Kisalföld logö

2017. 06. 23. péntek - Zoltán 21°C | 32°C Még több cikk.

Kékfrankokat a templomi perselybe

Bevált a soproni helyi pénz, az egy éve kibocsátott utalvány sikerét jelzi: már 420 hazai vállalkozás fogadja el, sőt néhány osztrák családi vállalkozásnál is lehet így fizetni.

– Száztíz millió ember használ helyi pénzt a világon. Ezek közé tartozik immár egy éve a soproni kékfrank is, amellyel egyelőre csak néhány ezren fizetnek áruért és szolgáltatásért. Valójában egy pénzhelyettesítő utalványról beszélünk. A szövetkezetünk csak tagjainak, illetve partnereinek adhat kékfrankost, a partnerek azonban már idegeneknek is fölajánlhatják.

Így fizethetnek vele az elfogadó vállalkozásoknál: a fodrásznál, a fogorvosnál, a cukrászdában, egyes boltokban, és akár bedobhatják a templom perselyébe is. – mondta Pertkovátz Tamás, a kékfrankost kibocsátó Ha-Mi-Összefogunk Európai Szövetkezet (Ha-Mi) elnöke, aki szerint az első év eredményi igazolták kezdeményezésük sikerét - írja a mindennapi.hu.

A pénzügyi felügyeletek által engedélyezett helyi pénz mögött százszázalékos fedezet áll – hangsúlyozta az elnök. Egy frank egy forintot ér, legkisebb címletük az ötszázas, a legnagyobb a húszezres, aprópénzről egyelőre nincs szó. Sopron saját pénzét a magyar pénzjegynyomdában nyomják és ugyanolyan szintű biztonsági elemekkel látják le, mint a 20 ezer forintost. A Ha-Mi idei célkitűzése, hogy elérjék a százmillió forintos kékfrank kibocsátást.

Az egyes címleteken olyan hírességek portréja látható, akik valamilyen módon a városhoz kötődnek: az ezrest Kitaibel Pál kémikus és botanikus arcmása díszíti, a tízezresen Joseph Haydn, a húszezresen pedig Liszt Ferenc portréja látható.

A teljes cikk >>

Olvasóink írták

  • 1. valakivalaki 2011. március 24. 08:28
    „Azért abban egészen biztos vagyok, hogy egy idős plébános elsőre nem tudna mit kezdeni egy kékfrankkal, ha megtalálná a templom perselyében. Maradjunk a realitás talaján. A templomi perselypénz nem arra való, hogy a plébános azzal fizessen a "fodrásznál, fogorvosnál, cukrászdában, egyes boltokban".”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szemeteljünk jól! - Az első tavaszi forduló nyertesei

Kisorsoltuk a Szemeteljünk jól! - az STKH és a nyugatmagyar.hu közös játékának a tavaszi, első… Tovább olvasom