Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Közös építőkockáink a nyugdíjasegyetemen

Dr. Fábián Attila egyetemi docens „Közös építőkockáink – Sopron város fejlődése" című előadásával folytatódik a Soproni Nyugdíjasegyetem programja kedden délután 4 órától a GYIK Rendezvényházban.

– Előadásomban Sopron elmúlt két évtizedes gazdasági, társadalmi helyzetét elemzem – mondta elöljáróban a programról dr. Fábián Attila, a Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaság-tudományi Kar dékánja.

– A városszerkezet rendszerváltást követő módosulásairól éppúgy szólok, mint a városvezetés és a -tervezők fejlesztési elképzeléseiről. Az „építőkockák" alatt pedig azt az egyetemi kezdeményezést kell értenünk, amelynek során a hallgatók városfejlesztési terveket állítottak össze egy-egy konkrét városnegyedre vonatkozóan.

Egyebek mellett a Sopron környéki települések társadalmi, gazdasági szerepéről, a város agglomerációjába tartozó falvak jövőképéről is hallhatnak a nyugdíjas-egyetemisták.

Fábián Attila 1990-ben Sopronban okleveles erdőmérnöki, 1993-ban a budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetemen ipari szakirányú közgazdasági szakokleveles mérnöki diplomát szerzett. A Nyugat-magyarországi Egyetem – és annak jogelőd intézményei – első és egyetlen munkahelyét jelentik.

Pályafutása során vendégelőadónak nemcsak több hazai, illetve erdélyi felsőoktatási intézmény kérte fel, hanem kínai, egyiptomi, finn egyetemek is. Számos hazai és nemzetközi szervezetben fejt ki tudományos tevékenységet.

Többek között az MTA Regionális Tudományi Bizottság, továbbá a Magyar Akkreditációs Bizottság Társadalomtudományi Szakbizottság tagja.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Láthatók legyenek a közlekedők Sopronban is

A nyolc órán át tartó fokozott ellenőrzésben 290 járművezetőt és 45 kerékpárost állítottak meg a rend őrei. Tovább olvasom