Kisalföld logö

2017. 10. 18. szerda - Lukács 12°C | 22°C Még több cikk.

Két új autóbuszjárat indul

Szeptember elsejétől módosul a helyi autóbusz-közlekedés rendje Sopronban.
A soproni Várkerület kétirányúsítása, a Baross úton zajló szennyvízvezeték-rekonstrukció, valamint az őszi iskolakezdés a helyi autóbuszjáratokat is érinti. A Kisalföld Volán Zrt. javaslatára dr. Dobos József jegyző saját hatáskörben új vonalak létrehozásáról, valamint kettő megszüntetéséről döntött.

A szeptember elsején életbe lépő változások: az 5-ös jelzésű autóbusz a konténerterminál helyett az Ipar körúti AWF-telepig közlekedik, és itt fordul meg. A 9-es vonalon kérésre az összes járat öt perccel korábban indul. Azáltal, hogy a Széchenyi István Gimnázium kiköltözött a Győri útra, szükségessé vált a buszközlekedés átszervezése. Ezért az Ágfalvi úti lakóteleptől – a Kossuth, Rákóczi, Erzsébet, Csengery utca útvonalon – a Tesco hipermarketig 22-es jelzéssel új járat áll forgalomba. Ezzel egy időben a GYSEV-állomástól úgyszintén az Ipar körúti Tesco megállóig közlekedik az 5T járat. A fentiek miatt megszűnik a 21M és a 19-es járat, illetve új vonal indul 1A jelzéssel a Jereván-lakótelep és a GYSEV-állomás között. A 20-as végállomása pedig nem a kórház, hanem a Tesco lesz, és az 5M vonalon egy pluszjárat közlekedik majd.

Mohay Gábortól, a városháza szóvivőjétől megtudtuk, a fenti módosítások szeptember elsején lépnek életbe és egészen a hónap végéig tartanak. Ezt követően a tapasztalatok birtokában döntenek a megtartásukról, illetve az esetleges változásokról.

Az mindenesetre bizonyos, hogy a módosítások a már meglévő járatok indulási és érkezési idejét nem érintik. Így egyes vonalakon továbbra is késésekre lehet számítani. Vagy igazzá válik a mondás: autóbuszt nem lehet lekésni, csak korán kimenni a következőre.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Frissdiplomások nehézségei

Frissdiplomások tömegei készülnek munkába állni, már ha akad megfelelő helyük. Az óvodapedagógusként idén végzett soproni Bálint Eszter azok közé tartozik, akiknek sikerült elhelyezkedniük. – Szerencsés voltam, a Király Jenő utcai óvodában gyesre menő óvónő helyére vettek fel egy évre, mert aztán visszatér dolgozni egy másik, most még gyesen lévő anyuka – mondta Eszter. Tovább olvasom