Kisalföld logö

2017. 11. 21. kedd - Olivér 3°C | 9°C Még több cikk.

Készülnek a várossá válás megünneplésére

Fertőszentmiklós - Miután város lett Fertőszentmiklós, az iskola kevesebb kiegészítő támogatást kap, az adóképesség-önerő számításnál viszont kedvezőbb besorolásba esik. A pályázatokat is át kell dolgozni.
Fertőszentmiklós július elsejétől hivatalosan is város lett, s már készülnek a szeptember 6-i avatóünnepségre. A meghívandó vendégek névsora még képlékeny, miként a programok sem álltak össze. A településen a szervezés mellett a városi rang is munkát ad.

Horváth Tibor
Horváth Tibor


– Az elkészült pályázatainkat úgy írtuk meg, hogy még nagyközség vagyunk – mondta el Horváth Tibor, Fertőszentmiklós polgármestere. – Most ezeket át kell dolgoznunk. Amennyiben eredményesen szerepelünk a kiírásokon, akkor az elnyert pénzeknek köszönhetően az egész városra kiható fejlesztések indulhatnak el. Az azonban már most látható, hogy az iskola esetében kevesebb kiegészítő támogatásban részesülünk, ugyanakkor az adóerő-képesség számításánál kedvezőbb lett a besorolásunk. A várossá válás pénzügyi mérlege mindenképpen pozitív lesz.

A polgármester hozzátette, egyelőre új irodát vagy önkormányzati osztályt nem kell létrehozniuk. A kistérségben, azon belül a mikrotérségben a jövőben is szeretnének központi pozíciót betölteni. Amennyiben a helyiek, valamint a térségben élők életminőségének javításához új szolgáltatást kell bevezetni, akkor számítani lehet Fertőszentmiklós aktív közreműködésére.

Olvasóink írták

  • 2. pék 2008. augusztus 03. 12:33
    „Persze itt mindenki lehet város...
    Kicsi állam de mégis hatalmas nagy!”
  • 1. /joco1 2008. augusztus 02. 15:48
    „Tán Hegykö is lehetne város?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Több tízezer méhet fogtak be egy fáról Sopronban

Sopron - Elszabadult méhcsalád telepedett a soproni Erzsébet utca egyik fájára. Hogy honnan szökött… Tovább olvasom