Kisalföld logö

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 12°C | 23°C Még több cikk.

Két halálos áldozata is van a 85-ösön történt tragikus esti balesetnek!

Ötös karambol miatt lezárták a 85-ös főutat Pereszteg közelében. Úgy tudjuk, az egyik sérültet feszítóvágó segítségével szabadították ki a tűzoltók, de az életét nem sikerült megmenteni.

1.56

A helyszínelés és a műszaki mentés befejeződött, az érintett útszakaszon a forgalom ismét zavartalanul haladhat.

21.43 - Két halott: egymástól ötven méterre történt a két baleset

Két ember életét vesztette, kettő súlyosan megsérült, kettő pedig könnyebben megsérült a péntek késő este, Hegykő térségében történt két balesetben.

Eddig ismeretlen okból és körülmények között három személyautó ütközött össze a 85-ös főút 60-as kilométerszelvényénél található hegykői leágazás közelében.

A balesetben két ember súlyosan megsérült, őket a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították, míg két ember olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy az életüket már nem lehetett megmenteni.

Információink szerint az egyik ember beszorult a roncsba és a tűzoltóknak feszítővágó segítségével kellett kiszabadítaniuk, de az életét nem sikerült megmenteni.

Alig ötven méterre a hármas karamboltól újabb baleset történt. Ekkor két személyautó ütközött össze. Az egyikük motortere füstölni kezdett, így a katasztrófavédelem munkatársainak porral oltóval kellett közbeavatkozni. A veszélyt elhárították, a két könnyű sérültet pedig a mentők ellátták.

A helyszínelés és a műszaki mentés idejére az érintett útszakaszon teljes útlezárás volt érvényben. A Fertőszentmiklós felől, valamint a Nagycenk felől közlekedőket egyaránt Hegykő irányába terelték rendőrök.

21.07

Eddig ismeretlen okból és körülmények között ütközött négy személyautó május 22-én 20 óra 21 perckor a 85-ös számú főút 60-as kilométerszelvényében.

Az elsődleges adatok alapján a balesetben öten
megsérültek, őket a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították.

A helyszínelés és a műszaki mentés idejére az érintett útszakaszon teljes útlezárás van érvényben.

A Fertőszentmiklós felől, valamint a Nagycenk felől közlekedőket egyaránt Hegykő irányába terelik a rendőrök.

Úgy tudjuk, az egyik sérültet feszítóvágó segítségével szabadították ki az autóból a tűzoltók.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sopron is csatlakozott a világméretű klímavédelmi programhoz

Csak rajtunk múlik, hogy klímavoksainkkal másoknak is jó példát mutatva kifejezésre juttassuk azt az… Tovább olvasom