Kisalföld logö

2017. 11. 23. csütörtök - Kelemen, Klementina 1°C | 12°C Még több cikk.

Kincses: A kormány nem tervez vizitdíjemelést

Sopron - A kormány nem tervezi a vizitdíj felemelését, mert az szakmailag is indokolatlan lenne – jelentette ki Kincses Gyula, az Egészségügyi Minisztérium államtitkára szerdán a soproni kórházban tartott sajtótájékoztatóján.
Az Erzsébet oktató kórházban tett látogatást Kincses Gyula szerdán délelőtt, majd sajtótájékoztatót tartott.

– A különböző híresztelésekkel ellentétben szó sincs a háromszáz forintos vizitdíj felemeléséről, mert az szakmailag is indokolatlan lenne, hiszen nagy valószínűséggel valóban visszatartaná a betegeket az orvoslátogatástól – mondta az államtitkár. – Az elmúlt egy év tapasztalata szerint a háromszáz forintos díj következményeként tizenöt-húsz százalékkal csökkent az orvos-beteg találkozások száma, de ugyanannyi személy járt orvosnál, mint az előző év azonos időszakában, csak kevesebbszer. A vizitdíj és a napidíj tisztán az orvosoknál, illetve az intézményekben marad. A soproni kórházban ez az összeg 80 millió forint, amit tetszés szerint használhatnak fel.

Országos szinten húszmilliárd forintról van szó, amely pluszforrást jelent az egészségügy számára.

Kincses Gyula szerint a népszavazás nem a vizitdíjról, a napidíjról és a tandíjról szól, hanem arról, hogy az egyén személyes felelősséget is viseljen sorsáért, jövőjéért és elkerüljék az ingyenesség hamis látszatát.

Olvasóink írták

26 hozzászólás
12
  • 26. Jógyerek 2008. március 09. 23:26
    „Kedves Rokkantnyugdíjas!
    Nekem ne sírj, itt ha mindezek ellenére még hálapénzt is adsz az orvosnak! Mellesleg amit leírtál az a 3x 300 Ft ami valójában nem 900 hanem csak 600 FT! 300 Ftot az állam áll neked tavaly február óta amit a havi nyugdíjaddal kapsz minden hónapban! Most akkor vagy van mellékesed amit nem vallasz be vagy nem 48 ezret visz a postás havonta! nem mehet neked oly rosszul ha hálapénzzel tömöd az orvosod vagy orvosaid zsebét. Undorító dolgot írtál ugye tudod! Ami kötelező az nemjó, de amit önként adsz (és feltételezem, hogy nem 200 - 300 Ft) az már nem is jó!?”
  • 25. Rokkantnyugdíjas 2008. március 09. 23:21
    „Az a baj, hogy nem a 300 Ft-rol van szó ! Nekem havonta kell menni vérvételre : elmegyek a beutalóért-300 Ft. vérvétel- 300 Ft, vissza az orvoshoz gyógyszerfelírás- 300 Ft ! Az orvos meg ugyanúgy elteszi a hálapénzt !! Akkor hol is tartunk ?????Ja és van 48000 Ft-os rokkantnyugdíjam 45 évesen !!!!!”
  • 24. Egy kórházi 2008. március 09. 20:17
    „Akik nemet mondtak azok szavaztak igennel. Tudjátok mit tettek azok akik igennel szavaztak? Az eü dolgozóktól elvették a pénzt! A vizitdíj és a napidíj 30%-a a dolgozókra lett visszaforgatva. Akár jutalom akár karácsonyi ajándék váásárlási utalvány vagy esetleg képzési dij formályában. Most elképzelhető, hogy elveszik a (soproni) kórházi dolgozóktól azt a sz@ros 3500 Ftos kajautalványt is. van 3 vizitdíj automata a kórházunkban. Sebaj, dobjuk ki hiszen majdnem 2 milló Ftba került a az a 3. Van itt pénz ha ilyesmit megtehetnek az igennel szavazók.”
  • 23. Jógyerek 2008. március 09. 17:35
    „de mellette bizonyos dolgok csökkentek is! Lásd az áfa, szja, sok gyógyszer ára, stb...
    Gondolom te is mész ma vagy most a Fő térre üvültözni és a soproni rendőri erőket ezzel is lefoglalni a tiltakozásoddal!”
  • 22. magyaro 2008. március 09. 16:32
    „Nagy csökkenés, mikor mellette más meg emelkedett. A 0%-os és 15%-os ÁFA kinél emelkedett 20%-ra??? A TB járulék kinél emelkedett 3%- al. Az energia ár kinél szabadult el?? készülve a liberalizációra.....”
  • 21. Jógyerek 2008. március 09. 16:23
    „http://www.apeh.hu/tablazatok/minimalber/minimalber.html
    http://www.apeh.hu/tablazatok/adotablak/sav.html
    http://www.apeh.hu/tablazatok/eho05/eho_05.html”
  • 20. Jógyerek 2008. március 09. 15:40
    „magyaro!!
    Hol az egészségügyi 400%-os béremelés?
    "...de amit a másik oldal mond, azt gondolkodás nélkül elutasítsátok..." mert ti nem ugye?
    Az SZJA mikor csükkent 20%-ról 18%-ra? Az Áfa mikor csükkent 25%-ról 20%-ra?”
  • 19. magyaro 2008. március 09. 15:09
    „Ne álmodj nép!

