Kisalföld logö

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 21°C | 34°C Még több cikk.

Ki is utasították a volt pincérnőjét Sopronban megszurkáló törököt

Hat és fél évet kapott a török származású Ismail K., aki majdnem halálra szurkálta volt szerelmét és alkalmazottját egy soproni étteremben. A bíróság szerint szerelemféltésből tette, a férfi azt mondja: hitében sértették meg.
Bevallotta Ismail K., hogy többször is beledöfött a pincérnő hasába és aztán elmenekült a helyszínről. A védelem azonban amellett tette le a voksát, hogy erős felindulás vezérelte, ami enyhébb megítélést vont volna maga után. Dr. Habony János tanácsa ezt nem osztotta, viszont az enyhítő körülmények túlsúlya miatt a kiszabható középmérték alá ment és 6 év, 6 hónap börtönbüntetésre ítélte, valamint 10 évre kiutasította az ország területéről az egyébként osztrák állampolgárt, a török származású Ismailt K.-t.

Megállapította a szakértő, hogy az azóta alföldi születési helyére visszaköltözött pincérnő súlyos pszichés stressz élt át, a 2011-es események felidézése a mai napig feszültséget okoz számára, piszchiáter is kezelte. A támadás óta egyébként azért telt el ilyen hosszú idő, mert a férfi két évig Törökországban rejtőzött el.

A soproni étterem volt vezetőjétől elfordult Andrea a korábbi alkalmazott, akivel gyengéd kapcsolatot is ápolt. A férfi még zaklatta, fenyegette, nem nyugodott bele a szakításba. Végül 2011. június 25-én bement a sértett új munkahelyére, leült a pulttal szemben és idegességében összetört egy poharat. Amikor pedig mellette söpört a pincérnő, szó nélkül beledöfött egy kést a hátába, majd a megforduló nőnek ezután négyszer is a hasába hatolt a pult környékéről felkapott eszköz pengéje. A hölgyet életveszélyes állapotban vitték kórházba.

Győri Törvényszék úgy látta: nem egyenes, hanem eshetőleges szándék vezérelte a férfit. Ez annyit jelent, hogy számolnia kellett az esetleges tragédiával és abba bele nyugodott. Az ítélet nem jogerős, az ügyész súlyosításért, a védelem téves minősítés megállapítása miatt enyhítésért fellebbezett.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

M85-ös - A soproni MSZP elkezdte a visszaszámolást az út megépítéséig

Számonkérhető ígéret hangzott el a Fidesz részéről, amit érdemes folyamatosan követni - mondta… Tovább olvasom