Kisalföld logö

2017. 10. 18. szerda - Lukács 12°C | 22°C Még több cikk.

Kizárták az Év Arcát, ugrott a 300 ezer

Sopron - Furcsa mód végződött a Duna Takarék „Év arca" internetes versenye: a döntő legvégén vezető Tóth Nóra soproni fitneszmenedzsert felhívták, ha nyerni szeretne, egyeztetni kellene a nyeremény sorsáról. A takarékszövetkezet a verseny tisztasága miatt folyamodott ehhez az eszközhöz.

 – Egyik barátom ösztönzésére indultam életem első szépségversenyén – kezdte történetét a csalódott Tóth Nóra. – Amikor novemberben regisztráltam, mindent alaposan elolvastam: a győztes lesz 2009-ben a pénzintézet arca, emellé 300 ezer forint jutalom jár. A több száz jelentkező közül végül a döntőbe kerültem. A fináléban a szavazatok alapján szinte mindvégig vezettem. December 16-án – a verseny utolsó napján – reggel telefonon hívtak a takarékszövetkezettől. Közölték, lehetek én az év arca, ha megyei alapítványok javára lemondok 200 ezer forintról a 300 ezer forintos nyereményből. Nagyon meglepődtem, hiszen nem ez szerepelt az eredeti kiírásban. Megkérdeztem, mi van, ha ragaszkodom a teljes díjhoz? Akkor kizárnak, válaszolta az illető, s így is tettek. Nem értettem, miért kell az utolsó napon megváltoztatni a szabályokat? Édesanyám telefonos érdeklődésére azt válaszolták: sok szavazat érkezett egy IP-címről, ezért diszkvalifikáltak. Felvetődik a kérdés: ez csak velem fordult elő? S ha nem, akkor miért nem törölték az összes ilyen indulót? Akkor reggel miért ajánlották fel, hogy én lehetek az év arca, ha délután levettek? S mi van akkor, ha valaki a konkurensére direkt szavazott ipari mennyiségben, hogy őt lehetetlenné tegye?

Tóth Nóra, aki nagyon csalódott, mert a verseny utolsó napján, toronymagasan a vezető helyről kizárták. Fotó: Gosztonyi
Tóth Nóra, aki nagyon csalódott, mert a verseny utolsó napján, toronymagasan a vezető helyről kizárták. Fotó: Gosztonyi


– Ebben a műfajban már járatos marketingügynökséget bíztunk meg az „Év arca" 2009-es akciónk lebonyolításával – reflektált a felvetésekre Orbán Árpád, a Duna Takarékszövetkezet ügyvezető igazgatója. – A tőlük kapott információk szerint a versenyzők sorozatban gyártottak e-maileket, amelyekről magukra szavaztak százszámra, ami összeegyeztethetetlen volt eredeti szándékainkkal és értékrendünkkel. A verseny legvége előtt öt-hat nappal így zártuk ki az addig élen állót, s Tóth Nóra csak ekkor lépett a vezető helyre. Sajnos, a versenyzők nagyobb része a többszöri figyelmeztetés ellenére sem állt le az önszavazatokkal. Nóránál is előfordult, hogy egy adott IP-címről igen rövid idő alatt több száz szavazat érkezett rá. Azt, hogy a voksok direkt tőle, netán rosszindulatú vetélytársaitól jöttek ilyen nagy számban, nincs jogunk vizsgálni, ugyanakkor meg kellett állapítanunk, hogy Nóránál is veszélybe került a verseny tisztasága.

Összehasonlításul: míg ő több mint nyolcezer szavazatot gyűjtött be, az utána következők kétezer és ezer körülit.

Ilyen körülmények között szimpatikus megoldásként vetődött fel a gondolat, hogy a takarékszövetkezetünk által amúgy is támogatott több mint húsz alapítvány közül tetszése szerint adományozzon nyereménye nagyobbik részéből. Erre ő nem volt hajlandó. Az együttműködés teljes hiánya s értékrendünk abszolút figyelmen kívül hagyása miatt éltünk az eredeti versenykiírásban is rögzített jogunkkal, vagyis hogy a tisztességtelenül játszókat minden egyéb feltételtől függetlenül kizárhatjuk a versenyből. Ezek után értelemszerűen a sorban utána következő lett a győztes. Ő viszont örömmel ajánlott fel nyereményéből a „Beteg Gyermekekért" Alapítvány javára.

