Kisalföld logö

2018. 01. 22. hétfő - Vince, Artúr -7°C | 2°C Még több cikk.

Kezdődik a fenyőfák begyűjtése Sopronban

Ha lehet, akkor a fákon ne legyen szaloncukor maradék, kötözőanyag, dísz, mert a kidobott karácsonyfákból komposzt lesz. Kezdődik a begyűjtés.

A tapasztalat szerint a Vízkereszt után dobják ki a feldíszített karácsonyfák felét. Így a Sopron Holding Zrt., valamint a Sopron és Térsége Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Kft. (STKH) is erre az időszakra időzíti a begyűjtést.

A holding a laktelepeken - Jereván, Ibolya út, József Attila, Kőfaragó tér, Ív utca - végzi a fák összeszedését.

A kidobott fákból komposzt lesz. Fotó: Magasi
A kidobott fákból komposzt lesz. Fotó: Magasi


Mint azt Nagy Zsolt főkertész, mint elmondta arra kérik az érintett lakosságot, hogy a korábbi években kialakult helyeken helyezzék el a fákat. S ezeket a munkatársaik körjáratszerűen gyűjtik be. Nagyobb mennyiség esetén pedig a helyszínen, a mobil géppel darálják le.

A kapott anyagból komposztot készítenek, amelyet a parkokban, köztereken lévő virágágyások takarására használják fel. Éppen ezért ajánlatos lenne, ha a szaloncukrokat, díszeket, kötöző anyagokat is leszednék. Ezzel nagyban megkönnyítik a komposztálást.

A város többi részein az STKH dolgozik. Kosztka László ügyvezető igazgató arról tájékoztatta lapunkat, hogy a házak elé, a kukák mellé kitett fákat keddi napokon szedik össze. Az időpontok: január 8., 15., 29. Bővebb információ a 99/506-483-as telefonszámon kérhető.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ütköztek, majd kisodródtak az autók Kópházánál

Két autó ütközött össze Sopron és Kópháza között a 84-es főúton. Ketten könnyebben, egy 20 éves nő… Tovább olvasom