Kisalföld logö

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 15°C Még több cikk.

Kevesebb turista Fertőrákoson

Nem egynapos programokkal, hanem az alacsonyabb árakkal kellene visszacsábítani a turistákat Fertőrákosra.
„ Nem egynapos programokkal, hanem az alacsonyabb árakkal kellene visszacsábítani a turistákat Fertőrákosra" – vallja Palkovits János, a település polgármestere. Emellett kiderült: a kerékpárút megépítése még várat magára.

A pontos számok még nem ismertek, de már most látható: ebben az évben kevesebb turista érkezett Fertőrákosra. Palkovits János polgármester az időjárásban és a gazdasági nehézségekben látja a csökkenés okát.

– Nem egynapos programokkal kell visszacsábítanunk a turistákat, hanem az alacsonyabb árakkal – teszi hozzá a 2240 lakosú település első embere. – Ezáltal újabb vendégeket szerezhetünk, akik vagy visszatérnek hozzánk, vagy továbbadják a kellemes tapasztalatokat.
„ Ha csak lassan is, de nő az ide látogató hazai turisták száma, ellenben a külföldieké csökken."

Úgy látjuk, tőlünk 20-30 kilométerre lényegesebb olcsóbb a szállás, így a turisták szinte csak egy napot töltenek el nálunk. Vagy átutaznak. A községben körülbelül 350 ágy áll a hozzánk érkezők rendelkezésére, azonban a szálláshelyek többsége kihasználatlan marad(t). Pedig látnivaló lenne bőven, országosan is egyedülálló nevezetességekkel rendelkezünk.
A Fertő tó egyetlen hazai kijáratánál, Fertőrákoson késik a tervezett kerékpárút megépítése. Az elképzelések szerint a befedett árkon vezet majd az új út, ám a megvalósításhoz jelenleg nincs pénz.
– Egyre kevésbé bízunk abban, hogy a beadott pályázaton nyerünk – folytatja Palkovits János. – A beruházás mintegy félmilliárd forintba kerülne, ehhez az önrészt is úgy tudjuk előteremteni, hogy két év alatt készül majd el a kerékpárút. Jelenleg az autók mellett közlekednek a kerékpárosok, és ez balesetveszélyes. Főképp, hogy az útburkolat széle is töredezett.

A szűkös költségvetés miatt a fejlesztéseket is vissza kell fogunk. Örömteli azonban, hogy a jövő év elején át is adhatjuk majd az egészségügyi központot. Ebben az épületben kapnak helyet az orvosi rendelők, a védőnői szolgálat, valamint a gyógyszertár. Az összes fejlesztésre idén hozzávetőleg 25-30 millió forintot szánunk, ebből jut az önkormányzati épületek felújítására is. Jelentős tétel ez, hiszen a település éves szinten 280 millió forintból gazdálkodik.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Átadták az orvosi ügyeletet

Sopronban átadták a kórház területén az 53 milliós költséggel kialakított központi orvosi ügyeletet.… Tovább olvasom