Kisalföld logö

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 15°C Még több cikk.

Kiállítás és koncertek Leventéért

Sopron - A segítőkészség és az összefogás eredménye lesz, ha Bakonyi Levente újra kijuthat a kínai őssejtkezelésre. Márpedig ki fog jutni. Fotósok, művészek és zenészek is segítik őt és családját ebben.
– Az emberek ahogy tudnak, segítenek. Szárnyakat ad és csak hálával tudom mondani, hogy bárhová fordulunk, támogatással, együttérzéssel találkozunk. Sőt! Már nem csak mi kérünk, maguktól nyújtják felénk a segítséget – fogalmazott Orbán Gabriella, a lassan hétesztendőssé cseperedő Bakonyi Levente édesanyja. A születésekor elszenvedett oxigénhiány miatt mozgásképtelenné vált soproni kisfiú már két kínai őssejtbeültetésen van túl, ami állapotában látványos javulást eredményezett. Szülei ezért újabb és újabb kezelésre gyűjtenek. Szerencsére nem hiába kérnek...

Bakonyi Levente: Érte nyúlnak a segítő kezek.
Bakonyi Levente: Érte nyúlnak a segítő kezek.

A Bakonyi szülőknek s persze elsősorban Leventének ajánlják Segítő kezek című tárlatukat a Soproni Fotóklub tagjai. Május 4-én 16 órakor a Vas- és Villamosipari Szakképző Iskola és Gimnáziumban az anyák napja előtt is tisztelegnek a képek és készítőik. A bejáratnál elhelyezett urnákba felajánlásokat fogadnak el Levente gyógyulásáért.
Május 9-én 19 órakor az evangélikus templomban ad koncertet Bálint Natália énekművész és Szabó Balázs orgonaművész. A legnépszerűbb operaáriákból és orgonaművekből hallhat válogatást a közönség. Bálint Natália a Kisalföldnek elmondta, szívügye a másoknak való segítés, a jótékonykodás. Vallja, hogy a művészeknek a tehetségükkel a másoknak való örömszerzés mellett azért is élniük kell, hogy a bajban lévő, beteg vagy hátrányos helyzetű embertársaikon segítsenek. „Hiszek az összefogásban, mind a művészekében, mind pedig a jó szándékú, segíteni akaró, zeneszerető közönségében" – fogalmazott az énekművész, aki Szabó Balázzsal együtt teljesen ingyen lép fel Sopronban. A templomi koncerten nem is lesz belépőjegy, önkéntes adományokat viszont elfogadnak Leventéért.
Más stílus, de ugyanaz a jó szándék: május 10-én 19 órától a Prakker együttes zenél a kisfiúért. A terembérletet vállalkozók állják, így az 1500 forintos belépőjegyek minden egyes forintja Levente gyógyulását szolgálja.

Olvasóink írták

  • 1. Orbán Gabriella 2008. május 03. 16:42
    „Kedves Soproniak!!
    Bakonyi levi anya vagyok, és szeretném mindenkinek megköszönni, hogy szívügyükké vált kicsi fiam élete!!
    Nincsen arra szó ami hűen tükrözné mennyire hálás vagyok!!
    Csak azt tudom, hogy Önök nélkül nem lenne még esélye sem gyermekemnek, hogy egy kicsit is jobb legyen az élete!!
    A szívem tele van szeretettel és hálával!
    Köszönöm!!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hatvanéves az Országos Mentőszolgálat

Sopron - Hatvanéves fennállását ünnepli az Országos Mentőszolgálat. Sopronban méltó módon emlékeznek… Tovább olvasom