Kisalföld logö

2017. 12. 17. vasárnap - Lázár, Olimpia -2°C | 4°C Még több cikk.

Kockázatos feketén a betegápolás

Ausztria - A javarészt feketén fizetett ausztriai háztartási alkalmazottak növekvő száma miatt ellenőrzésük várható, de szakértőnk attól is óva inti a Burgenlandba dolgozni átjáró megyénkbelieket, hogy vállalkozói szerződést írjanak alá, ha nem tudják, az kötelezettségekkel jár.
Több mint kétmillió ausztriai családban, a háztartások hatvan százalékában foglalkoztatnak rendszeresen külső „segéderőt", ráadásul a háztartási alkalmazottaknak javarészt feketén fizetnek – állapítja meg a piackutatás. Az elemzés szerint idén több mint hárommilliárd eurót (mintegy nyolcszázmilliárd forint) fognak költeni Ausztriában takarítókra, mosónőkre, pótmamákra, kertészekre, ápolókra. Ez háztartásokként évi ezerötszáz eurós (csaknem négyszázezer forint) kiadást jelent.

Az ágazat virágzását a piac két irányból is táplálja. A kereslet növekedését a nők munkába állásának terjedése és a lakosság öregebbé válása indokolja, a kínálatot pedig a bevándorlók és a határvidékről átjárók, a megyénkbeli ingázók jelentik.

– Ezt a munkát sok esetben az új EU-tagállamokból, köztük a Magyarországról érkező nők végzik, akik alacsonyabb bérért is hajlandók dolgozni. A problémát az jelenti, hogy a házi betegellátás területére nem egyértelmű a jogi szabályozás, tehát sajnos a legtöbb külföldi ápoló feketén végzi tevékenységét. Nem rendelkeznek munkavállalási engedéllyel, nincsenek bejelentve a társadalombiztosítóhoz, így jogilag büntethetővé válnak – magyarázta Tóth Eszter, a Régióközi Szakszervezeti Tanács Burgenland–Nyugat-Magyarország (IGR) projektvezetője. Hozzátette: 2007 nyarán az osztrák kormány olyan törvényjavaslatot tárgyalt, mely alapján az illegálisan dolgozó ápolók haladékot kaptak foglalkoztatási viszonyaik rendezésére. Idén június 1-jén viszont a határidő lejárt, ezért e területen ellenőrzések várhatók.

– Azoknak a magyaroknak, akik betegápolóként dolgoznak vagy akarnak dolgozni Burgenlandban, érdemes megismerniük ennek a munkavégzésnek a feltételeit. Ha ismeretek hiányában írnak alá különféle szerződéseket, amit munkaadóik eléjük tesznek, egyszer csak csekket kapnak az osztrák társadalombiztosítótól. Ha feketén fizetik őket, akkor juttatásaiktól esnek el és fényt deríthetnek az osztrák hatóságok illegális tevékenységükre – szögezte le Tóth Eszter. Tájékoztatásából kiderült: két módja van a házi ápolásnak. Az egyik, ha a család egy tagja a munkaadó és a járulékokat fizeti az alkalmazott után. A másik vállalkozói szerződéssel valósulhat meg, ekkor az ápolónak kell gondoskodnia társadalombiztosításáról is. Minderről az IGR információs rendezvényt szervez október 2-án Oberwartban (Lehargasse 5.) 15 órától az Ausztriában betegápolóként dolgozóknak, dolgozni kívánóknak. További információk: 0043-0-2682-770-64, igr@oegb.at.

Olvasóink írták

  • 5. soproni 2008. október 03. 17:17
    „Most meg már az autókat is számolgatják a határátkelőkön. :)))”
  • 4. messziről 2008. október 03. 16:06
    „Persze, megijedtünk. Soha többé nem megyünk "ki". Mert megtehetjük?!”
  • 3. soproni 2008. október 02. 17:45
    „"Kockázatos feketén a betegápolás" Aki úgy dönt,hogy nem éhbérért dolgozik és lehetősége van rá az biztos szivesen kockáztat.”
  • 2. hun002 2008. október 02. 05:45
    „Rettegj magyar!Itthon nincs munka,ha van akkor éhbérért,mostanában egyre több helyen megjelenik ez a "megvédünk titeket"hozzáállás.Szerintem mesterségesen felnagyítják a veszélyt hogy ne jusson senkinek eszébe a szomszédban dolgozni.
    Persze vannak buktatók,de ma a fiatalok inkább vállalják a veszélyt,mint a mókuskereket és akkor van esélyük összeszedni egy kis induló tőkét az élethez mint itthon kilátástalan helyzetben, minimálbérért küzdeni ami még albérletre is szűken elég.”
  • 1. tata65 2008. október 01. 18:58
    „Ezeknek a nöknek a 95% nyugdijjas ,velük mi lesz?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Új székházat épít a Sopron Bank

Sopron - Mintegy félmilliárd forintból ötszintes székházat épít a Sopron Bank Burgenland az Ógabona… Tovább olvasom