Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

Közgyűlés Sopronban: a trafikpályázat esete a sporttal

A trafikmutyi árnyékáról és a szocialista városvezetésről is szó volt már a közgyűlésen. Meg még sok minden más is történt.


16. 27

A közgyűlés véget ért.


16. 26

Felülvizsgálták a Sopron és Környéke Szociális - Gyermekjóléti Intézményfenntartó Társulás létrehozásáról szóló megállapodást.

16. 25

Mivel tájékoztatóról volt szó, így nem is szavaztak a "Tájékoztató az önkormányzati alapítványok és közalapítványok 2012. évi működéséről" cími előterjesztésről.

16. 00

A közszolgálati dolgozók jutalmazása a következő téma.

Ennek lényege, hogy a közelmúltban komoly átszervezések voltak az egészségügyben, az oktatásban. A város most azoknak ad plusz pénzt, akik ezen a területen dolgoznak.

Az állami fenntartású kórháznak 6,8 millió, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ soproni tankerülete 2,4 millió, a győri tankerülete részére pedig 800 ezer forint jutalmat szavaztak meg. Egy későbbi időpontban majd a szociális szférában dolgozók is kaphatnak plusz juttatást.

Biczi László azt kérdezi, hogy szám szerint mennyi dolgozót érint ez a jutalom, illetve ezt mindenki megkapja majd, vagy a fenntartó jelöli ki őket?

Dobos József: a kórházban 1398-an dolgoznak, a soproni tankerülethez 366, a győri tankerülethez pedig 201 fő tartozik. Nem általános jutalomról van szó, az adott intézmények vezetői döntik majd el, hogy kik lesznek a jogosultak erre.

Bebesi József kérdése: bér jellegű lesz a kifizetés, vagy cafetéria?

Dobos József azt feleli, hogy pénzt fognak fizetni.

15. 59

Elfogadták az STKH Sopron és Térsége Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Korlátolt Felelősségű Társaság 2012. évi éves beszámolóját.

15. 57

Rendkívüli közgyűlés kezdődik.


15. 42

Egyebek, mert véget ért a rendes közgyűlés.

Varga Gyula javaslatot tett arra, hogy a Fraknói út-Fapiac út kereszteződésébe olyan táblát tegyenek ki, amely engedi, hogy a járdán fél kerékkel meg lehessen állni. Az út évekkel ezelőtt készült el, korábban volt is egy ilyen tábla. Ám ez idő közben eltűnt.

Most vasárnap történt meg az, hogy 35-40 darab autóst jelentettek fel. Reggel kilenckor ezen papírokat a közterület felügyelő tette ki.

Tudja, szabálytalanul parkoltak, ám szerinte nem igazán polgárbarát lépés bérmálkozáskor büntetni az autósokat.

Dobos József jegyző azt mondja, hogy a közterület felügyelők a hétvégén is dolgoznak, pártoktól függetlenül.

15. 33

Módosították az útkarbantartási előirányzatot.

Biczi László személyes tapasztalata, hogy a városban több helyen nem megfelelően végezték el a kátyúzást. Ez így felesleges pénzkidobásnak tűnik.

Horváthné Seregély Jolán osztályvezető azt mondja, hogy négy emberük folyamatosan ellenőrzik a munkálatokat. Több esetben már intézkedtek a kijavított hibák kijavításáról.

Balogh Judit is személyes emlékéből idéz. Elmondja, hogy nyolc évvel ezelőtt, a Zsilip utcában, Walter Dezső idején is gyatra módon aszfaltoznak. Akkor megkérdezte az egyik munkástól, hogy mit csinálnak. Azt a választ kapta, hogy ülepítenek.

15. 32

Elbírálták a kulturális támogatásra benyújtott pályázatokat.

15. 30

A testvérvárosi kapcsolatok támogatására benyújtott pályázatokat is elbírálták

A felhasználható összeg 2,3 millió forint. Három pályázat érkezett be, ebből kettő tartozik a közgyűlés hatáskörébe.

15. 22

A sportpályázati támogatások odaítéléséről tárgyalnak.

Pipa. Kiosztották a 13 millió forintos keretet.

15. 20

A sporttámogatásokról döntenek most.

Elfogadva.

15. 11

A Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekarral kapcsolatos támogatás odaítélése a következő napirendi pont.