A takarékszövetkezetnél úgy gondolják, jól döntöttek, amikor kizárták az irreálisan sok szavazatot gyűjtött versenyzőket, mert esetükben rengeteg volt az egyazon IP-címekről érkezett voks. Ennek bizonysága, hogy összesen több mint százezer e-mailes szavazat érkezett mintegy húszezer e-mail címről, de csak háromezren írták meg nevüket és lakcímüket, hogy részt vegyenek a szavazók közötti, összesen félmillió forintot érő sorsoláson.

Olvasóink írták

45 hozzászólás
  • 45. Lovasbandi 2009. január 07. 04:49
    „Az egész el lett cseszve. Sajnos a Duna Takarék elszúrta. Bár hozzátenném, hogy ezt az "ingyenreklámot" a kedves csaló játékos szervezte, mert nem tudott beletörődni abba, hogy lebukott. A Duna Takarék pedig egy ostoba módszerhez folyamodott, megpróbált megegyezni a csalóval. Nem mintha számítana, hogy miért, de ez volt a legnagyobb melléfogás. Egyezkedés nélkül ki kellett volna zárni a csalókat, aztán az nyer, aki következő.
    szandra011
    "Erre a bank rányomatott több száz szavazatot....." Ezt te sem gondolod komolyan. Ha nem tudtak a rendszerben egy IP szűrőt elhelyezni, akkor tudtak hamisan szavazni? Ha tudtak volna, akkor nem lenne cikk mert az nyert volna akit ők akarnak.
    Amúgy KáVé-nak van igaza, inkább év hangja.....!”
  • 44. szandra011 2009. január 06. 12:10
    „Ami itt történt az csúcs. Dunatakarék jól mellé fogott, megcsinálta magának a reklámot. Véleményem szerint maga a takarék nyúlt bele a szavazatokba. Leány nem mondott le a maniról ki kellett iktatni. Erre a bank rányomatott több szász szavazatot- ez jó ürügy volt a kizárására. Ez kész krimi.”
  • 43. Sophia 2009. január 06. 10:31
    „A takarékszövetkezet részéről elég gyenge a magyarázat!A csajszi szép és ezért kapott sok szavazatot!Ne csüggedj Nóra és próbálkozz máshol is!Sikered lesz!”
  • 42. joco 2009. január 06. 10:27
    „Ilyenkor nem indul hivatalbol büntetö eljárás a a Duna Takarék ellen. Hát ök itt a nyilvánosság elött jelentették be ,hogy a "csaló" versenyzőnek felajánlottak egy "lehetöséget", ha azt elfogadja a versenyző a "csalást" legitimálja a "bank?" és igy ök is csalók !!”
  • 41. KáVé 2009. január 06. 08:48
    „"Tisztességről csak annyit, hogy amit a takszöv. nyereménynek nevez az igazából munkadíj amit a nyertes csak 1 év múlva kapott volna meg."

