Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 2°C

Kiszűrik a szabálytalan quadosokat

Az erdőkben sétálók nyugalma és a természetvédelem érdekében a rendőrség kiemelten ellenőrzi, szűri ki az illegális motorosokat, quadosokat. Eddig eredménnyel.

Tizenöt igazoltatás, három feljelentés, négy figyelmeztetés, a közlekedési szabályok megsértése miatt tizenötezer forint helyszíni bírság: így összegezhető a soproni parkerdőben, valamint a Fertő-Hanság és Őrségi Nemzeti Park területén végezett összehangolt akció eredménye. A Tanulmányi Erdőgazdaság, a polgárőrség, valamint a rendőrség idén is folytatja a természetvédelmi területeken, erdőkben az illegális motorosok, quadosok kiszűrését.

– A lovasokkal és a kerékpárosokkal nincs baj, számukra több pályát is kijelöltünk – mondta el Jámbor László, a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. vezérigazgatója. – Ezeken a helyeken zavartalanul sportolhatnak, továbbá a sétálók nyugalmát sem zavarják. A motorosokkal, quadosokkal viszont annál több gondunk van. A motor nem az erdőbe való!
Hatalmas károkat okoznak a vadgazdálkodásban, tönkreteszik a védett élőhelyeket, továbbá sok esetben az arra járókat is zavarják.

– Az összehangolt akciót azért is folytatni kell, hogy az erdőkből kiszorítsuk a motorosokat. Számukra is vannak kialakított pályák, Sopronban például a Balfi út végén, ahol biztonságos körülmények között hódolhatnak a szenvedélyüknek – zárta a vezérigazgató.
A Soproni Rendőrkapitányságon tavaly helyeztek üzembe egy krosszmotort. A járművet az iváni körzeti megbízott használja, ugyanis arra nagy az egybefüggő erdőterület.

– A rendőrség az erdőben motorozókkal szemben szabálysértési eljárást indíthat – tudtuk meg Hatos István őrnagytól, a Soproni Rendőrkapitányság közrendvédelmi osztályának vezetőjétől. – A tapasztalatunk az, hogy évről évre kevesebb az ilyen ügyünk, talán az emberek is belátták, a motor nem az erdőbe való. Így az ellenőrzéseket is ritkíthatjuk.

P. Horváth László

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Suzuki ütközött össze egy trélerrel

Három könnyű sérültje volt annak a balesetnek, mely Nagycenk és Sopronkövesd között történt tegnap… Tovább olvasom