Kisalföld logö

2017. 05. 30. kedd - Janka, Zsanett 17°C | 30°C Még több cikk.

Kránitz László: a Fidesz becsapta az embereket az M85-össel

A megyei MSZP elnöke elmondta: értetlenül és elkeseredve állnak a döntés előtt, hogy az M85-ös csak kétszer egy sávos lesz.

˝Magam is többször felhívtam már a döntéshozók figyelmét, hogy elfogadhatatlan állapotban vannak a megye útjai, főleg a kistelepüléseket összekötő utak. Elképedve fogadtuk a hírt, miszerint az M85-ös csak kétszer egy sávos lesz. Ezzel a döntéssel a Fidesz több százezer embert arcul ütött, becsapott. Fogalmazzunk úgy, hogy Lázár János nem mondott igazat, Fodor Tamással karöltve. Az önkormányzati kampány hajrájában felelőtlenül, felkészületlenül megígérték, hogy kétszer két sávos út fog vezetni Sopron és Győr között! Most pedig értetlenül és elkeseredve állunk e döntés előtt˝ - tudatta csütörtöki közleményében Kránitz László, a megyei MSZP elnöke, megyei önkormányzati képviselő.

Hangsúlyozta továbbá: ˝hazánkban jelenleg négymillió ember él a létminimum körüli szinten, ennek ellenére a Fidesz a szociális kiadások lefaragását tervezi. A 2015-ös így a szegénység növekedésének a költségvetése lesz. Ez számunkra, szocialisták és baloldaliak számára elfogadhatatlan.

Az újabb megszorító intézkedések miatt 2015-ben tovább növekszik majd a nélkülözők száma, és mélyülni fog a szakadék a társadalmi csoportok között. Kevesebb pénzre számíthat Győr-Moson-Sopron megye, a megyei települések és a megyei lakosság is. Így hiába a kormánypárti vezetés, nagy hátrányokat szenvednek el a vállalkozások, az oktatási, a szociális és az egészségügyi intézményeink.

Ebben a helyzetben különösen megdöbbentő a Fidesz megyei országgyűlési képviselőinek és kormánytagjainak az fajta felelőtlensége, amely szerint meg sem próbáltak küzdeni a hátrányos és a mindennapi terheket növelő intézkedések ellen. Egyetlenegy módosító indítványt nem adtak be a 2015-ös költségvetéshez.

A megyei MSZP felelőssége teljes tudatában Győr-Moson-Sopron megyéért és az itt élőkért dolgozik. Készen állunk felemelni a hangunkat, és fellépni a rossz intézkedések ellen!˝ - olvasható a közleményben.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Osztályozzák a pedagógusokat

Néhány héten belül befejeződik a pedagógiai ellenőrzést végző szakemberek képzése, vizsgáztatása. Tovább olvasom