    Akkor miről beszélünk? Miért problémázik azért, amiért még meg sem dolgozott?
    Ez az egész balhé csak arról szól, hogy megismerje GYSM megye. Hát nem tudom, ilyen fejjel az év arca helyett lehet jobb lett volna ha az év hangjának indul.”
  • 40. szandra011 2009. január 06. 08:08
    „Tóth Nóra a legszebb és leginteligensebb játékos volt. Végig hallgattam az ő bemutatkozó videóját is.
    RENGETEG IRIGYE LEHET.”
  • 39. Ili99 2009. január 05. 23:43
    „Szerintem a versenyszabályzat nem tiltotta, hogy 1 IP-címről több szavazatot adjanak le. Igy Nóra nem szegte meg a szabályzatot. Én egy kisvárosban élek és többségünk ugyanannál az internet-szolgáltatónál van. Igy majd nem az egész város ugyanazt az IP-címet használja. Ezért szerintem nem csalás az ha közüllük sokan naponta leadják a szavazatukat és ez ugy tünik fel mintha minden szavazatot ugyanarról a gépről ( IP-címről ) küldtek volna.
    Tisztességről csak annyit, hogy amit a takszöv. nyereménynek nevez az igazából munkadíj amit a nyertes csak 1 év múlva kapott volna meg , amennyiben teljesíti a takarékkal kötendő szerződésben foglaltakat.( fotózás, egyéb rendezvényeken való megjelenés ).Ugyanis a játékszabályzatban szerepelt, hogy a takszöv. a bruttó 300ezer Ft-ot 2009.12.31-ig köteles kifizetni. Ha olvastad volna a szabályzatot akkor ezt tudod!!!!! Amit utólag kapsz meg az nem nyeremény.!!!”
  • 38. Koki 2009. január 05. 22:01
    „Szerintem meg nem tartotta be a szabályokat, és nem is értem, miért lázong. Persze ha hagyták volna, hogy övé legyen a "dicsőség" eltette volna a pénzt és a lelkiismerete nem íratta volna meg vele a Kisalfölbe, hogy : Jujj, csaltam, de jól esik, mert ÉN lettem az év arca!
    A szavazók közt voltam és láttam, hogyan küzd a takszöv, hogy tisztességes mederbe tereljék vissza a játékot. Szégyen, hogy ebben az országban mindig az kiabál a legjobban, akinek csendben kéne maradnia.”
  • 37. Ili99 2009. január 04. 19:23
    „Nekem cak az furcsa :Nóra egész végig a szabályokat betartva játszott. A játék utolsó napjának reggelén közlik vele, ha lemond a pénzösszegről akkor ő a dunatakarék arca.Mivel ezt nem tette meg ( Én sem tettem volna) pár órán belül kizárták a játékból, csalással megvádolva. Ez igy nagyon átlátszó duma. Szégyelheti magát ez a takarékszövetkezet. A vezérigazgató helyében nyílvánosan bocsánatot kellene kérni, mivel egy játékost indokolatlanul megvádoltak. Ezek beszélnek korrektségről ? Isten őrizzen, hogy ilyen emberekre bízzam a pénzemet. Játék élén lévő 2 fiatalember 16 ezer szavazattal nem csalt ??? Őrájuk, hogy tudott ennyi szavazat menni ??
    Kedves Nóra : Fel a fejjel.Nem vetted észre, hogy ez a játék nem a szépségről szólt.Egy jó marketing fogásnak indult, minnél több e-mail.címet be akartak gyűjteni , amire küldhették volna a reklám szövegeiket.Nem akartak ezek nyereményt fizetni .Ezért állították falhoz a játékost az utolsó napon. Szélhámosság volt az egész. Örülj, hogy nem te vagy ennek a játéknak a győztese.”
  • 36. Japo 2009. január 04. 09:35
    „Bocsánat nekem nem rokonom a csaj és a takarékhoz sincs semmi közöm.Ne má engem b...sztok le.Egy biztos ha valakit csaláson kapnak azt nem lehet egy másik csalással kiküszöbölni.Bár egyszer hallottam egy jogásztól az ldr tv-ben dr.szöllősi józsef szájából,hogy ha a cél a törvénytelenség megszüntetése akkor az eszköz nem számít vagyis törvénytelenséget megszüntetni lehet törvénytelen módszerekkel.Ez nem a reklám helye csak azért írtam ide nehogy megint én faszuljak.”
  • 35. Gab2000 2009. január 04. 08:02
    „Japo

    Ne szórd a szemembe a PR-t korrekt kiírás kellett volna ennyi. Betét gyűjtés például nem a tartalék képzéshez kell főleg a kihelyezett hitelekhez. Most minden erről szól mert a bankok egymásnak már nem adnak kölcsönt ezért van akciós 15,3%-os kedvezményes betétgyűjtés.

