Kisalföld logö

2017. 03. 24. péntek - Gábor, Karina 5°C | 16°C Még több cikk.

Kétmilliárd forint jut szépítésre

Fertőd - Az Esterházy-kastély évek óta tartó rehabilitációját újabb kétmilliárd forintos támogatás segíti. A tervezett munkálatokról kiállítással is tájékoztatják a nagyközönséget.

–  Az uniós támogatások első körét a „kiemelt projekt" minősítésű tervek jelentik – nyilatkozta a Kisalföldnek  dr. Varga Kálmán, a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága igazgatója. – E kategóriába tartozik az Esterházy-kastély, amelynek évek óta tartó helyreállítása kétmilliárd forintos költségvetéssel újabb lendületet kap.  Megkezdődik az úgynevezett fogadóépület építése, 2011-es befejezéssel. A főépület belső udvara 2009 tavaszára készül el. A díszterem és a zeneterem, a Sala Terrena és a lépcsőház restaurálása, valamint a hátsó park felőli homlokzatok helyreállítása is megtörténik. A kínai szoba belsőépítészeti feladata és a restaurálás elkezdése sem tűrt halasztást, ugyanis a szoba alatt házigombát találtunk – tette hozzá az igazgató.
 

Fertőd: A rehabilitáció terveit 2008 februárjától a kastélyban kiállítás keretében is közzéteszik. Fotó: Magasi Dávid

Megemlítendő, hogy 2009-ben a látogatók számára külön, a kastély megtekintésének részeként bemutathatóan szervezzük a munkákat – folytatta a munkák felsorolását dr. Varga Kálmán, a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága igazgatója. – A rehabilitáció terveit 2008 februárjától a kastélyban kiállítás keretében is közzétesszük. Szándékaink szerint 2008 tavaszától bővítjük a kulturális-turisztikai kínálatot: a kastélyegyüttesben több, látogatói útvonallal eddig nem látható részeket is a nagyközönség elé tárunk. A 2009-es Haydn-évfordulóra is készülünk már.

Alakulóban a zenei program és a Joseph Haydn eszterházai munkásságát, „Fényes" Miklós udvarát feldolgozó kiállítás előkészülete. Az MNG Fertőddel is együttműködik, közte az Eszterháza név szimbolikus visszaadásán, vagy egy közös pályázattal Hadyn szobrának fölállításán.

Dr. Varga Kálmán elmondta még: Eszterházán a munkaszervezet erősítésére is hangsúlyt fektetnek. Ennek fontos eleme, hogy állandó műszaki, karbantartó csoport gondozza az épületet, naprakészen szüntetik meg a hibákat. A homlokzatról lepattogzott vakolatot is rendbe hozzák.

Dr. Varga Kálmán a távlati tervekkel kapcsolatban kifejtette, a fejlesztések másik lehetőségét az épületállomány hasznosításába bevonható magántőke adhatja. Az ingatlanfejlesztő cégek és a beruházói tőke az értékelvű hasznosítás egyik eszköze lehet. Az MNG ezért az Esterházy-kastélyra is külön befektetői programot dolgoz ki.

Olvasóink írták

  • 1. Egy ex-soproni 2007. december 21. 08:32
    „Épp ideje, hogy az Esterházy kastélyt végre helyretegyék belülről is. Kíváncsi leszek a végeredményre.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

821 millió a mellékutakra

Sopron és környéke - Jövőre és 2009-ben 821 millió forint értékű mellékút-felújítási munka fog… Tovább olvasom