A témával korábban portálunkon is foglalkoztunk. Ezt az írást itt olvashatják el >>

Bebesi József kérdez: van-e kalkuláció arra, hogy a 3 millió forintos támogatás mire elég?

Kóczán Péter, a zenekar képviseletében elmondta a plusz pénz erre a naptári évre szól. Az előterjesztésben felsorolt programokra fordítják ezt a pénzt.

Megszavazva.

15. 10

Folytatódik a közgyűlés.

Ebédszünet. A közgyűlés délutűn 3-kor folytatódik.

12. 41

A Sopron-fertődi kistérség jövője a téma.

Gőbl Gábor kérdez: a városvezetés véleménye szerint Fertőrákos miért nem kíván tagja lenni a társulásnak? Van-e összefüggés a barlangszínház felújításával?

Fodor Tamás szerint ezt tőlük kellene megkérdezni.

- Talán tudják az okát önök is - utalt a városvezetésre-, hiszen sokszor egy tárgyalóasztal mellett ülnek. Fertőrákos kilépése skandalum - fogalmazott Gőbl Gábor.

Eldőlt: Sopron továbbra is tagja marad a társulásnak.

12. 39

Közterület elnevezésről is döntöttek. Rózsakertnek fogják hívni az új utcát. Az, hogy ez hol található itt nézheti meg >>

12. 36

Lakossági kezdeményezésre utat építenek a Zerge utcában. A beruházás költsége mintegy 19 millió forint, ebből a város 13,7 millió forint támogatást ad.

12. 21

A Gala Kerzen Hungária Gyertyagyártó Kft. mintegy 240 millió forintos beruházásba kezd, ezért módosítani kellett a cég telephelyére vonatkozó építési szabályzatot.

A 2013-ban befejező fejlesztésnek köszönhetően hetven új munkahely jön létre Sopronban.

Gőbl Gábor azt kérdezi, hogy éves szinten mennyi adót fizet a cég.

- Ha tudnám, akkor sem lehet erre válaszolni, mert az adótitok - mondja Dobos József jegyző.

Németh Imre (MSZP) azt kérdezi, hogy ez egy új terület lesz, vagy a leégett raktár helyén építkeznek? Ez utóbbit is rendbe lehetne tenni.

Gőbl Gábornak tetszik Németh Imre felszólalása. A képviselő reméli, hogy a magyar vállalkozók is kapnak majd ilyen előnyöket, amelyeket a beépíthetőség terén nemsokára meg fognak adni.

Dobos József jegyző azt mondja, hogy a szabályozási terveket folyamatosan felülvizsgálják, és ha szükség adódik, akkor területet biztosítanak, szabadítsanak fel a terjeszkedésre, bővítésre.

Németh Imre nem kapott választ a kérdésére, de az előterjesztést elfogadták.

12. 00

Bérlőket keresnek az egyes önkormányzati tulajdonú helyiségeknek.

Korábban már többször akarták kiadni például a Liszt-szalont, a Deák téri multifunkciós épületet, a volt Rondella étterem, és olyan lakások, amelyeket üzletként is lehet használni.

A trafikmutyi árnyékában ne oktassanak ki bennünket a fideszes képviselők - jelentette ki, egy vita hevében Biczi László.

Mágel Ágost úgy gondolja, hogy a korábbi felszólalásában nem volt kioktató. De ismét felsorolja, hogy az előző, szocialista városvezetés idején milyen beruházásokra ment el közpénz. Például: mélygarázs, tűzoltólaktanya, apartmanház. Ez nem kioktatás, ezek tények.

Ismét kiírták a pályázatot.

11. 48

Elidegenítik a Pócsi utca 22. szám alatt álló ingatlant.

11. 32

A VOLT székek elhelyezése a téma.

A Kulturális és Oktatási Bizottság nem támogatta az előterjesztést. A javaslatuk azt, hogy a székeket ne több helyen, hanem egy helyszínen a Deák téren állítsák fel.

Az eredeti előterjesztést fogadták el a képviselők (Gőbl Gábor nemmel szavazott), azzal a kiegészítéssel, hogy a székek elhelyezésére kiadott közterület használati hozzájárulást bármikor visszavonhatják. (Ezt Simon Istvánalpolgármester javasolta, azért, hogy ha nem tetszik a helyszínt, akkor találjanak egy másikat).

11. 30

Meghosszabbítják a Sopron Holding 600 millió forintos folyószámla hitelkeretét, kezességet a város vállal majd.

