Kisalföld logö

2017. 02. 28. kedd - Elemér 7°C | 15°C Még több cikk.

Közgyűlés – kötvény lesz, de rövidebb futamidőre

A soproni önkormányzat kibocsájtja a három milliárd forint értékű kötvényt. Ám a futamidő és a tőketörlesztés türelmi ideje is rövidebb lesz. Egy kis városházi adok kapok, így a nyár elején.


17.03.: Végezetül döntöttek arról, hogy a Halász utcai óvoda bővítésére, valamint a közvilágítási rendszer korszerűsítésére pályázatot adnak be.

16. 31.: A legjelentősebb napirendi pont a kötvénykibocsátásának ügye volt. Az biztos, hogy a város kiadja a hárommilliárd forint értékű kötvényt. A tőketörlesztési türelmi idő viszont rövidebb lesz, mint amely az eredeti megállapodásban szerepelt. Így a törlesztést leghamarabb 2011. márciusában el kell kezdeni. A futamidő pedig 25 helyett 15 év lett.

Kóczán Zoltán elmondta, a város ezt a pénzt a fejlesztésre kívánja fordítani. Melyek ezek?- tudakolta.

Fodor Tamás közölte: 1,7 milliárd forint az OTP hitelek kiváltására, 1 milliárd a mélygarázsra megy el. A fennmaradó részt pedig a Győri úti, egykori Tüzép épület vételárának kifizetésére költik. Mint emlékezetes, az előző városvezetés ide tervezte áthelyezni a tűzoltólaktanyát.

Biczi László kapott szót. Elmondja, az eredeti megállapodásban az szerepelt, hogy utólag nem lehet módosítani a szerződésen. Emellett mennyivel lesz magasabb a törlesztési összeg?

Dobos József jegyző válaszol: kifejti, az a szó, hogy kötelező érvényű nem szerepelt a pályázati kiírásban, így lehetőség adódott a változtatásra.

A tőketörlesztés mértékre viszont nem kaptunk választ.

Kóczán Zoltán szerint alkalmatlanok a jelenlegiek alkalmatlanok a város vezetésére.

Fodor Tamás szerint az előző városvezetés olyan ügyeket – mélygarázs, Győri úti ingatlan - hagyott maga után, amely jelentős kiadásokat jelent.

Kóczán Zoltán elismeri, hogy voltak hibák, de az elmúlt 4 évben is voltak. Például a hulladékügy, a termálkút fúrás. Ezért nem érdemes a másikra mutogatni.

Abdai Géza szerint egyszer eljön az igazság pillanata. Amennyiben nem nyerik meg a pert, akkor a városnak a mélygarázs 4,5 milliárd forintjába kerül.

Pongrácz Attila (Fidesz), szerint Kóczán Zoltán kirohanása elfogadhatatlan.

Kóczán Zoltán elnézést kért, s egyúttal Abdai Gézának szegezte a kérdést: hogyan jött ki a mélygarázsra a 4,5 milliárd forint?

A válaszadásra nem került sor, a mert a képviselők közben elfogadták a javaslatot.

16.27.: A törvényi előírásoknak megfelelően megváltoztatták a parkolási rendről szóló határozatot is. Varga Gyula (MSZP) felvetette, hogy a mélygarázsban is használhatóak legyenek a felszíni parkolásra érvényes bérletek, továbbá az első egy-két óra legyen ingyenes. Így növelni lehetne a kihasználtságot.

A teljes szöveg ide kattintva olvasható el, s a parolásról szóló információkat is itt olvashatják el!

16. 22.: Módosították a Vas-Villa’ középiskola alapító okiratát.

Ismét Fodor Tamás vezeti az ülést.

16. 16.:
Együttműködési megállapodást ír alá a polgármester a Sopron Városkörnyéki Hegyközséggel, valamint a Sopron Fertőmenti Hegyközséggel.

