Kisalföld logö

2017. 02. 24. péntek - Mátyás 7°C | 10°C Még több cikk.

Kényszermunkásokra emlékeztek Sopronban

A következő évben emlékeznek a holokauszt 70. évfordulójára. A történelemoktatás elengedhetetlen része lesz a vészkorszak és tanulsága.

– Érdekel a történelem. Az én családomat nem érintette a kényszermunka-szolgálat, de együtt érzek azokkal, akiknek ilyen tragikus sors jutott. Fontosnak érzem, hogy évente legalább egyszer lerójuk kegyeletünket az áldozatok emléke előtt – mondta az Erődítő Kényszermunkások VI. Emléknapján Zsejki Bálint, a Vas-Villa’ elektronika szakos diákja.

Ő iskolatársainak egy csoportjával önkéntesen vett részt a konferenciával, koszorúzással egybekötött balfi rendezvényen, amit a Holokauszt Emlékközpont, a Munkaszolgálatosok Országos Egyesülete, a Nácizmus Üldözötteinek Bizottsága szervezett a Nemzeti Irodalmi és Történelmi Emlékhelyen.

 A Vas-Villa’ diákjainak egy csoportja az emlékhely tárlói előtt.
A Vas-Villa’ diákjainak egy csoportja az emlékhely tárlói előtt.


– A német hadvezetés parancsára 1944. december első napjaiban földmunkák kezdődtek Sopron térségében. Balfon a térség legnagyobb erődítő munkatáborát létesítették.

Ott és a környező településeken a téli hónapokban közel nyolcezer munkaszolgálatos, kényszermunkás halt bele a brutális hajszába, az éhezésbe. Nagy gondot fordítunk arra, hogy a történelem e szégyenteljes időszakát ne feledhesse az ifjúság. Azért, hogy az soha ne ismétlődhessen meg – nyilatkozta a Kisalföldnek dr. Szita Szabolcs, a Holokauszt Emlékközpont ügyvezető igazgatója.

– Ennek érdekében pályázat révén kezdeményeztük az ország középiskolásai között, hogy képzést kapjanak e témakörben, s társaikkal a balfi emlékhelyre ellátogatva ők mondhassák el a vészkorszak embertelen történéseit.

Ehhez kapcsolódóan most jelentettük meg az „Emberhez méltatlanul..." című kiadványunkat, amely – a Sopron térségében lezajlott események összefoglalója mellett – a középiskolások számára kiírt esszéíró pályázat eredményeit, a tizenévesek kitűnő dolgozatait részletezi. Jövőre emlékezünk a holokauszt 70. évfordulójára. Szó van arról, hogy a történelmi tananyag elengedhetetlen része lesz a holokauszt és annak tanulsága.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen a leendő katona-, rendőrtisztek és állami közszolgák oktatásában is szerepet kap majd a holokauszt témaköre.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kiváló minősítés a soproni fúvósoknak

Sopron Város Fúvószenekara képviselte hazánkat az ausztriai Güssingben rendezett nemzetközi minősítő… Tovább olvasom