    Ledöntött útjelző vagyok.
    Sötét kor főútja szélén.
    Lassan enyészve korhadok.
    S fény dereng, nyíltáblám végén.

    Gyönge fényecske az éjben.
    Behunyt szemű népnek jelez.
    Holtak közt gázoltok vérben!
    Hóhérok, s szolgák útja ez.

    Akarj! Merj, emberré lenni!
    S teremts magadnak szép jelent!...
    Ily úton, terelve menni...
    Bőrödön érzed, mit jelent!

    Múltban, szebb jövőt ígértek.
    Jelent nem! Mit ma is tetszik.
    Régi urak is így éltek.
    Csúf hagyomány, s ma átveszik.

    Népellenes kényuralom.
    (Minden tolvaj rémuralom)
    Összeomlik!... Ezer a jel.
    Árulóknak nincs irgalom,
    Bűneikért felelni kell.

    Nép, ne álmodj!
    Jóra (jobbat) várva!
    Más népek harcoltak érte!...
    Jólét, s a fény útját járva,
    Büszkén hirdetik! Megérte.”
  • 18. magyaro 2008. március 09. 14:10
    „OV alatt minimálbér 18500 Ft-ról 50000 Ft-ra, szoc kormány alatt 50000 Ft-ról 69000 Ft-re. Fleto nem hazudott, hanem átvert mindenkit, aki hitt neki. Különben nagyon feledékenyek vagytok OV-vel kapcsolatban, minisztersége végén azt nyilatkozta, sok mindent csináltunk, de biztos nem mindent jól. Nektek elég az, ha Fleto, vagy az MSZP mondja, akkor már feltétlen csak jó lehet, de amit a másik oldal mond, azt gondolkodás nélkül elutasítsátok. Pedig néha nem ártana elgondolkodni rajt, és saját véleményt kialakítani, mert akárkinek lehetnek okos gondolatai, nem úgy kellene hozzá állni, hogy ki az és elvből támogatni, vagy gondolkodás nélkül elutasítani... Vegyétek észre lejárt már, ez egy ember, egy gondolat, egy igazság eszme.”
  • 17. Jógyerek 2008. március 09. 13:14
    „Neem, nem seggnyalásért! Nem kenyerem a seggnyalás! Annyit azonban elárulok, hogy a közalkalmazotti bértábla vonatkozik rám is mint ahogy sok más emberre. Itt ha nyalna is az ember akkor sem kaphatna magasabb fizetést.
    Oksa, a fizetésem kitárgyaltuk és lefikáztál és meggyanusítottál. Akkor most beszéljünk a Ti 400%-otokról...”
  • 16. magyaro 2008. március 08. 17:07
    „Jógyerek jó neked, hogy ennyi emelést kaptál, de miért, seggnyalásárt?”
  • 15. Jógyerek 2008. március 08. 13:30
    „12. hozzászólásra reagálva!
    2006-ban havi nettó 10 ezer Ftal
    2007-ben havi nettó 4 ezer Ftal
    2008-ban pedig havi nettó 13 ezer Fal emelkedett a fizetésem! Az, hogy neked nem emelkedett esetleg semmit az a te bajod. lehet, hogy nem élek sokkal jobban mint évekkel ezelött, de igazából rosszabbul sem.
    Anno én voltam főállású vállalkozó és lehet, hogy nem hiszed, de az MSZP-s kormányzás alatt jobban éltem mint anno a Viktorék hatalma idején! Már csak emiatt is állok ki a szegfű mellett.
    Fletó elismerte, hogy hazudott! és Orbán? Vagy Ő teljesen szent és sérthetetlen minden tekintetben? Az MSZP - SZDSZ tönkreteszi az egészségügyet? Anno a Medgyesiék adták az 50%-os béremelést. Ti igértetek 400%-ot amiből semmi nem valósult meg!”
  • 14. realis 2008. március 08. 10:27
    „joco
    Te mindenhol ott vagy? Mr Orbán-fóbiás. Beleszólok, itt van egy hozzászólásod is: ja, ez is Orbánról szól! Hű de meglepődtem!
    Biztos O.V. a hibás az elmúlt 6 év "eredményeiért". Gondolok itt a dübörgő gazdaságra, a döglött pannon pumára, a szocik által lenyúlt pénzekre.
    Szánalmas és unalmas is vagy! Csak fröcsögni tudsz?”