A megállapodás lényege, hogy mind inkább elősegítsék a szőlészet, a borászat népszerűsítését, a testvérvárosi kapcsolatok révén a soproni bor külföldi bemutatását. A turizmus fellendítése érdekében egy bormúzeumot is létrehoznának.

Kóczán Zoltán (SZDSZ) az mondja, hogy a város határában lévő dűlő utak katasztrofális állapotban vannak. Ezek helyreállítása miként valósul meg? – kérdezte.

- Számítanak a hegközség együttműködésre, de vannak elkülönítve pénzösszegek a helyreállításhoz - adta meg a választ Horváthné Seregély Jolán adta meg a választ.

16. 14.: Meghatározták a következő félévi munkarendet. Így rendes közgyűlés legközelebb augusztusban lesz. Ezt követően a választások után ül majd össze az új testület. Novemberben és decemberben is lesz majd közgyűlés.

Ettől függetlenül rendkívüli közgyűlés bármikor összehívható.

16. 11.: Módosították a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról szóló 50/2005. (XII. 21.) önkormányzati rendeletet. Ezek többsége technikai jellegű volt.

16. 10.: Az ülést Simon István alpolgármester vezeti.

16.05-ig szünet.

15.30.: A következő napirendi pont a polgármesteri hivatal informatikai stratégiája. A cél, hogy a lehető legtöbb ügyiratot elektronikusan kezeljék. És így váltsák ki a papírt.

Biczi László (MSZP) egyebek mellett azt kérdezi, hogy mindez mennyibe kerül a városnak. Tóth Szabolcs adta meg a választ, pontos adatot így hirtelen nem tud, de utánanéz és később megmondja.

Németh Imrének (MSZP), több kérdése is van: Százhetven darab nyomtató van jelenleg a polgármesteri hivatalban. Ez már a költségcsökkentés eredménye, vagy ezt követően jön a racionalizálás? A többi kérdése olyannyira szakmai jellegű, hogy azokat az informatikusokon kívül a hozzánk hasonló átlagember nem érti.

Tóth Szabolcs kifejtette, egy ideje nem vettek újakat, és ennyi nyomtató szükséges.

Zobori István (Fidesz), szerint nagy dologról van szó, hiszen megújul a városháza informatikai rendszere.

Havas András (Fidesz) észrevételei is szakmai jellegűek.

A hozzászólások résznél ismét Németh Imre kért és kapott szót. A stratégiából hiányolja, hogy miként újul meg ez a rendszer. Mármint az informatikai.

15.18.: Együttműködési megállapodást írnak alá az Országos Meteorológiai Szolgálattal, annak érdekében, hogy a soproni Kuruc dombi állomás kerüljön át a város tulajdonába.

- Mindez az egyetem számára is fontos, hiszen  komoly észlelési munka zajlik itt – mondta el Pongrácz Attila (Fidesz). Mágel Ágost azt javasolta, a diákok is meglátogathatnák ezt a bázist.

15.16.: A Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatói posztjára álláspályázatot írnak ki.

15.11.: Elkezdődött a közgyűlés, 19-en vannak jelen. Elismeréseket adnak át. A Sopronért Emlékérmeket Szende Katalin történész, Kincses József etnográfus, Jankó Ferenc geográfus vette át.

Előzmény:
Előzetesen 15 napirendi pont szerepel a pénteken tartandó rendkívüli képviselő-testületi ülésen. A Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. ügyvezetői igazgatójának megbízatása lejár, ezért új pályázatot írnak ki. Egy másik előterjesztésben az szerepel, hogy a meteorológiai állomás kerüljön a város tulajdonába. Tájékoztató hangzik majd el az önkormányzati alapítványok és közalapítványok 2009. évi működéséről.

Várhatóan együttműködési megállapodást írnak alá a hegyközségekkel, valamint módosítják a Vas-Villa' iskola alapító okiratát. A megváltozott törvényi előírásoknak megfelelően módosítják a parkolásról szóló rendeletet.

A napirendek között szerepel még a fertőrákosi Barlangszínház tulajdonviszonyának rendezése. A tervek szerint véglegesítik majd a hárommilliárd forintos kötvény kibocsátásáról szóló határozatot.

