Kisalföld logö

2017. 11. 24. péntek - Emma 3°C | 9°C Még több cikk.

Kuslics Balázs: Köztisztviselő vagyok, nem politikus

Sopron - Az utóbbi hónapokban egyre többször jelenik meg a híradásokban a soproni városháza szóvivője, Kuslics Balázs. A látszat csal, hiszen nem egy új, eddig betöltetlen munkakörről van szó, mindössze annyi a különbség, hogy elődeihez képest gyakrabban nyilatkozik.
Sokat változott az önkormányzati sajtószóvivő feladatköre a korábbi évekhez képest, hiszen a sajtóesemények szervezése és az újságírói megkeresések koordinálása mellett egyre többször kell a nyilvánosság előtt megjelennie. Ilyen esetekben pedig előfordul, hogy a szóvivő kerül a politikai adok-kapok középpontjába. Kuslics Balázs tudomásul veszi, hogy ez a munkájával jár.

Kuslics Balázs azt vallja, ő köztisztviselő és nem politikus. Ha kérdezik, elmondja véleményét egy-egy adott kérdésről, de nem sértődik meg akkor sem, ha a városvezetés végül más kommunikációs utat választ. A döntést ugyanis minden esetben annak kell meghoznia, aki politikai értelemben is vállalja érte a felelősséget.

Kuslics Balázs szóvivőként gyakran kerül a politikai adok-kapok középpontjába, de tudja, hogy ez a munkájával jár. Fotó: Magasi
Kuslics Balázs szóvivőként gyakran kerül a politikai adok-kapok középpontjába, de tudja, hogy ez a munkájával jár. Fotó: Magasi

Átlagosan naponta hat-nyolc újságírói megkeresés érkezik a városházára.
Az esetek döntő többségében napi aktualitásokra keresik a választ, de időnként akad egészen különleges is. – A schengeni határnyitás ünnepségét készítettük elő, amikor telefonon felhívott egy hölgy, aki saját elmondása szerint a hazánkban élő afrikaiak magazinjának dolgozott – mesélte Kuslics Balázs. – Azt kérdezte, hogy az eseményre érkező afrikaiak éjfélkor átléphetnék-e elsőként a határvonalat. Jeleztem, hogy az esemény előre meghatározott protokoll szerint történik, így bár köszönjük az ötletet, erre nincs lehetőség. Mindenesetre az ünnepségen fél szemmel mindig azt figyeltem, nehogy idő előtt a kamerák kereszttüzében átrohanjanak a hazánkban élő afrikaiak...

Olvasóink írták

  • 8. lenk 2009. március 16. 20:28
    „Jobb szót vinni, mint zsákot. Még nagy szavakat is, mint kis zsákokat.”
  • 7. valaki13 2008. december 08. 07:24
    „Isten hozott a kenőpénzek országában

    Nem igazán izgat senkit sem a december 9-i Korrupcióellenes Világnap, a korrupciót az élet éppen olyan természetes részének tekintjük, mint a csapból folyó vizet. A látványos megvesztegetések mellett létezik a megélhetési korrupció hálója, amely átszövi az egész országot, a gazdaság integráns része lett.

    ,,Legszívesebben rájuk robbantanám a parlamentet"
    - dohog a szelídszavú virágárus az egyik bevásárlóközpontban, miközben elrendezi a broméliákat.
    Épp felizgatta magát, miután aláírta azt az ívet, amelyen egy magánszemély népszavazást kezdeményez, hogy az országgyűlési képviselőknek is csak a számlával alátámasztott kiadásai után járhasson költségtérítés.
    A parlamentben fogadták el nemrégiben azt a javaslatot, amely szerint a képviselőknek továbbra is jár az adó- és tb köteles alapilletményükön túl, az azt néha többszörösen is meghaladó és eddig teljesen adómentes költségtérítés.

    A politikusok ,,nagy" gesztusa a társadalom felé az, hogy ezután 15 százalékos adót fizetnek a költségtérítés után, miközben ez a rezsim - az eva-t is beleértve - minden létező hazai rendszer közül a legkedvezőbb, ráadásul a költségeiket továbbra sem kell számlával igazolniuk.
    ,,Nekem vajon milyen költségeimről nem kell számlát kérnem,
    és
    mit kapok az APEH-től ha nem adok számlát?"
    - dühöng a virágárus, a cserepek pedig csörögnek-zörögnek az apró helyiségben.
    Halkan megjegyzem ugyan az eva-t, mint a kisvállalkozások számára - igaz a magasabb kulccsal - lényegében hasonló lehetőséget biztosító törvényes megoldást, de a szúrós szemek elől jobbnak látom gyorsan elhagyni a terepet.
    A Transparency International (TI) nemzetközi szervezet évről-évre december 9-én tartja a korrupció-ellenes világnapot. Miközben a Magyar Kártya Napjától (december 29.) a Rejtvényfejtők Világnapjáig (február 3.) minden létező világnapot minden évben megülünk idehaza is, valahogyan senkinek sem tűnt föl, hogy ez eddig kimaradt.

