Kisalföld logö

2017. 10. 17. kedd - Hedvig 9°C | 21°C Még több cikk.

Kockakövek nyomában: ásnak és számolnak

Sopron - A Harkai úti telepen pénteken dózerral is kutattak a rendőrök a Balfi utcából eltűnt kockakövek után. A műemlékvédelem továbbra is ragaszkodik a macskakőhöz, amiből valószínűleg sokkal kevesebb tűnt el, mint azt sejtették.
Péntek reggel a Harkai úti szeméttelepen markológép segítségével végeztettek némi tereprendezést a rendőrök. Abból a sáros gödörből, ahol információik szerint ledöntötték az ide szállított mennyiséget, egy-két köbméterre való kő még előkerült. Ezenkívül a telepen még 6–7 köbméter összehordva is megtalálható.

A szakértő megállapította – tudtuk meg Farkas Gábor rendőrkapitánytól –, hogy valószínűleg nem kell akkora mennyiség után kutatni, mint azt eredetileg, az önkormányzat feljelentése alapján gondolták. Miután van a Balfi utcában, a Lófuttató utcai és a Harkai úti telephelyen is, a végső pontosítás várhatóan kideríti: korántsem negyven teherautónyi macskakövet kell keresni.

A Balfi utca időközben – előírás ide vagy oda – a lakók közlekedésének és életminőségének biztosítása miatt aszfaltburkolatot kapott. Ideiglenes jelleggel, de nagyon jó minőségben. A történelmi környezet miatt azonban a műemlékvédelmi hatóság továbbra is ragaszkodik a természetes kövekhez.

– Ilyen köveket elég nehéz ekkora mennyiségben előteremteni, csak külföldről lehetne behozni. Amikor sikerül végre beszerezni, újra megkapja az őt illető díszburkolatot a Balfi utca – nyilatkozta korábban a Kisalföldnek a város főmérnöke. A Balfi utcából eltűnt kockakövek jó minőségűek voltak, a korábbi híradásokból az is kiderül, a drágább gránitot és az andezitet lopták el, a kevésbé jó minőségű bazalt van meg. A Kisalföld kíváncsi volt, mit írt elő pontosan a műemlékvédelem – már csak azért is, mert az interneten egymást érik a hirdetések, amelyekben nagy mennyiségben kínálnak jó minőségű kockaköveket.

– A műemlékvédelem szempontjából az a lényeg, hogy a Balfi utca burkolata természetes kő legyen. Ennyit írtunk elő és nem többet
– tudtuk meg dr. Figler Andrástól, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal nyugat-dunántúli irodájának vezetőjétől.

– Valóban, bármilyen mennyiségben lehet megfelelő követ találni, csak akarni kell. Volt olyan vállalkozó, aki engem hívott fel, hogy nagyon szívesen szállít Sopronnak kockakövet, csak mondjam meg, mennyi kell.
Az önkormányzathoz irányítottam... – tette hozzá Figler András.

– Egyelőre türelmesek vagyunk. Az önkormányzatnak lehetőséget, időt kell adni arra, hogy megoldják a problémát. Ha ez belátható idő belül nem sikerül, akkor természetesen minden lehetőségünkre álló eszközzel igyekezni fogunk ennek kikényszerítésére. Úgy gondolom, Sopron város felelős vezetésének is az a célja, hogy a város értékeit megőrizze, továbbfejlessze és vonzóvá tegye az itt lakók és ide érkezők számára. Álláspontunk továbbra is az, hogy a Balfi utca hangulatát tönkreteszi az aszfalt, ide kockakő való – zárta a szakember.