    Arról miért nem beszélsz, hogy az alkalmazottak időnként gy néznek az ügyfélre ha akar valamit mint a bírkára és fogalmuk sincs mit akar az ügyfél. Velem ez megtörtént a győri üzleti központba. Amikor lekötött betétemre lombard hitelt akartam felvenni és írd és mond a 8. ember tudott volna segíteni.”
  • 34. joco 2009. január 04. 07:04
    „Japo 2009.01.03. 19:57 " és erröl miért nem irtál:

    "Ez az egész arrol szol, hogy hogyan lehet "törvényessen" CSALNI.éS MULATSÁGOS A BANKOS MÉG EL IS ISMERI:
    "Az együttműködés teljes hiánya s értékrendünk abszolút figyelmen kívül hagyása miatt éltünk az eredeti versenykiírásban is rögzített jogunkkal, vagyis hogy a tisztességtelenül játszókat minden egyéb feltételtől függetlenül kizárhatjuk "
    Fedayn 2009.01.03. 13:27 ezt irtad
    "Jocó!Te csak ne pofázz értékrendekről!Éppen neked és a hasonszőrű elvtársaidnak nincs értékrendeje"
    ez a válaszom: és te miért p...? miért nem érvelsz?”
  • 33. Japo 2009. január 03. 19:57
    „Gab 2000-nek
    Takarékszövetkezetünk ebben az évben ünnepli fennállásának 50. évfordulóját. Az a 110 tag, akik 1958. december 17-én döntöttek arról, hogy a határmenti faluban 100 Ft-ból szövetkezeti pénzintézetet alapítanak, nem gondoltak arra, hogy a kezdeményezésük egy fél évszázad múlva behálózza majd a teljes Győr-Moson-Sopron megyét. Kezdetben csak községi egységeket üzemeltetett a Takarékszövetkezet, mely lassú növekedést biztosított 30 éven keresztül, de megalapozta létjogosultságát a pénzügyi kiszolgálások terén.

    A Szlovákia és Ausztria által határolt terület nem tette lehetővé a Takarékszövetkezet terjeszkedését minden irányban, ezért Magyarország belseje felé jelöltük meg stratégia fejlesztéseinket úgy, hogy a szomszédos Takarékszövetkezetek érdekeit nem sértettük. Az 1990-es években elindított városi bővítés először Mosonmagyaróvárt, majd Csornát, Kapuvárt s végül Győrt célozta.

    2007. december 31-től a Pereszteg és Vidéke Takarékszövetkezet beolvadásával Sopron városa és környékének községei is működési területünkhöz kerültek. Elődeink, az alapokat elhelyezők sem képzelhették el szebben az 50 éves jubileumot, hiszen az ország 4. legnagyobb szövetkezeti hitelintézetévé vált Takarékszövetkezetünk. Az egyesülést követően több mint 100 munkavállalónak biztosítunk megélhetést. 756 fő tagunk biztos alapot jelent a szövetkezeti jellegnek. Bővülő számú önkormányzati számlavezetésünk, 3200 vállalkozói ügyfelünk, több mint 24.000 fő lakossági ügyfelünk teljes körű kiszolgálására törekszünk helyben. A vidéken élő emberek nem lehetnek másodlagos állampolgárai az országnak, ezért nyújtjuk az összes pénzügyi szolgáltatást helyben és erőnkhöz mérten támogatjuk a civil szerveződéseket, klubokat, alapítványokat.

    Meggyőződésünk, ha valami működik, helyben kicsi formában, annak működnie kell nagyobb méretekben is, hiszen a kirendeltségek és betétgyűjtőpénztárak teljesítményei összeadódnak.

    Igazgatóságunk, Felügyelő Bizottságunk és munkavállalóink együtt élnek ügyfeleinkkel így Nálunk jobban senki nem ismeri terveiket, sikereiket és esetleges kudarcaikat.

    Büszkék vagyunk arra, hogy állami támogatás nélkül fejlődött a mai szintre Takarékszövetkezetünk mely több mint 28 milliárd forinttal gazdálkodik nap mint nap az egyesülést követően. Saját tőkénk 1,5 milliárd Ft-ja kellő biztonságot nyújt betéteseinknek és a megállíthatatlan fejlesztési kényszernek.

