Kisalföld logö

2017. 02. 28. kedd - Elemér 7°C | 15°C Még több cikk.

Kápolnát áldottak meg, templomot szenteltek

Sarród–Csáfordjánosfa - Fiatalok által kezdeményezett és összefogással létrehozott kápolnát áldottak meg Sarródon. Csáfordjánosfán is felszentelték a nyolcmillió forintos költséggel felújított templomot.
– A sarródi kápolna megépítésének ötlete már a ’60-as években felvetődött nagyapám, Barcza Gyula részéről, de a 2005-ös kölni katolikus ifjúsági világtalálkozóról hazatérve határoztuk el barátaimmal, Fejes Istvánnal, Horváth Gáborral, Horváth Norberttel, Horváth Zoltánnal és Németh Jánossal, hogy megvalósítjuk a régi tervet – mondta Barcza Attila sarródi fiatal, egyetemi hallgató. – Idén tavasszal fogtunk munkához, s anélkül, hogy gyűjtést szerveztünk volna, Turi Lajos polgármestertől és a helybéliektől, környékbeliektől rengeteg segítséget kaptunk.

A sarródi kápolna

A kápolna több mint hetven ember támogatásából épült fel. Mindenki önzetlen munkát végzett, ingyen dolgozott. A tervezés Rabi Géza fertőendrédi barátunk nevéhez fűződik, Tímár István kőműves, Rajcz János vállalkozó és Vámosi Lajos pedig oroszlánrészt vállalt abban, hogy a hétvégén Fodróczy László atya megáldhatta az állatok és a természeti környezet védőszentje, Assisi Szent Ferenc tiszteletére emelt kápolnát. A belső berendezést Reisz Pál ferences atyának, a festményeket a Ferenczy József Nemzetközi Alkotótábor kiválóságainak, Benedek Andrea Eszternek, Hódi Andreának és Békési Zsuzsannának köszönhetjük.

Míg a sarródi kápolna anyagiakban mérve több mint másfél millió forintot jelent, Csáfordjánosfán nyolcmillió forintba került a Szent Imre-templom teljes felújítása, amelyet ebből az alkalomból dr. Schmatovich János győri székesegyházi kanonok szentelt meg vasárnap, a templom búcsúján. Somfai Árpád plébános elmondta: a csáfordjánosfai templom 1951-ben épült, a legnehezebb időkben. A teljes felújítás még 2001-ben kezdődött el a tetőzet rendbetételével, s most a külső tatarozás is befejeződött.

Csáfordjánosfán nyolcmillió forintba került a Szent Imre-templom teljes felújítása

A helybéli és a környékbeli hívek adakozása mellett az egyházmegye és az önkormányzat is hozzájárult a költségek fedezetéhez. – Időközben alapítványt is létrehoztunk a munkálatok támogatására – vette át a szót Nagy Imre, a helyi egyházközség világi elnöke. – Szép összefogás nyilvánult meg az alig több mint kétszáz lelket számláló faluban, akadtak, akik száz- vagy kétszázezer forintot is felajánlottak a templom megszépítésére. A faluból elszármazottak szintén nagyvonalúan gondoltak vissza egykori otthoni templomukra.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kulturális centrum lehet a Barlangszínház

Sopron - A látványtervek szerint a soproni Kőszegi úti aluljáró a Felsőbüki Nagy Pál utca környékén… Tovább olvasom