Kisalföld logö

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 12°C | 22°C Még több cikk.

Kerékpárral is járőröznek a polgárőrök Sopronban

Két kerékpárt bocsátott a járőrök rendelkezésére a Soproni Polgárőr Egyesület. Főként parkok, játszóterek ellenőrzésében segítik munkájukat a felcímkézett biciklik.

– A két szolgálati kerékpár beszerzése százötvenezer forintba került, amit szponzori támogatásokból álltunk – közölte Török László, a Soproni Polgárőr Egyesület ügyvezető elnöke.

– A járőrök a biciklikkel mozgékonyabbá válnak és könnyebben kereshetik fel a közterületeket.

Koloszár Csaba tizenöt éve polgárőr. A soproni születésű, hegesztő képzettségű férfi öt éve tért vissza Sopronba, korábban Battonyán is tevékenykedett polgárőrként. Szerinte nagy segítség a kerékpár, mert ugyanazt a helyet rövid időn belül akár többször is ellenőrizhetik. Havonta hat-nyolc szolgálatot teljesít.

Török László, Koloszár Csaba és Kóczán Olivér. Az új kerékpárokkal a polgárőrök ugyanazt a helyet rövid időn belül többször is ellenőrizhetik. Fotó: Magasi
Török László, Koloszár Csaba és Kóczán Olivér. Az új kerékpárokkal a polgárőrök ugyanazt a helyet rövid időn belül többször is ellenőrizhetik. Fotó: Magasi


A soproni egyesület legfiatalabb tagja a 18 éves Kóczán Olivér. – Három éve jelentkeztem polgárőrnek és rendőrnek készülök. – mondja. – A nyári hónapokban Sopronban heti négy alkalommal járőröztem a társakkal. Iskolaidőben sem hagyom abba, hétvégente vállalok szolgálatot.

A kerékpárral könnyebben és nagyobb feltűnés nélkül ellenőrizhetjük a parkokat és a játszótereket, ahol – főként az éjszakai órákban – gyakrabban megfeledkeznek magukról a fiatalok. A közterületek rendjének fenntartásában számíthatunk a rendőrség segítségére, de előfordult már, hogy ők szóltak nekünk, hol van ránk szükség.

A Soproni Polgárőr Egyesület közel ötven taggal működik. Két szolgálati gépkocsi és két kerékpár segíti munkájukat, URH-adóvevőjük ötven kilométeres hatótávolságú. Irodájuk a volt határőrlaktanyában, a Táncsics utca 8. szám alatt található. Hétfőnként 16–18 óra között fogadják új polgárőrök jelentkezését, és a 30/385-5732-es telefonszámon.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rendőri túlkapás Sopronban?

A rendőrség hivatalosan nem nyilatkozott, az ügyészség viszont nyomozást rendelt el egy szombat esti igazoltatás körülményeinek kivizsgálására. Tovább olvasom