Kisalföld logö

2017. 11. 25. szombat - Katalin 4°C | 14°C Még több cikk.

Késsel rabolták ki a Deák téren - állította a férfi

Négy csuklyás, késsel felfegyverkezetett ismeretlen rabolta ki az áldozatát Sopronban, aki feljelentést tett a rendőrségen. Kiderült: Ebből egy szó sem igaz.

A Soproni Rendőrkapitányságon ezen a héten tett feljelentést egy fiatal férfi. Elmondta: az egyik éjszaka a Deák téren négy csuklyás, késsel támadó férfi rabolta ki őt. S elvette tőle a pénzét. A rendőrök a bejelentést követően nagy erőkkel kezdték meg a nyomozást. Ennek során kiderült, a történetből egy szó sem igaz. Az álfeljelentő kitalálta az esetet, ugyanis félt a szüleitől, ha kiderül, hogy elköltötte a pénzét.

A rendőrök idén már öt ilyen esetben nyomoztak. Például Fertődön ehhez nagyban hasonlító eset történt meg. Ott is késes rablás volt a sztori, és elvették az illető pénzét. De itt is arra jutottak a nyomozók, hogy nem valós a történet.

- Nagyon veszélyes és felelőtlen az ilyen magatartás, és álfeljelentés, ugyanis a fegyveres rablásoknál szinte az összes mozgósítható embert az ügyre állítunk - nyilatkozta Aranyos Gábor őrnagy, a Soproni Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője. - A felfegyverkezve elkövetett rablás tettesei öttől tíz évig terjedő szabadságvesztést is kaphatnak. S ez is jelzi az eset súlyát. A téves feljelentést tevőknek most a hatóság félrevetése miatt kell felelniük.

Nyitóoldali képünk illusztráció.

Olvasóink írták

  • 5. igazember 2011. október 14. 16:33
    „úgy látszik nagy divat lett a kamu önrablás .A múlt héten egy Soproni szálláshelyen jelent meg egy ittas (gyertyagyári)nö ,szobát akart kivenni,de kevés pénze volt(+a totál részegsége + sirás a telefonjába valakinek),ezért elküldték.kb10-15 perc múlva visszament és 85000ft ot követelt a tulajtól,(mondván,hogy ott tünt el a pénz a táskájából)"vagy rendört hivok "megjegyzéssel.A tulaj nem engedett a zsarolásnak,mire kihivta a rendöröket,már csak 30000 ft hiányzott neki.Na .... mi?Most a tulaj várhatja a folytatást..............a nö meg hazament Miskolcra.Ja a kamera mindent rözitett,azt is ,hogy a táskájától nem vált meg egy pillanatra sem.Gondolom erre nem számitott.”
  • 4. kridensz 2011. október 13. 14:43
    „Hát már régen rossz , ha valaki ennyire fél a szüleitől ( vagy hogy ennyire kell félni-e )és ilyet tesz azért hogy elkerülje dorgálást! De lehet hogy nem ez az első eset hogy könnyelmű volt!...”
  • 3. karakter 2011. október 13. 13:19
    „"félt a szüleitől, ha kiderül, hogy elköltötte a pénzét"
    Ha az a pénz az övé volt, akkor arra költi, amire akarja. Miért kell emiatt a szülőktől félni?”
  • 2. Karcsika 2011. október 13. 12:17
    „Remélem, őt is lecsukják, vagy kiküldik takarítani a Deák térre!”
  • 1. soproni 2011. október 13. 12:08
    „Mi a csudának kell ilyen hamis sztorikkal terhelni a rendőröket? Van elég dolguk enélkül is !”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Soproni MSZP-s mintát használ a Fidesz és az LMP Budapesten?

A Fidesz és az LMP két, jelenleg is országgyűlési képviselőt indítana a budapesti második kerületi… Tovább olvasom