Kisalföld logö

2017. 05. 27. szombat - Hella 13°C | 25°C Még több cikk.

Kitüntették Fodor Gábor fuvolaművészt

Fodor Gábor fuvolaművész Sopron zenei életében közel három évtizede meghatározó szerepet tölt be. Munkásságát ˝Sopron kultúrájáért˝ díjjal ismerték el.

Fodor Gábor fuvolaművész főiskolai, illetve zeneiskolai tanárként és muzsikusként is nagy népszerűségnek örvend. Számos kiállítás megnyitóján hallhattuk akár szólóban, akár kamaraegyüttesben játszani, miként a Liszt szimfonikus zenekarban is negyed évszázadon át aktívan muzsikált. Nevéhez fűződik a Quartetto Flautissimo kamaraegyüttes megalapítása, amelyben tanártársaival, illetve legtehetségesebb növendékeivel lép fel. Emlékezetes és példaértékű volt a Kovács Sándor zenetanár ötlete nyomán megvalósított Bezerédj Amália Országos Zenei Tábor szervezésében és munkájában végzett értékteremtő tevékenysége is. Pályája során Fodor Gábor a fuvolások számára országos találkozót is rendezett, öregbítve ezzel Sopron kulturális életének jó hírnevét.

Az 1982-től Sopronban élő fuvolaművész-tanár Fodor Gábor már tavaszi önálló koncertjére készül. Fotó: Magasi
Az 1982-től Sopronban élő fuvolaművész-tanár Fodor Gábor már tavaszi önálló koncertjére készül. Fotó: Magasi

– Zenepedagógiámban Kodály Zoltán szelleme vezérelt, továbbá Carl Orff ritmusfejlesztési irányelveit tartottam még igen hatékonynak. Nyugdíjasként naponta két-három órát gyakorolok, hiszen a jövőben is szívesen vállalok fellépést. Művészi munkámat feleségemnek, Borsodi Zsuzsanna keramikusművésznek köszönhetően tudom maradéktalanul kiteljesíteni – mondja a kitüntetett fuvolaművész, aki legközelebb március elején ad önálló koncertet a Pannonia M. Hotelben Halmos Erika (zongora) és a Magyar Állami Hangversenyzenekar tagja, ifj. Kovács Imre fuvolaművész kíséretében.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kábítóztak, lebuktak a soproni fiatalok

Sopron egyik forgalmas belvárosi utcájában három 20 év körüli fiatalembert igazoltattak a… Tovább olvasom