A rendkívülit követő második rendkívüli ülésen két téma lesz napirenden. Az egyik a Halász utcai óvoda bővítéséről, a másik pedig a közvilágítási rendszer korszerűsítéséről szól.

Olvasóink írták

  • 11. Eüdolgozó 2010. június 28. 17:36
    „Rövidebb futamidő, magasabb kamat...”
  • 10. titáti 2010. június 26. 07:35
    „Tisztelt Kisalföld!

    "Végezetül döntöttek arról, hogy a Halász utcai óvoda bővítésére, valamint a közvilágítási rendszer korszerűsítésére pályázatot adnak be."

    Nem erről döntöttek.”
  • 9. Keglovich 2010. június 26. 07:26
    „A hegyközségekkel kötött megállapodást üdvözlöm.
    Remélem,hogy felkerül a netre a soproniborvidék.hu oldalra,hogy nyilvános legyen.
    Bízom benne,hogy a következő képviselőtestület is szívügyének fogja tekinteni a Soproni borvidék fejlesztését.
    Ne felejtsük el,hogy a borvidékhez Sopronon kívűl még 12 település tartozik s ottani települések politikusainak is feladata a szőlőtermesztők s a bortermelők támogatása.

    Keglovich István
    Bormarketing Műhely Kft.
    ötletgazda,alapító”
  • 8. Biczi_László 2010. június 24. 22:54
    „Csak a pontosítás kedvéért.
    A kötvénykibocsátásról nem véglegesítés történik, hanem az ajánlattevő bank változtatott a kibocsátás feltételein. Rövidebb lesz a futamidő és rövidebb a tőketörlesztés türelmi ideje.
    A baj csak az, hogy az önkormányzat köténykibocsátásra felhívó pályázata kötelező érvényű ajánlatot kért és kapott, most mégis változtatni akarnak.
    Meglátjuk mi lesz!?”
  • 7. falcobiarmicus 2010. június 24. 20:09
    „Nem csak a Halász utcai óvodát kellene bővíteni !!!!!!!!!!!!!!
    Az anyukák nem tudnak munkát vállalni mert az óvodák túl vannak terhelve, nincs hely!
    Hiába nyitottak új bölcsis csoportot, ők is jövőre ácsorognak a beíratkozáskor
    kilencven valahányadiknak 25 helyre!!!!! nem beszélve arról, hogy a gyerekem csoportjában közel 30 (!!!) gyerek van! ELKÉPESZTŐ! Kevés fizetésért 30 gyerekkel és kötelességüket NEM tudó de annál b***óbb szülőkkel!
    Minden elismerésem az óvónőké! A szülő társaim 2 gyerekkel sem bírnak!”
  • 6. greenie 2010. június 24. 18:58
    „Már megint tovább adósodnak el? Miért? Nincs már pénz a kasszában, annyira szétlopták a várost? Lehet, hogy új autóra kell az új államtitkárasszonynak, aki Sopron valódi vezetője?”
  • 5. titáti 2010. június 24. 17:53
    „A megállapodás tervezet olvasható a Sopron honlapon, az előterjesztéseknél”
  • 4. janika 2010. június 24. 17:46
    „Hát a KÉK FRANCOS nem elég jó üzlet?”
  • 3. Je.Ta. 2010. június 24. 15:58
    „Balszemes összefoglalo a balszemen!”
  • 2. egysoproni_ 2010. június 25. 19:13
    „Rövidebb futamidő, magasabb kamat... A bank sem hülye teljesen...”
  • 1. Keglovich 2010. június 24. 12:44
    „Nagyon kiváncsi vagyok a megállapodásra a HEGYKÖZSÉGEKKEL!!
    Remélem s kérem,hogy tegyék fel a soproniborvidék.hu oldalra.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Botanikus kerti koncert

Nyáresti koncertsorozatot rendez a rektori hivatal a Nyugat-magyarországi Egyetem botanikus… Tovább olvasom