Kisalföld logö

2017. 06. 27. kedd - László 20°C | 30°C Még több cikk.

Közelebb hozná Indiát

Sopron - Wellness- és fogászati turizmusról, valamint gazdasági együttműködési lehetőségek felől is érdeklődött Ranjit Rae, India nagykövete, aki tegnap látogatott Sopronba.
Kapuvár után Sopronba is ellátogatott, hogy együttműködési lehetőségeket kutasson fel Ranjit Rae. India budapesti nagykövetét Fodor Tamás polgármester fogadta a hivatalában.

Célom, hogy közelebb hozzam Indiát Magyarországhoz, de ne csak a budapestiekhez. 
Ranjit Rae
– A két ország kapcsolata már most kitűnő, de további együttműködési, valamint befektetési lehetőségeket szeretnék felkutatni – fogalmazott Ranjit Rae. – Több indiai cég – többek között számítástechnikai, gyógyszerészeti és autógyártó – már jelen van Magyarországon, szeretném még szélesebb körre kiterjeszteni a kooperációt.

Ranjit Rae hozzátette, Sopronban a wellness- és gyógyászati turizmus lehet a legérdekesebb az indiai befektetők számára. Fodor Tamás polgármester felhívta a nagykövet figyelmét arra is, hogy a Nyugat-Magyarországi Egyetem magasan kvalifikált szakembereket képez. A humán erőforrások tekintetében a régió az informatikai beruházásoknak is kiváló helyszínt jelent.

A vízummegállapodásról Ranjit Rae elmondta, jelenleg a magyar diplomáciai szféra élvez vízummentességet Indiában. – A két ország kormányzati megállapodásainak függvényében változhat a vízummentesek köre, de jelenleg nem tudok ilyen bővítési tervekről – zárta a nagykövet.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

14 éves a Cotton Club Singer

A Cotton Club Singers 14 éves fennállása során legfőképpen tematikus koncertjeivel – így a… Tovább olvasom