Kisalföld logö

2018. 06. 18. hétfő - Arnold, Levente 18°C | 26°C Még több cikk.

Közösségi térré változott a szolgáltató-központ Sopronban

A Jereván-lakótelep egyik legforgalmasabb közösségi helye a Kodály téri szolgáltató-központ, melynek felújítását a napokban fejezték be.
Fodor Tamás polgármester pénteki sajtótájékoztatóján elmondta, a beruházás keretében teljesen megszépült a környék. Lépcsőépítéssel, padfelújításokkal, térburkolattal, az árkádok kifestésével, valamint az ivókút és a vízlépcső teljes körű korszerűsítésével a lakótelep kellemes színfoltjává vált.  Új növényeket is telepítettek, az orvosi rendelő előtt húsz lombhullató fát ültettek, a Teleki utca járdájánál virágágyásokat hoztak létre. A környék rendjének további biztosítása érdekében a rendőrségre bekötött térfigyelő kamerarendszert is kiépítettek. 

Tóth Éva, a körzet önkormányzati képviselője hozzátette: a mintegy hatvanhárommillió forintos felújítás kizárólag önkormányzati forrásból valósult meg. Az átrium ideális körülményeket teremt arra, hogy ne csak átjáróként funkcionáljon, hanem alkalmi közösségi rendezvények – adventi kiskoncertek és ehhez hasonló programok – otthonává is váljon.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kiállítás nyílt alkotó diákok munkáiból Sopronban - fotók

Kiállítás nyílt alkotó diákok munkáiból Sopronban - fotók
A soproni Handler-szakképzőben több mint száz tanuló alkotásait tekinthetik meg. Tovább olvasom