Kisalföld logö

2017. 11. 25. szombat - Katalin 4°C | 14°C Még több cikk.

Kerékpársáv is készül a határon átvezető út mellé Harkánál

Harkáról két ausztriai település - Sopronkeresztúr, Sopronnyék - felé is vezet út. Kiszélesítenék és felújítanák ezeket.
  
A határon átvezető utak bemutatásáról szóló cikksorozatunkban Zsira, Fertőrákos után most a Harka következik.

Az utóbbi időben kevés szó esett arról, hogy a Sopron melletti faluból két ausztriai településre, Sopronnyékre (Necekenmarkt), illetve Sopronkeresztúrra (Deutschkreuz) is vezet út.

Igaz, ezeken korántsem akkora a forgalom, mint például Ágfalvánál, vagy Fertőrákosnál, talán ennek is köszönhető, hogy a szomszédban élők sem hátráltatják a fejlődést. Így mindkét fél hajlik az ésszerű kompromisszumra.

A tervek szerint még ebben az uniós pénzügyi ciklusban megvalósulhatnak a tervezett fejlesztések. S, hogy melyek ezeket? Szabó Károly a 2000 lakosú Harka polgármestere adott tájékoztatást.

Harkáról két ausztriai település - Sopronkeresztúr, Sopronnyék - felé is vezet út
Harkáról két ausztriai település - Sopronkeresztúr, Sopronnyék - felé is vezet út


- A Harka és Sopronnyék közötti, mintegy másfél kilométeres út első kettőszáz méteres szakasza meglehetősen rossz állapotban van. Itt az a feladatunk, hogy megszüntessük a kátyútengert - kezdte a faluvezető. - Az elképzelések szerint, a mostani három méter széles utat teljes hosszábban öt méteresre bővítjük. S emellett vezet majd egy kerékpársáv.


A másik út, a sopronkeresztúri esetében is vannak tervek. E szerint a felújítás, már a faluközponttól indulna, mert a négy méter széles út nehezen bírná a megnövekedett forgalmata. Külterületen pedig aszfaltréteget kap a mostani egy kilométeres földút. Itt is készül majd egy kerékpársáv. Az útról azonban várhatóan kitiltják a teherautókat.

A polgármester hangsúlyozta, mivel ezen út a száznegyven fős iskola mellett vezet el. Így fontos, hogy az oktatási intézmény környékén megteremtsék a biztonságos közlekedés feltételeit.

Az útépítés előzménye

A megyei közgyűlés nyár eleji ülésén volt szó arról, hogy a közös magyar-osztrák határ megyei szakaszain legalább 11 átkelőhelynél utat kellene építeni vagy felújítani 2020-ig.
Ezen a tanácskozáson a megjelent polgármesterek és a megyei közgyűlés elnöke, Németh Zoltán számos kritikával illették a bemutatott elképzeléseket.

Elsősorban azt nehezményezték a résztvevők, hogy 2020-ig a Győr-Moson-Sopron megyei szakaszon csupán öt projekttel számolnak a most elkészült tanulmány összeállítói, miközben a Vas megyei szakaszon kilenccel.

Egyetértettek abban, hogy a Répcevis-Locsmánd, Zsira-Locsmánd, Sopronkövesd-Füles, Harka-Sopronkeresztúr és Sopronkőhida (Piuszpuszta)-Szentmargitbánya közötti határátmenetek a 2020-ig megvalósítani javasolt projektek között vannak.

A testület kezdeményezte azt is, hogy a tanulmányban a Harka-Sopronnyék, Ágfalva-Lépesfalva, Fertőrákos-Fertőmeggyes, Várbalog-Albertkázmérpuszta és Féltorony, Rajka-Németjárfalu valamint Mosonszolnok-Féltorony közötti szakaszok felújítása ugyanilyen besorolást kapjon.
 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Halálos baleset Peresztegnél - Kamion és kisteherautó ütközött a 85-ösön - fotók

Meghalt a vezetője annak a kisteherautónak, amelyik egy tartálykocsival ütközött össze a 85-ös… Tovább olvasom