11. 29

A Sopron Holding közbeszerzési eljárásban megvehet egy téli-, nyári adapterekkel rendelkező tehergépjárművet.

11. 27

Módosították a  SOPRON HOLDING Vagyonkezelő Zrt. könyvvizsgálójának megbízási szerződését.

11. 14

A következő napirendi pont az 50 százalékot el nem érő önkormányzati tulajdonú társaságok illetve, a SOPRONTISZK Kft. legfőbb szerveinek üléseiről szóló beszámoló elfogadása.

Bebesi József emlékeztetett arra, hogy korábban volt szó arról, hogy a női kosárlabdacsapat kapjon prémiumot a várostól. Azt kérdezi, hogy miként áll az Aréma felújítása?

Ugyanezt tette fel Biczi László és Gőbl Gábor is.

Fodor Tamás válaszol: az MKB Aréna bővítési lehetősége folyamatban van. A város és a működtető között kell megegyezni arról, hogy elindulhasson a félmilliárd forintos beruházás. Kicsit bonyolultabb a helyzet, mint azt elsőre látszott, de meg fogja csinálni a fejlesztést a város.

A jutalom is napirenden van, tisztességes prémiumot fognak kapni a játékosok.

Biczi László szerint nem világos a város álláspontja, nem tudni mit szeretnék. Félő, hogy elveszik a pályázat, a támogatás és így meghiúsul a fejlesztés.

10. 58

A város, mint az FKL Sportszolgáltató Kft. 54 százalékos tulajdonosa, a cég június eleji taggyűlésen azt az álláspontot képviseli, hogy elfogadják a férfi kosárlabdacsapat jövő évi bajnoki szezonra szóló üzleti tervét.

Ennél a napirendi pontnál szóba került a trafik pályázat, ugyanis Gőbl Gábor felvetette: a városvezetés keressen meg minél több nyertes pályázót támogatást kérve, és így biztos lábakon állhat a sporttámogatás.

A kijelentés előzménye az volt, hogy a közgyűlésen kiderült: a férfi kosárlabdacsapat egyik támogatója, az egykori határátkelőnél működő, trafik pályázaton nyertes cég.

Biczi László egyetértett Gőbl Gáborral.

Fodor Tamás polgármester arra kéri a képviselőket, hogy ne térjenek el a témától, és ne használják fel politikai haszonszerzésre a sportot.
Gőbl Gábor visszautasítja ezt, Biczi László nem teheti meg, mert elfogyott az időkerete.

Abdai Géza azt mondja, ez a cég már korábban is támogatta a sportegyesületet.

10. 41

Sopron, egykori díszpolgára gróf Klebelsberg Kuno is kaphat szobrot.

Fodor Tamás(Fidesz-KDNP) polgármester azt mondja, örömteli, hogy ezen a közgyűlésen két jeles személyiségnek állíthat szobrot a város.

- Örvendve fogadták ezt az előterjesztést, és támogatják a szobor felállítását, elégedettek a helyszínnel is. Remélik és bíznak benne, hogy a város vezetése még inkább kezdeményezőbb lesz, és saját akaratából, a civil szervezettek közösen megtalálják azon személyeket, akik megérdemlik a szobor felállítását, emlékük megőrzését - szólt hozzá Gőbl Gábor. (Fodor Tamás ezt a felvetést támogatja).

Gőbl Gábor azt is reméli, hogy a közeljövőben olyan történelmi katonavezérnek - Héjas Iván, Pronay Pál - is szobrot állít a város, akik, vérrel és verítékkel, ütközetben vívták ki azt, hogy Sopronban 1921. decemberében népszavazást írjanak ki a város hovatartozásáról.  

Bebesi József (LMP) azt mondja, hogy 5000 tanyai iskolát hozott létre gróf Klebelsberg Kuno. Támogatja az előterjesztést.

Abdai Géza: Sopronban hagyományai vannak, hogy magánszemélyek adományoznak emlékműveket. Örömmel jelentette be, hogy Sopronban van még üres hely a szobrok számára.

A képviselők megszavazták az előterjesztést, így felállíthatják gróf Klebelsberg Kuno szobrát, a róla elnevezett téren, a Soproni Járásbíróság előtt.

10. 17

Kicsit módosult a napirendek sorrendje.

