Kisalföld logö

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 21°C | 34°C Még több cikk.

Kitüntették az egyetemi oktatót

Dr. Tolvaj László évente mintegy száz egyetemi hallgatónak adja át tudását az előadásokon és a gyakorlatokon.

Kiváló a kapcsolata a diákokkal, talán ennek is köszönheti, hogy nemrégiben Apáczai Csere János-díjjal jutalmazták.

– A Szépművészeti Múzeumban Hiller István oktatási miniszter adta át a kitüntetést a kultúra napján. Jó érzés, hogy elismerték a munkámat, de óhatatlanul az ember eszébe jut ilyenkor, mennyi mindenen túl van már, így akár életműdíjként is felfogható az elismerés. Nem könnyű tárgyakat oktatok, a matematika és a fizika nem tartozik a diákok kedvencei közé. Ennek ellenére igen jó a kapcsolatom a fiatalokkal, talán ez is hozzásegített a díjhoz – mondta el a Nyugat-magyarországi Egyetem Faipari Mérnöki Karának oktatója.

A pedagógustól megtudtuk, a véletlen vezette a katedrára.

Dr. Tolvaj László szerint nem könnyű tárgyakat oktat, a matematika és a fizika bizony nem tartozik a diákok kedvencei közé. Ennek ellenére kiváló a kapcsolata a hallgatókkal. Fotó: Magasi
Dr. Tolvaj László szerint nem könnyű tárgyakat oktat, a matematika és a fizika bizony nem tartozik a diákok kedvencei közé. Ennek ellenére kiváló a kapcsolata a hallgatókkal. Fotó: Magasi

– Mérnöknek készültem, a gépészet vonzott, de a kézügyességem nem volt túl jó, emiatt nem is mertem megpróbálni a felvételit. A szegedi egyetemre jelentkeztem matematika–fizika szakra, a városban később kutatói munkát kaptam és orvostanhallgatóknak is tartottam gyakorlatot. Sopronba feleségem révén kerültem, ő itt élt, így itt telepedtünk le. Először a szakmunkásképzőben, majd a József Attila Gimnáziumban oktattam, utóbbi helyen igazgatóhelyettesként is tevékenykedtem. De már ekkor is számítottak olykor a munkámra az egyetemen, helyettesítőként szívesen beugrottam, ha kérték. Amikor aztán megüresedett egy álláshely az intézményben, felvettek és 1983-tól egyetemi tanárként dolgozom.

Dr. Tolvaj László nagyon szereti a munkáját, évente mintegy 100 hallgatónak adja át tudását az előadásokon és gyakorlatokon. Ha újrakezdené, akkor egy percig sem hezitálna, a tanári pályát választaná. Szabadidejében legszívesebben kertészkedik és örömmel tanítgatja kétéves unokáját, Dánielt. 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Két baleset: Egy sérült és anyagi kár

Szerdán kora délutánig két koccanás is történt Sopron belvárosában. Tovább olvasom