Kisalföld logö

2017. 08. 18. péntek - Ilona 18°C | 32°C Még több cikk.

Könyvet írni vagy utat fejleszteni?

Balf–Fertőrákos - A Balf és Fertőrákos közötti útfelújítás érdekében szólalt fel Firtl Mátyás, Sopron országgyűlési képviselője a parlamentben.
A Balf és Fertőrákos közötti út az 1989 előttinél is rosszabb állapotban van jelenleg. Fejlesztésére, felújítására és a kerékpárút-építés szükségességére hívta fel a közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter figyelmét Firtl Mátyás a parlamentben. A keskeny, rossz vonalvezetésű út minősíthetetlen állapotára, balesetveszélyességére, az utat terhelő együttes gépkocsi- és kerékpáros-forgalomra való tekintettel sürgette a képviselő az útfelújítást és kerékpárút-építést. A Sopron–Fertőd Kistérségi Tanács szakmai véleménye szerint is a Balf és Fertőrákos közötti útnak a kiemelt projektek között kellett volna szerepelnie a 2009–2010 közötti Nyugat-dunántúli Operatív Programban. Az út idegenforgalmi, történelmi és környezetvédelmi szempontból is jelentős, hangsúlyozta Firtl Mátyás, hozzátéve: nem könyvet kell kiadni a kormánynak a Páneurópai Piknikről, hanem az oda vezető utat fejleszteni.

Puch László államtitkár válaszában elmondta: tanulmány készül a Fertőrákos és Balf közötti útfejlesztésről, amelyet követően tudja a tárca meghozni a végleges döntéseket. Hozzátette, hogy az út rangsorolásában a döntéshozók szempontjából az út forgalma csekélynek számít és nem áll arányban a felújítási költségeinek nagyságával.

Olvasóink írták

  • 5. Sorponyi 2008. október 01. 22:01
    „Tisztelt Képviselő Úr!
    Teljesen igaza van, ráférne a felújítás a Balf-fertőrákos /nem tudom hány számjegyű/ útra. De ha már a fontossági sorrendet nézzük, Sopronban legalább 20, ennél sokkal fontosabb út felújítását említhetném. Nem tenné meg, hogy erről meg Fodor úréknak fogalmazna meg egy "felszólalást"?
    A könyvvel szemben meg felvethetné mondjuk a mélygarázst.”
  • 4. /joco1-azigazi 2008. október 01. 10:31
    „creat 2008.10.01. 07:02 :"nem teljesen értem, hogy tudta idekeverni a képviselő úr a pikniket, meg róla a könyvet..." Tudod ugy, hogy beindult a fidesz "papagájkomandoja" ,mindenröl nyilatkoznak, csak ne "szerepeljen" az ujságokban a "megfigyelési" ügyük.De etöl függetlenül tényleg a Balf és Fertőrákos közötti út felújításra szorul.”
  • 3. h.s. 2008. október 01. 08:40
    „Turizmus meg smafu !

    Beindultunk ! A lejtön lefelé...”
  • 2. creat 2008. október 01. 07:03
    „Azt meg elfelejtettem hozzátenni, a fenti cikk címe eléggé populistára sikeredett.”
  • 1. creat 2008. október 01. 07:02
    „Teljesen igaza van Firtl úrnak. Az az út minősíthetetlen. De ilyen volt ezelött 20 meg 30 évvel is. És ugye az utak tulajdonságuknál fogva nem javulnak, csak romlanak.
    Én úgy gondolom, mindenki tudna példát mondani ennél az utnál fontosabb és sürgősebb felújításra. Pl Ady Endre út, ami sokkal nagyobb igénybevételnek van kitéve.
    Az nem teljesen értem, hogy tudta idekeverni a képviselő úr a pikniket, meg róla a könyvet.... Ez úgy gondolom már elvezet az út problémájától.
    Ja és egy dolgot nem tudtam kiolvasni a cikkből, mit javasol a képviselő úr, milyen pénzből legyen finanszírozva.
    Mert ugye én több adót már nem szívesen fizetnék, az eü-s (300 forint)hozzájárulást nem akartunk fizetni, adócsökkentést igértünk, de a szociális és egyéb kiadások se csökkenjenek....
    És mégvalami, Firtl úr már évek óta a parlamentben ül, miért pont most jutott eszébe ez az út? Kisértetiesen összecsengenek időben a győri 82es út (tegnapi téma), csorna elkerülő (pár hete) problémának a felvetésével. Hozzáteszem, műszakilag, forgalomtechnikailag mindegyik megoldása indokolt. De mindegyik hosszú évtizedek problémája már.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bot helyett akaraterő

A Sopronban élő, sokizületi gyulladásban szenvedő Varga Katalin monodrámát írt saját szenvedéseiről.… Tovább olvasom