Kisalföld logö

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -3°C | 7°C

Kerékpárút: Mi kerül 40 millió forintba?

Első olvasatra soknak tűnik, hogy két kilométer hosszú kerékpárút kialakítása 40 millió forintba kerül. Másodikra is. Harmadszorra próbáljuk megérteni, hogy itt nem csupán sima vonalfelfestésről lesz szó.

Mint arról portálunkon beszámoltunk, a hét elején írta alá a soproni önkormányzat a Regionális Fejlesztési Ügynökséggel a két kilométer hosszú kerékpárút kialakításának támogatási szerződését. Az összes költség 40,9 millió forint. Az Európai Unió támogatásával megvalósuló kerékpárút teljes hossza 2020 méter.

Első olvasatra soknak tűnik ez a negyvenmillió forint, főként akkor, ha hozzátesszük, hogy új utat csupán 588 méteren kell megépíteni.

A beruházás részleteinek tisztázása érdekében elkértük a pályázat részletes munkaleírását. Mi most a legértékesebbeket emeltük ki. (A felsorolt összegek bruttóban értendők).

Hamar kiderül, hogy bruttó összegről van szó, tehát a teljes költséget mintegy 25 százalékos forgalmi adó terheli. Azaz a negyvenmillióból tízmillió egyből az állami költségvetésbe kerül.
A Hubertusz út-Major köz-Szent Mihály utca közötti belterületi szakaszon tíz kerékpártárolót és négy szemetest is elhelyeznek, valamint elültetnek 30 cserjét (összesen 780 ezer forint). 1170 méter hosszan új járdaszegélyt (2,8 millió forint), míg 35 méteren új útszegélyt építenek (116 ezer forint).

Termopastic festékkel 186 méter hosszan festenek fel útburkolati jeleket (1,5 millió forint). 53, illetve 61 darab közúti táblát raknak majd ki a két kilométeres szakaszon (1,1 millió forint). A füvesítésre 700 ezer forintot költenek.

Mintegy 3000 négyzetméteren tíz centiméter vastagságú beton útalapot készítenek el (6,3 millió forint), kétféle eljárással 131 négyzetméteren aszfaltkeverékből kopóréteget alakítanak ki (3,5 millió forint).

További költséget jelent még a föld kitermelése, a már meglévő, de rossz állapotú járda bontása, elszállítása, elhelyezése (5 millió forint).

S ezekhez tegyük még hozzá a tervezési költségeket, valamint az építési engedély kiadásának összegét is.

Ne kelljen kétszer dolgozni
 - A pályázatot úgy írtuk meg, valamint a terveket is úgy készíttettük el, hogy megfelelő minőségű kerékpárút épüljön meg - jelentette ki Kerekes Attila városi főmérnök. - Nem akarunk félkész munkát végezni, szeretnénk elkerülni azt, hogy két év múlva fel kelljen bontani a burkolatot, mert például a fák gyökerei felnyomták az aszfaltot.

Tudni kell azt is, hogy ez a kerékpárút rácsatlakozik az országhatártól a Hubertusz kilátóig tartó útra. Ezáltal nem csak a soproniak fogják jelentős számban használni, hanem a külföldi turisták is ezen a nyomvonalon közelítik meg a várost. Egyáltalán nem mindegy, hogy milyen kép fogadja őket, amikor beérkeznek a városba - zárta a főmérnök.

Olvasóink írták

23 hozzászólás
12
  • 23. ssmd 2010. április 12. 23:38
    „CM Sopronban is április 24-én :o)

    http://cmsopron.uw.hu/”
  • 22. durang2 2010. április 12. 17:31
    „Hallo,
    Elsősorban örülni kell, hogy a sopron , sopron környéki kerékpárutak hossza nőni fog.

    Másodsorban szerintem a következő lépésekben Harkát és Balfot kellene kerékpárúttal Sopron fele összekötni.
    Ezáltal lehet, hogy a környező falvakból az emberek többször és többen választanák a kerékpárt az autó helyett. - > kisebb lenne az útak terheltsége.

    Városon belül a traffipaxozást kell eröltetni mert ha valaki betartja a megengedett 50 km/h sebességet
    az ekkora sebességnél még autós és bringás jól megférhetne. Sajnos jelenleg még nyugodtan lehet száguldani ész nélkül.

    csak toleránsan”
  • 21. Bokk 2010. április 08. 11:15
    „"...a föld kitermelése, a már meglévő, de rossz állapotú járda bontása, elszállítása, elhelyezése (5 millió forint)"

    Kedves Kisalföld,
    nem kérnének erre egy másik városbeli cégtől egy árajánlatot? Én nagyon kíváncsi lennék...
    Laikusként: kell pár ember, légkalapács, markológép, teherkocsi, lerakási lehetőség valamely depóban és az egész lehet szerintem öt napnyi munka. Igen-igen nagy számokkal kalkulálva sem jutottam kétmillió fölé.”
  • 20. zhall 2010. április 07. 15:57
    „Azért néhány alagutat és viaduktot igazán építhettek volna bele...”
  • 19. Lárika 2010. április 06. 11:27
    „Jó lenne IGAZI kerékpárút! Olyan, ami elkülönül az úttesttől és a járdától is. És olyan széles, hogy két irányú forgalmat is lehetővé tesz. Ennyi pénzből kijött volna szerintem.”
  • 18. Cerwin 2010. április 03. 07:59
    „Mi kerül 40 millió forintba?