    A feledékenység nem véletlen.

    A korrupciót természetesnek, sőt amolyan természeti adottságnak tekintjük, ami ellen felesleges küzdeni, mert volt, van és lesz, mint télen a hideg.

    A TI felmérései ezzel szemben azt bizonyítják, hogy a messziről büdös nagy ügyleteken túl - ideértve a közbeszerzéseket, állami megrendeléseket, a Gripen megaüzletétől a Király utcai házak százmilliós elcsalásáig - a hazai korrupciós mechanizmusok nagy része a mindennapi kis ,,megalkuvások" óriáshálójából áll.
    Ennek a hálózatnak az egyik része az, amit megélhetési korrupciónak hívunk, a magánszemélyek és vállalkozások - vagy akár a cikk elején idézett képviselők - kisebb nagyobb döntései, amiket annak érdekében hoznak, hogy meg tudjanak élni.
    A kis- és középvállalkozások közül sokan feketén foglalkoztatnak embereket, fiktív számlákkal tüntetnek el költségeket, vagy egyszerűen adót csalnak, mert különben lehúzhatnák a rolót.
    A politikusok nem mernek a választóik szemébe nézni, nem mondják azt, hogy a jó döntésekhez képzett és jól fizetett szakemberek kellenek, tehát legyen magasabb és persze adóköteles a fizetésük, ami valamivel többe kerül mindannyiunknak, hanem álszemérmes és csalárd megoldásokat keresnek.
    Az ilyen megalkuvások és hazugságok rendszere miatt kapnak (és várnak el) csúszópénzt a parkoló őrök, hálapénzt az orvosok és ,,ösztönzőt" a gyors ügyintézésért az önkormányzai építési osztályvezetők.
    A virágárus felháborodása érthető, a politikusok felelőssége óriási, de december 9-én érdemes lenne egy napra neki is és mindannyiunknak elgondolkodni a mindennapi kis döntéseinken. A TI azt szeretné, ha erre az egy napra korrupciómentesek lennénk, nem adnánk és nem fogadnánk el hálapénzt, csúszópénzt, nem törekednénk jogtalan előnyökre, kérnénk és adnánk is számlát mindenért.
    És nem utolsósorban elmélkednénk egy kicsit azon, hogy mielőtt mindig másokban (korrupt hivatalnokokban, szemérmetlen politikusokban, offshore-ba menekülő vállalatvezetőkben) keresnénk a problémák gyökerét, mi magunk mit teszünk, és mit nem teszünk - és nem csak a korrupciómentes világnapon.

    Forrás. HVG Online”
  • 6. FREDDY/S 2008. november 28. 09:36
    „A megszorításokat, leépítéseket majd neki kell közölni, nemde...”
  • 5. DrDon 2008. november 27. 09:01
    „Kabinetfőnökök nincsenek, a titkárnőknek meg szerintem sehol nem a sajtóval való kapcsolattartás meg nyilatkozattétel a feladata.

    "Ekkora városban..."
    Sopron nem egy metropolisz, de mégiscsak egy megyei jogú városról beszélünk, helyi médiával.

    "Minek kell ennyi ember?!"
    Ebben azért van igazság :)”
  • 4. Csabazs 2008. november 27. 06:39
    „Semmi bajom az Úrral, de minek még sajtószóvivő is egy ekkora városba?
    A polgármester/alpolgármesterek mellett ott vannak a titkárnők, kabinet-főnökök, meg még a jó ég tudja, hogy kik! Minek kell ennyi ember?!”
  • 3. bobo 2008. november 27. 00:18
    „Nekem mindegy, fideszes vagy emeszpés (habár az utóbbit nem tartom túl valószínűnek), amíg a dolgát végzi.

    Nem volt ő valami bemondó korábban? A panoráma rádióban, azt hiszem.”
  • 2. joco 2008. november 26. 17:09
    „bobo: attol még, hogy a "többtizmillásbalsikerésEüprojektbuko" szovivöje, még lehet rendes ember is. De azt tán tudja, hogy mostmár akárhogy is probálja "magyarázni" ö már csak a fidesz "embere" lesz.”
  • 1. bobo 2008. november 26. 12:40
    „Ez a csávó lenne a sajtosszósztvivő?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Minden lövőit várnak a gyertyagyújtásra

Lövő - Minden lövőit, illetve a faluból elszármazottat várnak a Lövő Község Barátai Társaság… Tovább olvasom