betartja a szabályokat,miért is nem vigye fel a kutyát a buszra?
    Nekem is van kutyám,bár szerencsére kocsival hordom.Ha meg látom,hogy a kutyás otthagyja a kutyája után a piszkot akkor szólok neki!ne kutyákkal van baj,hanem az emberek fejével!Lehet tartani lakásban is kutyát,csak eleget kell vele foglalkozni.........Ha nincs rá idő és energia akkor nem kell!
    A Soproni buszsofőröket meg inkább hagyjuk!80% alkesz,a közlekedési moráljuk meg 0!”
  • 29. buszsofőr 2011. január 06. 00:15
    „Sokan felviszik a kutyájukat ölben, aztán leteszik a földre (majdnem mind). Na ezekkel van bajom. Amúgy nem én voltam akkor a sofőr, nem is túlzottan érdekelnek a kutyások, mert még nem volt velük soha semmi gond”
  • 28. Mankapunka 2011. január 05. 23:55
    „Mint mondtam, a gépjármű forgalmijában a szállítható személyek száma található. Sima rendeletváltázs kellene,és kutyát nem lehetne felvinni,és nem lenne több balhé.

    Akinek meg van pénze kutyára,annak legyen autóra is,és hurcolja azzal. Hyppolit jól írja,lihegjen a kutya a ti szátokba,ne a miénkbe.

    Aki meg annyira odavan a kityákért,akkor az meg lakjon kint vele az udvaron. Busz nem állatszállító,max szemétszállító.”
  • 27. Hyppolit 2011. január 05. 22:39
    „Egy apróság, tényleg minden hozzászóló max. tisztelete mellett!Pl. egyik kollegámnál: biztosított a nagy családi ház, kutyának terület lehatárolva. Gyönyörű kutyaház, a kutyával alom óta rendszeres napi 1-2 órás foglalkozás, sőt kutyasuliba is volt párszor. Szófogadó, értelmes, csak akkor jelez (fog, ugat), ha indokolt!! Ugyan telefekáliázza az udvart, a gazdi ezt tudomásul veszi, és vagy "gránátra" lép, vagy ha ideje engedi, szedegeti. Orvoshoz ha viszik, a kocsi hátsó ülésén fekszik el, max ha okádik (ami nagyon büdös!), a gazda megértően kitakarítja, és még pár hónapig együtt él a kocsiban az okádék/kutyaszag eleggyel. Van egy másik kocsi is, a családot azzal viszi. Szóval erre azt mondom, megteheti, neki ez így jó, és magánügy. Nincs jogom pálcát törni. De amikor pl. csóró panelpolgárok (hoppá! én is ott lakom!)csak a státuszszimbólum miatt, vagy mert ennyi pár Ft-juk még volt egy ebre, vagy mert -Óh Ég!- magányosak, stb. a környezetüket ARRA KÉNYSZERÍTIK, hogy mások kényszerűen együtt utazzanak a - bocs a kivételektől!- a végtelenül ostaba, redves kutyájukkal liftben, buszon, bárhol, lépten-nyomon kutyafekáliát kerülgessenek, a nyugalmukat totálra tegye a kutyavonyítás (pláne barom módra az otthagyott lakásban), akkor ezt barbarizmusnak tartom, beavatkozásnak bárki magánéletébe! S jön a primitív szöveg, a kutya dolga, hogy ugasson, és hogy utazn ak részegek is a buszon, stb. Ezen túl a kutyatámadásokról még nem is beszéltem!Magyar dráma!!Soha, de soha nem érünk Európába...
    A szomszéd Ausztriában már ez le van szabályozva”
  • 26. 49. 2011. január 05. 22:10
    „4. Hyppolit
    Láttam én már a buszmegállótól két méterre magán könnyítő férfit, majd kézmosás nélkül szállt fel a buszra.