Olvasóink írták

  • 13. Dee Joo 2008. szeptember 24. 21:27
    „Minden tiszteletem a műemlékvédőké, de a Balfi utca inkább egy öreg ,ócska romhalmaz semmint értékes műemlék! Az ott található házak ,lakások kevés kivétellel egészségtelen ,emberi életre alkalmatlan 2-300 éves tákolmányok.Kár erre pénzt költeni! Inkább az ott lakók egészséges élethez alkalmas lakásokhoz jutását kellene segíteni. Az aszfaltozott út meg sokkal inkább való ide mint a kocka(macska)kő. Az a történelmi belvárosba való- feltéve ha van olyan aki megfelelően tud követ rakni. Egyenlőre ez csak az Új utcában sikerült!!”
  • 12. /joco1-azigazi 2008. szeptember 24. 16:23
    „Mr.X- :van egy "gépi" lista az ocsmány szavakbol és ez alapján "moderál" automatikussan a "forum"
    A témához:
    KABARÉ az egész, valaki ha megirja, tán irodalmi Nobel-dijat is kaphatna.”
  • 11. Mr. X 2008. szeptember 23. 20:11
    „T. Szerkesztő!
    Miért lettem moderálva? Kinek fájt az igazság amit leírtam a hozzászólásomban?????????????????????”
  • 10. Vivát! 2008. szeptember 23. 10:58
    „a macskakö meg van, csak meg kellett keresni. Három ehlyen tárolják és több is van mint amennyi a balfi utcába kell.”
  • 9. Karel Gott 2008. szeptember 22. 20:34
    „A kockakő egy szabályos négyzet alaprajzú kő. Ezzel van lerakva a Petőfi tér (rosszul). A macskakő pedig szabálytalan alakzatú kő, csak a felszíne van úgy - ahogy síkba hozva. A cikkíró következetesen keveri a két fogalmat.”
  • 8. Mr.X 2008. szeptember 22. 20:08
    „<moderálva>”
  • 7. Varga Györgyné 2008. szeptember 22. 17:41
    „És kinek kell a régi hangulat a Balfi utcába? Hogy nem az ott lakóknak, az biztos. A mai világban a mai elvárásokhoz kellene alkalmazkodni.Annak idején azért volt macskakő, mert nem volt más. És az akkori macskakő lerakása minőségileg felülmúlja a most lerakott kövek minőségi állapotát. Balesetveszélyes, állandóan azt kell figyelni, hogy hova lépsz, ha nem akarod kitörni a nyakad.
    A munkálatokon meg valaki nagyon meggazdagszik. Mert ugye mi is történik? Amit hétfőn leraknak, azt kedden felszedik, szerdán megnézik, csütörtökön lerakják, pénteken felszedik, Hawai!!!!! és így tovább.
    Szégyen, ami a Balfi utcában történik. Híven tükrözi a Magyarországi állapotokat.”
  • 6. bitumen 2008. szeptember 22. 15:59
    „asszem minösíti az önki "tehetségét"”
  • 5. NTZ 2008. szeptember 22. 15:39
    „Még hogy Jó minőségű aszfalt!!!! MUHAHA”
  • 4. cicakavics 2008. szeptember 22. 14:15
    „Jó munkát végzett a macskakőszakértő. Ha még egyszer átszámolja a köveket, lehet kiderül, nem kevesebb van, hanem több.
    Egyébként szerény ismereteim szerint ha valaki nem a valóságnak megfelelő adatot közöl feljelentéskor, a hatóság félrevezetésének vétségét követi el. Például ha azt mondja, hogy 40 teherautóra való kő tűnt el, pedig valójában csak 4. Persze, a rendőrség is utánanézhetne, mire rendeli el a nyomozást, erre való például a feljelentés kiegészítés intézménye.
    Ez az ügy így egészében véve eléggé mókás. Persze, nem az ott lakóknak.”
  • 3. mindigatutit 2008. szeptember 22. 10:31
    „mi a fax-ért kellett három helyre szállítnai a köveket?kiderül,hogy nem is lopták el őket csak fingjuk nincs arról,hogy havá rakták.komolyan mondom,ezt nem hiszem el”
  • 2. Végső igazság 2008. szeptember 22. 09:04
    „keressék meg már azokat a macskaköveket, azok meg vannak csak időlegesen kerültek más emeberek tulajdonába. A nyomozó hatóság nincs a ehlyzet magaslatán.”
  • 1. stef 2008. szeptember 22. 08:10
    „"A történelmi környezet miatt azonban a műemlékvédelmi hatóság továbbra is ragaszkodik a természetes kövekhez....Álláspontunk továbbra is az, hogy a Balfi utca hangulatát tönkreteszi az aszfalt, ide kockakő való " -> akkor a T.Hatóság tiltsa ki az átmenö autós forgalmat is + biztosítson parkolót az ott lakóknak. Az autók ugyanis pontosan ugyanúgy nem illenek a történelmi környezethez. Ha meg marad a forgalom, maradjon az aszfalt, ez ugyanis kevésbé zajos /nem "csattognak" rajt a gumik, min.10 dB különbség(!)/, és esöben kevésbé csúszós, balesetveszélyes!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Továbbra sem kapták meg a fizetésüket

Sopronkövesd - Bár jogerős bírói határozat van, a sopronkövesdi tantestület még mindig nem kapta meg… Tovább olvasom