  • 13. joco1 2008. március 07. 19:06
    „A lényeg NEM;NEM; NEM SOHA. éN HISSZEK EGY SZEBB ÉS BOLDOGABB, DE Orbán NÉLKÜLI HAZÁBAMegj. Feri ovi-d 2002. ota csak a hatalom megszerzésének rendelt mindent alá.”
  • 12. Feri 2008. március 07. 17:16
    „Jógyerek
    Akkor javult az ország helyzete, emelkedtek a fizetések, nem nőtt az államadósság. Akkor is voltak hibák, de nem ekkorák.
    Ezzel szemben nézd meg mi van most. Persze az elvakultak szerint ez is O.V. miatt van. Én megértem hogy elköteleztétek magatokat a Fletóéknak. De a tényeket ne ferdítsük már el. Ég és föld a különbség az akkori és a mostani helyzet között.”
  • 11. Jógyerek 2008. március 07. 16:32
    „Mert a FIDESZes vezetők szentek minden tekintetben ugye? Ők soha nem loptak, nem csaltak, a rokonságot és cégeiket nem juttatták semmilyen előnyhöz, mindent pontosan befizettek és egy nagyon nagy jólét volt a magyar népnek amikor ők voltatok hatalmon?!”
  • 10. Cseter János 2008. március 07. 15:05
    „Az útonállók vezérei is azon zsörtölödtel a mút század elején, hogy nem tudott minden haramia kizsebeni minden utazót! Noha, akkor még külön dijakat sem szedtek az utak használatáért!Manapság se, szeri se száma a dijak bezsebelésének! Ma már divat a lakosság fosztogatásának a versenybe iktatása! Hisz jól bevált a közutak használatáért bezsebelt többszöri díjazás kivetése, akkor miért ne vállna be az máshol is! Vannak "Jógyerekek" akik szívesen fizettetnének mindenkivel, akár töbszörösen is ugyenazért, vagy még a semmiért is, hisz a hatalom a "fehér gallérosok" kezében van ma is mem csak a múlt századokban volt! A bűnözőket pedig ritkán ismerni fel, ha van mi mögé bújjanak!”
  • 9. Jógyerek 2008. március 07. 11:04
    „Jajj, hagyjátok már ezt a vitát! Mi a bajotok a vizitdíjjal? Tudjátok, hogy hányan nem fizetnek? A 18 év alattiak, a tumoros betegek a pszichiátrián kezeltek az intenziven fekvők, stb... Többen nem fizetnek mint ahogy azt ti gondolnátok. Itt Sopronban a kórházi dolgozók a kórházban sehol nem fizetnek bármilyen vizsgálatra is menjenek.
    A másik! Érveljek azzal, hogy ha vonatra szállok vagy buszra akkor miért fizetek az utazásért? Fizetem az adót akkor miért nincs ingyen ilyen alapon!
    Magas a gáz ára? Magyarország is úgy veszi külföldről és ha drágábban veszi akkor drágábban is tudja adni az állam, iugyan így a benzin is...
    Mellesleg mindenki fizessen rendesen adót és TB-t a valós jövedelme után és akkor talán ezek az intézkedések elkerülhetők lesznek. (vizitdíj, napi díj, tanbdíj)”
  • 8. joco1 2008. március 07. 06:33
    „"normálisan" gondolkodó Kapuvári: érdekes egy érv amit itt leirtál. Várd meg a a népszavazás majd a Választások eredményét, majd utána nyilatkozzál , de ne ilyen jelzökkel. Ha valaki nem ért Veled és az "ujtöbbséggel" egyet az nem azt jelenti, hogy ´idiota", tudod 2002. ota az "idioták" nyertek, mig ti a" normálisan" gondolkodok buktatok.”
  • 7. Kapuvári 2008. március 06. 19:04
    „Csak egy elmebeteg, idióta hisz ezeknek!egy normálisan gondolkodó nem!”
26 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fákat vágtak ki, de pótolni fogják

Sopron - Hat, többségében korhadt fát vágtak ki tegnap a Várkerületen a csatornázási munkálatok… Tovább olvasom