    9. Mankapunka
    Ha már a boltnál tartunk, akkor mennyivel sterilebb a bevásárló kocsiban álló gyermek utcai cipőben, mint egy kutya a földön”
  • 25. Cloeon_dipterum 2011. január 05. 21:23
    „BenjaminFein!
    Igen, nekem rendes családom van, és kutyáim is. :) Sokakkal ellentétben.”
  • 24. Csetneky 2011. január 05. 21:13
    „Buszon ritkán utazom, kutyám nincsen. Viszont a ritka buszozások alkalmával tapasztalataim szerint a soproni buszsofőrök teljesen normálisan viselkednek az utasokkal. Kivételek nyilván lehetnek, de hol nincsenek? Ellenben mostanában, a hó elolvadását követően rengeteg kutyagumival találkozik a járókelő. Értem én, hogy sosem a kutya a hibás, hanem a gazdi, de ez mérsékelten vígasztal, amikor a környékünkön lévő füves területen 3 négyzetméteren kb. 15 kupacot talál az ember.
    Persze, az is igaz, még mindíg jobb, mintha a buszon találná! :)”
  • 23. Cloeon_dipterum 2011. január 05. 20:43
    „Én inkább kutyákkal utazok együtt, mint emberekkel! :) Azok értelmesebbek és tisztábbak!”
  • 22. BenjaminFein 2011. január 05. 20:23
    „Szerintem a kutyák menjenek gyalog..
    A..<moderálva> gazdáikkal együtt:):)”
  • 21. V... 2011. január 05. 20:20
    „Bocsi eltévesztettem!!!!!!!!!!!!!!
    fcsopron60-nal értek egyet!!!!!”
  • 20. V... 2011. január 05. 20:17
    „Egyetértek Munkapunka!!!!!!!!!!!!!!
    Velünk is történt már hasonló szitu mikor szintén állatorvoshoz vittem egy 3,5kg közepesnek sem de nagy testűnek meg pláne nem mondható kutyámat,mikor az egyik alkalommal egy olyan buszsofőrbe ütköztünk aki a felszálláskor szinte magából kikelve ordibálta,hogy nem vihetem fel erre a buszra a kutyámat mert nincs rajta szájkosár!!!Ez valóban így volt de ez egy kistestű kölyök kutya akinek egyszerűen szájkosarat lehetetlen lenne találni,és hiába bizonygattam,hogy nem teszem le fogom és nem lesz semmi gond,és mivel siettünk mert időpontra mentünk így mondtam,hogy inkább dupla jegyet is veszek csak had menjünk már!!!!
    Dupla jegyet nem kellett de külön neki igen(nekem bérletem van)
    Szóval ennyit az emberségről!!!!
    Így hát akkor csak még jobban megerősödött bennem az a tudta,hogy az ember a legundorítóbb állat!!!!!!
    Persze tisztelet a kivételnek!!!!”
  • 19. Madarász 2011. január 05. 20:10
    „8. Illik rád a neved...

    11. Az állatszállítás és a kedvtelésből tartott állat utaztatása között ég és föld a különbség, tömegközlekedési eszközön az állatot kézipoggyásznak/poggyásznak tekinti a jogszabály.
    Hogy értsd, ha én elviszek néhány madarat egy kiállításra, az szállításnak minősül, és ehhez az állatorvostól egy szállítmányt kísérő igazolással tehetem meg, aminek egyik példánya a szervezőké a másik pedig az oda-vissza úton a szállítmányt kísérő okmány.
    Ha viszont teszem azt valamelyiket el akarom vinni az állatorvoshoz, akár a markomban is felszállhatok vele a buszra, mert az utazás célját tekintve nem minősül szállításnak, csak utaztatom a házi kedvencemet. Mivel mérete (20g) és jellege nem kötelez jegyváltásra, nyugodtan megtehetem kézipoggyászként. ;)”
  • 18. fcsopron60 2011. január 05. 18:18
    „Mankapunka

    Tévedsz kisapám!
    Ahol nincsen (KI RAGASZVA A MATRICA ODA BÁR MIKOR BE LEHET VINNI)
    Enyi bár melyik Országban így van sőt még étterembe is és a felszolgáló amit kér a gazdi azt ki kelli szolgálni az állatnak ennyi kisapám!
    Egy állat kisebb állat mint az ember!!”
  • 17. bálint83 2011. január 05. 17:54
    „BsBe!

    Egyetértek minden mondatoddal! Főleg az elsővel! Biztos vagyok benne, hogy saját kutyám egészségesebb mint sok ember aki a buszon utazik!

    A témához visszatérve, ha a Kisalföld volán szolgáltatásai közt ott van, hogy kutyát lehet buszon szállítani, akkor kutya kötelessége a sofőrnek elvinni A-bol B-be!”
  • 16. greencateye 2011. január 05. 17:48
    „Én a 2 hónapos rottweiler kutyámat vittem buszon kosárban(!!!!!) állatorvoshoz, szóval ha a kutyus nem dugja ki a fejét a baromarcú észre sem vette volna, hogy nem egy kiló kenyér van benne, de azért nekiállt keménykedni, hogy hol a szájkosár(!!!) és a póráz ja meg a jegy! Amikor hasonló stílusban elmagyaráztam neki mi a szitu még én voltam a neveletlen... röhej.”
35 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Összefogás a soproni fociért

Az FC Sopron egykori ügyvezetője, Gőbl Gábor kezdeményezésére többen is összefogtak a soproni… Tovább olvasom