Kisalföld logö

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 3°C | 12°C Még több cikk.

Karitatív munka Sopronban – felsőfokon

Sopronban és térségében 8200-an jelentkeztek véradásra az elmúlt évben, közülük 878-an életükben először. A Vöröskereszt az ünnepek idején ötszáz kilogramm élelmiszert osztott a rászorulóknak.

– A véradás egész éves elfoglaltságot jelent számunkra – mondta összegzésében Gráczol Hajnalka, a Vöröskereszt soproni területi szervezetének vezetője. – Sopronban és a hozzánk tartozó településeken önkéntesek segítik a szervezést. A vért kapottak nevében ezúton is hálás köszönetet mondunk nekik, csakúgy a vért adóknak azért is, mert nélkülük nem érhettünk volna el ilyen szép eredményt.

Sopron térségében kiemelkedő a véradói hajlandóság. A véradás saját egészségünk ellenőrzése is egyben.
Sopron térségében kiemelkedő a véradói hajlandóság. A véradás saját egészségünk ellenőrzése is egyben.


Év közben is segítünk a rászorulókon, de valójában mi csak akkor nyújthatunk támogatást, ha kapunk adományokat. Az elmúlt esztendők során a felajánlások mértéke nagyjából azonos szintű maradt.

Körzetünkben – mint megyénkben, amely országosan is első a véradási aktivitás rangsorában – kiemelkedő a hajlandóság: tavaly nálunk 8200-an jelentkeztek véradásra, közülük 878-an életükben először nyújtották segíteni karjukat. Az előszűréseken a 8200-ból 720-an voltak olyanok, akiktől vérszegénység vagy más okok miatt nem vehettünk le vért. A véradásnak tehát olyan hozadéka is van, hogy az emberek saját egészségi állapotukról is információt kapnak. Mindenki, aki adhat vért, boldog lehet, mert az egészségesek táborába tartozik – hangsúlyozta a vezető.

A Vöröskereszt ezen túlmenően elsősegélynyújtó tanfolyamokkal és vizsgáztatással szolgálja a köz érdekét. A kurzusokon nemcsak a jogosítványért folyamodók, hanem azok is részt vehetnek, akik jól felfogott érdekükből sajátítják el vagy frissítik fel az életmentéssel kapcsolatos tudnivalókat.

A Vöröskereszt karitatív munkája is jelentős.

– Év közben is segítünk a rászorulókon, de valójában mi csak akkor nyújthatunk támogatást, ha kapunk adományokat. Az elmúlt esztendők során a felajánlások mértéke nagyjából azonos szintű maradt – említette Gráczol Hajnalka. – Ugyanakkor tapasztalataink szerint megnőtt azok száma, akik élelmiszerért fordulnak hozzánk. A karácsonyi gyűjtési akciónk sikerrel zárult, lakossági adakozásból ötszáz kilónyi tartós élelmiszert oszthattunk szét a hátrányos helyzetűek között.

Az önkormányzat és vállalkozások támogatása révén a Vöröskereszt évek óta gyerektábort rendez. Tavaly huszonhét gyermek üdülhetett a karitatív felajánlásoknak köszönhetően. Remélik, idén is tarthatják ezt a létszámot.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Riasztott a szén-monoxid jelző: nem esett baja a soproni családnak

A lakást a tűzoltók átszellőztették, mivel a fűtés ellenőrzése szükséges, a lakók csak később… Tovább olvasom