    Köszönöm Ügyfeleinknek, Partnereinknek azt a bizalmat, mellyel erre a szintre tudtuk fejleszteni pénzintézetünket. Köszönöm, hogy az egyedüli magyar tulajdonban lévő Takarékszövetkezetet segítik tőkével, mely Nekünk energiát ad. Köszönöm, hogy meglátogatta honlapunkat. Bízom abban, hogy pénzügyi szolgáltatásaink között talál olyat, melyet igényelve ügyfeleink közé lép Ön is.

    Kérem leendő ügyfeleinket, hogy igényeljék pénzügyi szolgáltatásaikat Nálunk. Rendelkezünk a legmodernebb termékekkel, a teljes pénzügyi tevékenységek engedélyével forintban, devizában egyaránt. Alkalmazott számítástechnikai programunk auditált.

    A család bankjaként minden korosztály számára tudunk általános és egyedi termékeket ajánlani. Korrekt és rugalmas ügyintézéssel és városi egységeinkben szombati nyitvatartással
    bizonyítjuk, hogy Nálunk az ügyfél kérése, kiszolgálása az elsődleges.

    Én a takarékszövetkezetekről írtam amit írtam,nem okoskodni akarok de takarékbakn és szövetkezet nem ugyan az.A fenti idézet igaz,hogy a Rajkai takarékszövetkezet oldalán van sajnos a Halászi takszöv. ilyen néven már nem található mert abból lett a duna takarék”
  • 32. Nooormális? 2009. január 03. 18:58
    „Lehet, hogy jogtalanul zárták ki, de megérdemelte.”
  • 31. gig-big 2009. január 03. 18:46
    „Ennyit a bankokról. A csaj OK. Mutassák meg a többit is, hátha mégis reális a különbség.”
  • 30. Korrekt5 2009. január 03. 18:17
    „....az nyilvánvaló, hogy a csaj csalt, akkor meg minek reklamál.
    A többi már csak szöveg, az a legnagyobb probléma, hogy a csalás természetes az országban.
    Ez körübelül olyan mint USA-ban a narkótika:)”
  • 29. Gab2000 2009. január 03. 18:16
    „Japo

    Egy kis Takarék bank történet:

    1989. - Az alapítás
    A takarékszövetkezetek 1989. április 18-án 1 035 millió Ft alaptőkével megalapítják a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Rt.-t azzal a céllal, hogy általa olyan szolgáltatásokat is nyújthassanak ügyfeleiknek, amelyekre kis méretüknél fogva jogszabályi vagy egyéb okok miatt nem lennének képesek. A bank küldetését a takarékszövetkezetek egységes piaci fellépésük megteremtésében, versenypozíciójuk megerősítésében, valamint tevékenységi korlátaik feloldásában jelölik meg.

    1990-1992. - Növekedési pályán a Takarékbank
    Kiépül a fiókhálózat. Az üzleti aktivitás rohamosan nő. A gazdasági válság és a hitelezési problémák miatt részvétel az adóskonszolidációban.

    1993. - Konszolidáció és integráció
    Az 1993-94 évi bankkonszolidáció során a Takarékbank és számos takarékszövetkezet is konszolidációra szorul, így a tulajdonosok között az állam is megjelenik közel 90%-os tulajdonosi részaránnyal. Megalakul a takarékszövetkezeti integráció.

    1994. - Menedzsment és stratégiaváltás
    A új menedzsment megkezdi a szervezet átalakítását és a konszolidáció végrehajtását.

    1995. - Stabilizáció
    A takarékszövetkezetek stratégiai érdekeit elsőbbségi részvények kibocsátása garantálja.

    1996. - Tőkeemelés
    Tőkét emelnek a takarékszövetkezetek, ezzel tulajdonosi részarányuk közel 33%-ra emelkedik. Nő a termék- és szolgáltatási kínálat.

    1997. - Privatizáció
    1997. áprilisában lezárul a privatizációs pályázat, amelyet a német szövetkezeti bankok központi bankja, a DG BANK Deutsche Genossenschaftsbank AG (mai nevén DZ BANK Deutsche Zentral-Genossenschaftsbank AG) és a Magyarországon piacvezető Hungária Biztosító Rt. (mai nevén Allianz Hungária Biztosító Rt.) konzorciuma nyer el. Ezáltal a Takarékbank Rt., a magyar bankszektor egyik legerősebb nemzetközi háttérrel rendelkező bankjává válik. A bankcsoport fejlesztése felgyorsul. A Fundamenta piacra lép

    1998. - Stratégia
    Ügyfélorientált szervezet-átalakítás és az integrált informatikai rendszer az új stratégia szolgálatában. Az All-Finance koncepció kidolgozása.

