Kisalföld logö

2017. 05. 26. péntek - Fülöp, Evelin 12°C | 21°C Még több cikk.

Kitüntették a kirendeltségvezetőt

Sopron - Cseh István soproni vámkirendeltség-vezetőt lelkiismeretes, kimagasló munkájáért a „Vám- és Pénzügyőrségért" érem arany fokozatával tüntették ki nemzeti ünnepünk alkalmából.
Cseh Istvánt az elismeréssel egy időben pénzügyőr alezredessé léptették elő, így a győri parancsnok Tajti Tamás mellett a megye második pénzügyőr alezredese.

Cseh István 1981-ben kezdte munkáját a soproni vámhivatalban. Elvégezte a szükséges iskolákat, majd a rendőrtiszti főiskolán diplomázott, ám ezt követően is a pénzügyőrségnél teljesített szolgálatot.

Végigjárta a ranglétrát, a soproni vámhivatal vezetőjévé 1995-ben nevezték ki.

Cseh István budapesti ünnepségen vette át a kitüntetést dr. Nagy János altábornagy, országos parancsnoktól. Fotó: Gosztonyi
Cseh István budapesti ünnepségen vette át a kitüntetést dr. Nagy János altábornagy, országos parancsnoktól. Fotó: Gosztonyi

Az EU-csatlakozásunk után a soproni a győri fővámhivatal kirendeltségeként működik tovább.

– A soproni vámhivatalban százharminc körüli volt a létszám, most harminchárman látjuk el megváltozott feladatainkat – mondta Cseh István kirendeltségvezető.

– Jövedéki és vámszakmai tevékenységet végzünk, de hozzánk tartozik a környezetvédelmi termékdíjjal kapcsolatos ellenőrzés is. Mindig a politikamentes, ügyfélbarát és maximálisan korrekt munkavégzésre, a törvények szigorú betartására törekedtem, s erre ösztönzöm kollégáimat is.

Olvasóink írták

  • 14. Speditőr 2008. november 04. 13:52
    „Politika mentes?
    Viccc!”
  • 13. exvámos 2008. november 04. 13:09
    „üDV!

    Ismét bebizonyosodott, hogy a seggnyalás a legjobb út az előmenetelhez...
    Gratulálunk Alezredes Úr (?) a volt pénzügyőrök nevében is akiket "ki tett" a csatlakozáskor!”
  • 12. joco1azigazi 2008. november 02. 07:54
    „előre is bocsánat a csunya szavakért. A p.na, siker és a hatalom irigylök milyen ocsmányok is tudnak lenni.10-es jol vagy?”
  • 11. adrienn86 2008. november 01. 20:04
    „amikor 5-ösre érettségiztem a gimiben, mindenki azt mondta, hogy biztos csaltam, puskáztam, sőt valaki azt találta ki, hogy lefeküdtem az érettségi elnökkel :D pedig csak TANULTAM!!!
    ennyire egysíkúak az irigy emberek ... ? újat nem tudtok kitalálni? szánalmas !!! :DDD”
  • 10. danikának 2008. november 01. 17:02
    „Sajnos amit apádról leírt a 2-es hozzászóló, az bizony igaz.

    Sajnálom hogy ilyen módon kellett megtudnod, de az alma sem esik messze a fájától :)”
  • 9. 10. 2008. november 01. 09:39
    „9.

    Igen véded ezt a hombárfejűt! Rokonod netán?”
  • 8. joco1azigazi 2008. november 01. 07:23
    „na mivan? ágfalvi betegállományuban vagy ?”
  • 7. Alien 2008. november 01. 00:13
    „Irigy emberek mindig voltak és lesznek, nem kell velük törődni. Cseh Istvánnak pedig gratula :)”
  • 6. csd 2008. október 31. 22:32
    „ágfalvi: a nevedet már nem mered felvállalni gondolom, miután így beszéltél anyumról, apumról...”
  • 5. 9+1 2008. október 31. 13:52
    „5.

    Igazad van, 10 vámosból 9 korrupt, 1 meg bolond.”
  • 4. joco1azigazi 2008. október 31. 12:51
    „joci1ahamis 2008.10.31. 08:03 -ra válasz:-haver Te melyik vagy az ágfalvi betegállományubol? hát valoszinü a "betegállományu", hát hiába az agysorvadás nehéz betegség.Ja és a Nálatok müködö "belsöelháritásrol" már több százéve cikkeztek, tudod mikor valamelyiketeket a csempész lefizetett és Te(ti) buktatok.tudod ezeket korábban megirták Rolatok is. lehet, hogy Te is szerepeltél az ilyen jellegü egyik "hirben"?”
  • 3. joci1ahamis 2008. október 31. 08:03
    „húúú de képbe vagy jócókám”
  • 2. joco1azigazi 2008. október 31. 06:00
    „1-2: Ti vagytok azok akik nem kaptatok jutalmat és kitüntetést az elmult években?Ha vámosok volnátok- ha azok is, akkor is az alja lehettek- tudhatnátok, hogy müködik Nálatok a "belsöelháritás", tehát, ha a valami hasonlo merült volna fel a parancsnokkal szemben, akkor biztos nem kapott volna jutalmat, söt menesztették volna öt.
    "ágfalvi" mocsok dolog valakinek családjával olyan formában "foglakozni" mint ahogy te, ráadásul mi köze van a feleségének és "fiacskályá"-nak a parancsnoki munkájához?”
  • 1. ágfalvi 2008. október 30. 18:07
    „Mindig a politikamentes, ügyfélbarát és maximálisan korrekt munkavégzésre, a törvények szigorú betartására törekedtem, s erre ösztönzöm kollégáimat is.
    Ezt, hogy kell értelmezni parancsnok úr!
    Amikor Ön az átkosban ugyancsak kemény MSZMP-ÉS volt.
    Most, mint Ágnes asszony leplét mossa.
    ***moderálva*/**”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyertyagyújtás a Hősi temetőben

Sopronbánfalva - A Bánfalváért Baráti Kör szervezésében halottak napi emlékünnepséget rendeznek… Tovább olvasom