    Választások jönnek....”
  • 17. homersimpson 2010. április 02. 17:14
    „Miután többen összeadták a leírt összegeket és a különbözetet keresték, teljesen elbizonytalanodtam. A cikkben ez van: A beruházás részleteinek tisztázása érdekében elkértük a pályázat részletes munkaleírását. Mi most a legértékesebbeket emeltük ki. Én korábban ezt úgy értelmeztem, hogy nem az összeset írják le, csak kiemelnek néhányat, a drágábbakat. Most akkor mivan?? Hogyan kell érteni a leírtakat?? Mert vagy én értelmeztem rosszul, vagy azok, akik összeadogatják a darabokat. Kedves cikkíró!! Mi a helyzet???”
  • 16. pantani86 2010. április 02. 12:47
    „Franz:
    Marad az úttest, forgalommal meg szembe meg nem kell menni! :)
    (remélem nem lesz sport ebből az egyirányú utcás dologból, kevesen tudják sajnos, hogy tábla nélkül szabálysértést követnek el)”
  • 15. KERTÉSZ 2010. április 02. 11:20
    „A feltüntetett összeg 21.096.000 -Ft Áfával ez 26.370.000 -Ft a többi pénz kinek megy?A többi 13.630.000 -Ft a tervezés és engedélyezés? Sejtésem megvan, mert volt rá példa: Ady E. út plusz 30.000.000-Ft.Így kell ezt "csinálni",majd rákenni a kormányra.Ismét hülyének nézték a kérdezőket.”
  • 14. valami89 2010. április 02. 10:04
    „én durván 22m Ft-ot számoltam össze a fenti összegek együttes értékére, vagyis az alsó kijelentésem nagyjából helytálló!”
  • 13. valami89 2010. április 02. 10:02
    „többe kerül a régi felszedése és elszállítása, mint az új lerakása??? had ne mondjak semmit! Meg a végén van a kulcsszó! "építési engedély" a mi hazánkban ez azt jelenti hogy itt lopják el az emberek a pénz felét!”
  • 12. Franz 2010. április 02. 09:07
    „A Kresz megengedi a kerékpárosoknak az egyirányú utcában a forgalommal szemben a közlekedést, de ezt táblával kell jelezni. Eddig sopronban egyetlen egy táblát sem helyeztek ki. Marad a járda? Vagy szabálytalanul a forgalommal szembe.”
  • 11. Lobbo71 2010. április 02. 07:31
    „Ebből 4 millió az építési költség, a többi megy a haveroknak.”
  • 10. modernsopron 2010. április 02. 00:59
    „én nem értem az útvonalt. miért nem publikálják meg?
    szerintem a legtöbb turista, biciklís nem a határnál megy át, hanem a fertö-tavi kerékpárútról jönnek be a városba, és a szt. mihály templomnál lemennek a városba.
    osztrák részröl kevesen mennek át klingenbachnál. ezt a soproni önkormányzat megnézte, vagy itt megint nagy híba történik ?!?”
  • 9. NÉTT 2010. április 01. 23:41
    „Márkus László foteljelenete jutott az eszembe: Mi kerül 1 m útburkolati jel felfestése 8000 Forintba?”
  • 8. bobo 2010. április 01. 21:03
    „Én nem szeretnék vitatkozni senkivel, csupán elmondtam, amit mások is, hogy a cikkben hülyeség lett leírva az áfáról. Ezek után a többi összeg mennyire stimmelhet?

    De hogy másról is beszéljek, a Csengery és a Győri út közötti szakaszon is jó lenne végre kialakítani a 2 meglévő kerékpárút összekapcsolását. A jelenleg kitaposott "út" eső után kész sártenger.
    Valamint a Deák tér felől a most kialakítandó kerékpárút mikor lesz elérhető? Mert nem túl szerencsés a Várkerületen az autók mellett cikázni.”
  • 7. homersimpson 2010. április 01. 20:31
    „Látjátok? Pont erről beszéltem: ki nem szarja le, hogy pontosan mennyi az ÁFA?? Betegesek vagytok, kezeltessétek magatokat!”
  • 6. homersimpson 2010. április 01. 20:28
    „Csatlakozok nattomihoz! Szerintem is fontosabb a határ és Sopron közötti út, bár nem árthat, ha városon belül is rendezik a kérdést. Azt viszont méltatlannak tartom, hogy forintokra lebontva vitatkoznak egyesek. Megértem, hogy van akiknek ez egyfajta perverzió, de a hülyeségnek is van határa. Vállaljatok politikai pozíciót, mert csak ott van ennyi tudálékos okostojás.”
  • 5. bobo 2010. április 01. 20:10
    „A "zseni" matekosoknak: 32 misi áfája 8 misi, a kettő együtt 40. Ahogy az első hozzászóló is írta.”
  • 4. egysoproni_ 2010. április 01. 19:33
    „A fentebb felsprplt tételek csak kb a 40 milla felét fedezik... és a maradék közel 20 milla az sikerdíj valakinek???

    1. titáti !
    40 millának az áfája 10 milla mert nem 20 hanem 25% a jelenlegi áfa... Igaz ennekj jórészét bizti vissza is igényli valaki...”
23 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Haydnt idéző sétány Fertődön

Fertődön a napokban kezdődik a zenélő szökőkúttal ékesítendő Haydn sétány kivitelezésének közbeszerzési eljárása. Tovább olvasom