Kisalföld logö

2018. 08. 21. kedd - Sámuel, Hajna 21°C | 32°C Még több cikk.

Kilencven-százezer magyar dolgozik Ausztriában

Mintegy százezer magyar dolgozik Ausztriában, Igaz, ebben nem csak az ingázók, a kisalföldiek és a legálisan dolgozók vannak benne. Az idénymunkák miatt nyárig biztosan nő még ez a szám.
Tavaly nyár elején csaknem 88 ezer honfitársunk dolgozott Ausztriában, idén év elején már a hivatalos adatok szerint 90.994, de a szakértő szerint vélhetően többen nem legálisan teszik ezt, így valójában mintegy százezernyien lehetnek. A bejelentett vendégmunkásokat nézve is csak alig tízezerrel több a német, mint a magyar szomszédainknál. Viszont a románok, a horvátok, a szlovének, a szerbek és az oroszok száma is nagyobb ütemben nő az osztrák munkaerőpiacon, mint a magyaroké. S közben az Ausztriában élő magyar munkanélküliek száma csökkent, tavaly év elejéhez képest nyolc százalékkal. Januárban 5.508-an voltak.

– Több magyar dolgozik Ausztriában, mint a legtöbben gondolnák, ráadásul a hivatalos adatokban csak a legálisan munkát vállalók szerepelnek. Köztük sok a Győr-Moson-Sopron, a Komárom-Esztergom és a Vas megyéből ingázó. Zalából is egyre többen járnak a határon túlra munkába. S még mindig sok magyar érdeklődik az ausztriai munkalehetőségek után vagy fél-egy éve kezdett az osztrákokhoz ingázni. Idegen nyelveket beszélő fiatalok is. Közülük a mérnökök a szakmájukban helyezkednek el, más diplomás végzettséggel rendelkezők kétkezi munkát is elvállalnak, éttermek, szállók konyháin, felszolgálóként, szobaasszonyként

– állítja Horváth Csaba, a Magyar Szakszervezeti Szövetség tisztségviselője tapasztalataik alapján. Ugyanis nyugat-dunántúli irodáikban munkajogi tanácsokat adnak Ausztriában dolgozóknak.

Az érdekvédő felhívta arra a figyelmet, hogy az Ausztriában dolgozó magyarok száma hamarosan százezer fölé nő, mert jelenleg szünet van az építőiparban és a mezőgazdaságban, ezeken a területeken az időjárás miatt ilyenkor kevesebb a feladat, az ingázók átmenetileg itthon maradhatnak. Elmondta, hogy jelenleg a turizmus foglalkoztat sok külföldit az osztrákoknál, és még mindig sok magyar talál, találhat állást Ausztriában. Az osztrák munkaügyi hivatal honlapján sok nyitott pozíciót hirdetnek minden tartományban. Horváth Csaba szerint azért is, mert sok az olyan feladat, amit az osztrákok nem akarnak elvállalni. Keresnek például információtechnológiai szakembereket, mérnököket, óvónőket, betegápolókat, orvosokat, belsőépítészeti szakembereket.

– Mostanában jellemzően haza is többen jönnek, azaz főleg olyanok hagyják abba a határon túlra ingázást, akik évtizedekig dolgoztak Ausztriában, így már összegyűjtöttek annyi pénzt, amiből könnyebben megélnek. Ők viszont már nem vállalnak el bér- vagy betanított munkát, nem akarnak több műszakba járni, mert megszokták, hogy az osztrákoknál nem kellett éjszaka dolgozniuk és a hétvégéik szabadok voltak. Többen a félretett pénzükből itthon indítanak vállalkozást

– mondta el a szakszervezeti tisztségviselő.
Legkisebb kereset
1500 euró
Ausztriában ennél alacsonyabb egy ágazati megállapodás szerint sem lehet a bér.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bécsi szigor a kölcsönbringák terén

Bécsi szigor a kölcsönbringák terén
Bécs megelégelte, hogy szanaszét hevernek a kölcsönkerékpárok a városban és szigorú szabályozásra… Tovább olvasom