    1999. - Növekedés
    All-Finance koncepció megvalósítása a bankcsoport gyorsított fejlesztésére.

    2001.
    A 2001. áprilisi közgyűlésen a tulajdonosok Csicsáky Péter személyében új vezérigazgatót választanak.

    A takarékszövetkezeti csoporton belüli együttműködés hatékonyságának növelése érdekében elindul a Takarékszövetkezeti Projekt.

    2002.
    A bank és a Takarék Bróker tulajdonosainak döntése értelmében a brókercég tevékenysége integrálásra kerül a Takarékbankba, így a bank a tevékenységét kiegészíti a befektetési-, részvény- és vagyonkezelési üzletágakkal is.

    2003.
    A bank tulajdonosai év végén szerződést írnak alá, melynek értelmében a DZ BANK takarékbanki részvényei egy részét a takarékszövetkezetek részére értékesíti.

    2004.
    A takarékszövetkezetek, élve opciós jogukkal, év végére a bank többségi tulajdonosaivá válnak. A takarékszövetkezetek és a bank együttműködése erősödik. A bank vezető testületei a többségi tulajdonosok érdekeinek megfelelően átalakultak.

    Megtörtént bank nemzetközi minősítése, a Standard & Poor´s rating ügynökség 2004. augusztusában ´BB+/B´ partnerminősítést adott a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Rt-nek.

    2005.
    Májusában befejeződött az a másfél éves folyamat, melynek eredményeként az alapító takarékszövetkezetek ismét többségi tulajdoni részesedést szereztek a Takarékbank Rt-ben. A tulajdonosi szerkezet megváltozása, illetve a takarékszövetkezeti szektor új stratégiai törekvései együttesen azt eredményezték, hogy a Társaság tulajdonosai az új helyzetben célszerűnek látták a bank menedzsmentjének bővítését. Ennek megfelelően a szeptemberben megtartott rendkívüli közgyűlés Szabó Leventét és Thomas Bümsent a Társaság igazgatósága belső tagjává megválasztotta.

    2006.
    Megkezdődött a Vízió Projekt megvalósítása, melynek célja a jövő üzleti modelljének kialakítása, a piaci részesedés növelése, az egyedi szövetkezeti válságok kialakulásának megelőzése, a CRD kihívásainak való megfelelés A takarékszövetkezeti és banki ügyfelek minél teljesebb kiszolgálása érdekében a Bank 2006-ban megalapította 100%-os tulajdonában lévő alapkezelő társaságát, a Takarék Alapkezelő Zrt-t. A Bank fennállása óta a legnagyobb adózott eredményét érte el.”
  • 28. Gab2000 2009. január 03. 18:14
    „Bisset !

    "Olvasgatom a sok okoskodó véleményét, akik talán azt sem tudják mi volt ez a játék, hiszen talán nem is követték figyelemmel."
    Nem is kell figyelemmel követni csak mindenkinek lehet véleménye az egész ügyről !


    "A szabályokról annyit, hogy a második fordulót megelőző fotózáson informáltak minket a játék menetéről, szabályokról, többször kiemelten felhívták a figyelmet az azonos IP címről való szavazás szabálytalanságáról.
    Belső forrásból tudom továbbá, hogy egyazon IP címről napi 15 szavazat volt leadható, ami pl. egy teleházban (az alapítás szabályzata szerint min. 4 géppel kell rendelkeznie) 4 gép x 15 szavazat = 60 db, ez reálisnak számít egy helyről, és a mai világban többen úgysem jelennek meg a teleházban, könyvtárban, e-Magyarország pontban (saját tapasztalat)."

