Kisalföld logö

2017. 03. 31. péntek - Árpád 5°C | 18°C Még több cikk.

Két intézményből egy új egyetem

A Nyugat-Magyarországi Egyetem és a Berzsenyi Dániel Főiskola vezetése első alkalommal tartott összevont szenátusi ülést.
A Nyugat-Magyarországi Egyetem és a szombathelyi Berzsenyi Dániel Főiskola vezetése tegnap első alkalommal tartott összevont szenátusi ülést, hogy a 2008. augusztus elsejével létrejövő egyesítés, illetve a közösen alapítandó új egyetemmel kapcsolatos előkészületekről tárgyaljanak.

„Hazánkban ilyenre még nem volt példa, hogy két önálló felsőoktatási intézmény egy harmadik egyetemet alapítson. Ebbe még nekünk is bele kell jönni" – hangzott el tegnap Sopronban, a Nyugat-Magyarországi Egyetem és a szombathelyi főiskola összevont szenátusi ülésén. (Előzmények: A Berzsenyi Sopront választotta, Kisalföld, 2007. február 1.)

Dr. Faragó Sándor, a NYME rektora a Kisalföldnek nyilatkozva elmondta: az egyesítés és az új egyetem alapításának kérdéseiről tárgyalva a két intézmény megállapodott a bizottsági rendszerek kialakításában.
A megoldásra váró feladatok között akadnak sürgősek és nagy léptékűek: ilyen például az egyetemi alapítás dokumentumainak összeállítása, az alapító okirat, továbbá a szervezeti és működési szabályzat elkészítése.

Ez igazi csapatmunkát kíván a két intézmény részéről, ugyanakkor a részt vevő testületeknek a leendő új egyetem stratégiájával, intézmény- és oktatásfejlesztésével is átfogóan kell foglalkozniuk. A 2008–2009-es tanév előkészületei során mielőbb kidolgozásra vár az immár tízkarú egyetem új oktatási struktúrája, miképpen a közösen indítandó új szakok együttes engedélyeztetését is most kell elkezdeni.

– Nagy öröm és büszkeség számunkra, hogy egy ilyen nagy múltú egyetemmel, mint a Nyugat-Magyarországi, léphetünk szövetségre – mondta az értekezlet után dr. Gadányi Károly, a szombathelyi BDF rektora. – Elárulom, hivatali munkámat reggel fél 8-kor a Kisalföld olvasásával kezdem, amit járatunk a főiskolára, s csak azután veszem kézbe a többi lapot. Ezen túlmenően kollégáim az internetről is beszereznek minden információt a Nyugat-Magyarországi Egyetemről. Sok érv szól amellett, hogy a közösen alapítandó új, tízkarú intézmény neve is Nyugat-Magyarországi Egyetem maradjon. Amit szerettünk volna, azt el is értük, hiszen megalakítottuk azokat a bizottságokat, amelyek a konkrét egyesülési munkálatokkal foglalkoznak. Az előkészítő szenátusi ülések sorát Szombathelyen folytatjuk – zárta gondolatait dr. Gadányi Károly, a BDF rektora.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A főépületre tennék a leszállópályát

Lemond a mentőhelikopter beszerzésének gondolatáról a Soproni Egészségügyért Közhasznú Alapítvány. A kórház területén ugyanakkor előkészületek zajlanak egy fel- és leszállópálya megvalósítására. – Lemond a soproni mentőhelikopter beszerzésének gondolatáról a Soproni Egészségügyért Közhasznú Alapítvány – mondta a Kisalföldnek dr. Fodor Zsuzsanna, a kuratórium elnöke. Tovább olvasom