Kisalföld logö

2018. 04. 21. szombat - Konrád 11°C | 24°C Még több cikk.

Költségekre négy év alatt 18 millió

„ Csak a törvényesen járó költségtérítést vettem fel az elmúlt ciklusban és így teszek jelenleg is” – jelentette ki Kránitz László.

Az MSZP országgyűlési képviselője így reagált arra a hírre, hogy 2002 és 2006 között 18.158.700 forintot számolt el utazásra, szállásra.

Évek óta tart a vita arról, hogy az országgyűlési képviselők hogyan és mennyit számolhatnak el – számla, igazolás nélkül – költségtérítésként. Tény: a jelenleg hatályban lévő törvény szerint nem kell tételesen igazolniuk, hogy mennyit költöttek benzinre, szállásra. Minél messzebb lakik egy képviselő Budapesttől, annál többet számolhat el útiköltségként. Így aztán négy év alatt valóban jelentős summa jön ki.
A 386 képviselő közül tizenöten több mint 18 millió forint költségtérítést vettek fel képviselői díjazásukon kívül.
A listán szerepel Kránitz László, az MSZP soproni képviselője is, 18 millió 158 ezer 700 forinttal.

– Nem hiszem, hogy szégyenkeznünk kellene azért, hogy messze lakunk Budapesttől – mondta a képviselő. – Hetente két-három napot ott töltök, ezenkívül az ország különböző pontjain képviselem Sopront. Évente mintegy 40 ezer kilométert autózom. Ezenkívül jelentős összegeket költök jótékonykodásra és hozzájárulok az MSZP soproni irodájának fenntartásához is. Az egyéb kiadásokról nem is szólva. Sem a múltban, sem pedig a jelenben nem vettem-veszek fel olyan pénzt, ami ne járt volna törvényesen. Azok a képviselők, akik messze laknak a fővárostól, ráadásul más tisztséget – például polgármester vagy megyei közgyűlési elnök, alelnök – sem töltenek be, tehát a költségeiket nem tudják megosztani, több térítést vesznek fel, mint a közelben élők. Közéjük tartozom én is, több képviselővel együtt.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Utasok nélkül indult a vonat

Petőházán a szemtanúk elmondása szerint legalább15-18 felszállni készülő utast hagyott a peronon a Sopron felé induló vonat hétfőn reggel 7.53-kor. – Legalább 20-25-en várakoztunk a petőházai vasútállomás peronján a Sopronba tartó vonatra, amely ezúttal pontosan érkezett – mesélte Bieder Dániel 17 éves petőházi diák, aki testvérével, Laurával maradt le sokadmagával a reggeli járatról. Tovább olvasom