    A szabályokról nem a második fordulóban kell informálni a versenyzőket, hanem kell az elején egy korrekt verseny szabályzat. Ezek szerint például a te véleményed szerint pédául egy másfajta SMS-s szvazáson akkor egy telefonszámről csak egy szavazat mehetne be

    "Tóth Nóra egyike volt azoknak, akik a II. forduló első napjaiban óránként 300-400 szavazattal stabilizálták helyüket a játékban."

    És akkor mi van

    "A játékosok minden héten több alkalommal kaptak figyelmeztető e-mailt a tiszta játék szabályairól, külön kiemelve a kizárás lehetőségét. Ezek után az volt megfigyelhető, hogy máig tisztázatlan okok miatt hirtelen nem emelkedett a szavazatok száma az addig megszokott irreális ütemben. Vajon hogy lehet ez? Honnan szereztek az ismerősök százai tudomást arról az e-mailről, amit csak a játékos kapott meg? Furcsa!"

    Itt meg csak azt mondon ideiglenesen spam-nek állítom be a takarék felöl érkező levelet és visszadobatom a rendszerrel és kész. Miért kell egy héten több alkalommal figyelmeztető e-mailt küldenik. Szerintem az egészet úgy b@szták el ahogy csak lehett informatikailag és csak a blaf@szságukat próbálták javítgatni.

    "Tóth Nórának üzenem, én az Ő helyében csendben elvonultam volna. Vagy ha elfogadom a nemes ajánlatot, amely a körülményeket tekintve nem is volt olyan kevéssé nagylelkű, 100 %-át felajánlom, hogy háborgó lelkiismeretemet legalább pár hónapig megnyugtassam, és elégedett magabiztossággal tudjak tükörbe, és a szembe jövő emberek arcába nézni.
    Én már az első hetekben feladtam a harcot, hiszen jól láttam, mi folyik. Ismerőseim szintén. "


    Te ne kritizálj csak mást, egy versenyt sohasem szabd feladni vagy inkább el sem kell rajta indulni.

    "A játék ötlete jó, viszont a vezetőség sajnos nem számított az emberek kapzsiságára, mohóságára és nem tudta megfelelően kezelni azt. A végső döntést reálisnak tartom, a körülményekhez képest.
    Ésszerűbbnek tartottam volna a játékot az első hetekben lefojtani, és egy a vezetőségből álló zsűrinek eldönteni, ki legyen a Duna Takarék arca. De ebből is tanultunk..."

    A játék ötlete tényleg jó, de nem az emberek kapzsiak, hanem az egész rosszul volt megszervezve, de bizosan a szervező cég rendesen kaszált ezek után én egy kanyit nem fizettem volna nekik.”
  • 27. Japo 2009. január 03. 16:58
    „Szegény Nórát sajnálom bár nem ismerem. Azokat is sajnálom akik sületlenségeket írnak tudatlanságból.
    Szomorú,hogy sokan összekeverik a bankokat a takarékszövetkezetekkel.Utóbbi pénz itézetek az egyetlenek az országban ami még a miénk, a többit már eladták.A szövetkezetek csak a saját pénzüket forgatják ill. helyezik ki hitelre míg a bankok nem létező pénzeket adnak kölcsön.Minden 5 millió kp után 95 milliót adhatnak ki teljesen törvényes csalás. Ettől függetlenül aki az ip címre magyarázatul a kollégiumot hozta fel egyet tudok érteni vele.Ezek szerint ha nem lenne számírógép és sok levél érkezne sopronból, csak egyet fogadnának el mert feltűnően sok a soproni szavazás. Elgondolkodtató.Mint ahogy az is,hogy ezek után akarom-e majd a pénzemet a Duna takaréknál lánykori nevén Halászi Takarékszövetkezetnél tartani.Hajrá Nóra talán lesz még komolyabb lehetőséged is!”
  • 26. Fedayn 2009. január 03. 13:27
    „Jocó!Te csak ne pofázz értékrendekről!Éppen neked és a hasonszőrű elvtársaidnak nincs értékrendeje!”
45 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Különleges alkalmak különleges itala

Sopron - A jó pezsgő száraz, 12–13 százalékos alkoholtartalmú, legjobb ha 7–8… Tovább olvasom