A gróf Bánffy Miklós szobrának felállításáról szóló előterjesztéssel kezdünk. A szobor tervezett felállítása és leleplezése 2013. december 14-e, a hűség napja. Bánffy Miklós, egykori külügyminiszter érte el, hogy tartsanak népszavazást, s ennek köszönhetően Sopron Magyarország része maradt.

Gőbl Gábor(Jobbik) szól hozzá: teljes mellszélességgel támogatják a szobor felállítását és a helyszínt. Szerinte húsz évet késtek, hiszen már akkor mód és lehetőség vállt arra, hogy mindezt megtegyék.

Biczi László (MSZP) elmondja, valóban úgy van, hogy a szobor felállítása egy kormányzati törekvés része. A szobor felállítását a párt frakciója is támogatni fogja. Sajnos, ezt az akciót Kerényi Imre kormánybiztos kezdeményezte. Ám Sopron, Bánffy Miklós személyével jól döntött.

Balogh Judit (Fidesz-KDNP), személy szerint támogatja a törekvéseket, hiszen ezzel Trianon igazságtalanságaira is emlékeznek.

Magas László(Fidesz-KDNP), örül annak, hogy a Sopronhoz kötődő jeles személyiségek a kormányzat segítségével méltó emléket kapnak. Felidézi, hogy az első Orbán-kormány idején egy szép Hűségkúttal gazdagodott a város.

Gőbl Gábor azt javasolja, hogy a 2001-ben, a Rongyos Gárda emlékére, a Lőverekben felállított emlékművet, egy sokkal jobban látható helyre tegyél át.

Abdai Géza (Fidesz-KDNP), alpolgármester azt sorolja, hogy mi mindent köszönhet a város az első Orbán-kormánynak. Most pedig ingyen kap a város egy szobrot.

Magas László szerint jó- és méltó helyen van a Rongyos Gárda szobra.

A közgyűlés döntött, felállíthatják a szobrot az Erzsébet-kertben.

10. 16

Elkezdődött a májusi rendes közgyűlés.

Előzmény:

Színes és érdekes közgyűlés elé néznek a képviselők és a hírek iránt fogékonyak csütörtökön, már ami a témákat illeti. A tervek szerint az F. K. L. Sportszolgáltató Kft. üzleti tervével kezdenek, aztán a részben önkormányzati tulajdonú társaságok beszámolóival folytatják.

A tájékoztatóból kiderül többek között, hogy a Nyugat-Pannon Regionális Fejlesztési Zrt. részéről a tavalyi év eredményéből az önkormányzatot közel egymillió forint osztalék illette, amit meg is kapott. A Pátria Nyomda kiváltotta hitelszerződéseit, a Sopron Régió Turisztikai Központ Nonprofit Kft. korábbi ügyvezetője pedig lemondott; a társaság új ügyvezetőjének határozatlan időre Héjj Boglárkát nevezték ki, aki munkaviszonyban látja el feladatát.

Kiderül a beszámolóból az is, hogy a sportcentrum bővítésére benyújtott engedélyek határideje lejárt, a beadott kérelem érvényét veszti a tulajdonosi hozzájárulás hiánya miatt.

Új könyvvizsgálója lesz a Sopron Holdingnak, és hozzájárulnak minden bizonnyal ahhoz is, hogy több mint ötvenmillió forintért univerzális tehergépjárművet vásároljon a társaság.

A cég hatszázmillió forintos folyószámlahitelt is felvehet az önkormányzat kezességvállalásával.

Döntenek a VOLT-székek elhelyezéséről is, ingatlanokat értékesítenek, a belvárosban pedig korábban bezárt üzlethelyiségek hasznosítására írnak ki pályázatot. Módosítják a helyi építési szabályzatokat, és várhatóan támogatják a Zerge utcaiak útépítését.

A sporttámogatások is napirendre kerülnek, ahogy a kulturális és a testvérvárosi kapcsolatok támogatására kiírt pályázatok eredményei is. Az utak karbantartására korábban megszavazott összeg nem bizonyul elegendőnek, ezért azt negyvenmillió forinttal emelik.

A csütörtöki közgyűlés témája lesz a közszolgálati dolgozók jutalmazása is, az erről szóló anyag azonban egyelőre nem elérhető.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Külföldiek ismét rendőrkézen

Négyen gyalogosan, hatan vonattal próbáltak meg érvényes úti okmányok nélkül Ausztriába jutni a… Tovább olvasom