Kisalföld logö

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 10°C | 17°C Még több cikk.

Kiállnak a szakért - Kétszáz egyetemista villámcsődülete Sopronban - fotó

Az év fája, a kocsányos tölgy egy ágát helyzeték el a megjelent egyetemisták a soproni Szentháromság szobornál.
A csendes megmozdulás célja az volt, hogy kiálljanak a természetvédelmi alapszak megtartása mellett.

A napokban közzétett felsőoktatási listán, amelyet a kormány elfogadni tervez, ezen szak nem szerepel.

Az egyetem egyenruhájában mintegy kétszáz hallgató jelent meg a csütörtöki flashmobon, azaz villámcsődületen. Ők az év fája, a kocsányos tölgy egy-egy ágát helyzeték el a Fő téri Szentháromság szobornál.

Villámcsődület Sopronban - 2015. 04. 23. Fotó: Nyikos Péter


Megmozdulásukkal a hallgatók nyomatékosan kérik az oktatási kormányzatot: ne szüntessék meg ezt a szakot. Máskülönben szakember nélkül maradna a természetvédelem.

Előzmény:

A hírek szerint ugyanis a felsőoktatási reform során meg akarják szüntetni a természetvédelmi mérnöki szakot, amelyet a Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Karán is oktatnak.

Korábban, a Széchenyi téren, azért szerveztek villámcsődületet, mert a felröppent hír szerint megszüntetnék a hazai iparitermék- és formatervező mérnöki alapszakot. A tervet később elvetették.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

CT berendezés a Schönbrunni Állatkertben

Az európai állatkertek közül elsőként a bécsi Schönbrunni Állatkert büszkélkedhet CT berendezéssel. Tovább olvasom