Kisalföld logö

2017. 09. 19. kedd - Vilhelmina 12°C | 17°C Még több cikk.

Kántortanítóról nevezték el az iskolát

A fertődi képviselő-testület döntött arról, hogy a kisváros kántortanítójáról, Babos Józsefről nevezik el a térségi általános iskolát.

A közgyűlésen szó volt a belvízelvezetés megoldásáról is, amely 1,3 milliárd forintba kerülne.

A közelmúltban Fertődön nem reprezentatív felmérést készítettek. Az önkormányzat azt tudakolta a helyiektől, hogy kiről nevezzék el az általános iskolát. A lakosság egyöntetűen Babos Józsefet javasolta. A kántortanító és leszármazottai több mint száz éven keresztül tevékenykedtek, tanítottak, generációkat neveltek fel Fertődön. A képviselő-testület a legutóbbi ülésén úgy határozott, hogy az intézmény neve a jövőben Babos József Térségi Általános Iskola lesz.

Fertődön évek óta megoldásra váró gond a nagyobb esőzések után megjelenő belvíz. Fülöp Géza polgármester portálunknak elmondta, nem lehet sokáig halogatni a probléma megoldását.

– A testületi ülésen szakemberek tartottak a témáról egy tájékoztatót. A beruházás jelenlegi áron számolva mintegy 1 milliárd 300 millió forintba kerülne. A tervezés költsége pedig 30 millióba. A tervek szerint a 90–95 százalékos támogatottságú pályázat a jövő év elején jelenik meg, amelyen szeretnének részt venni. A munkálatok során mintegy tíz kilométer hosszan újítják fel a már meglévő árokrendszert, további két kilométeres szakaszon pedig betongyűrűkkel fednék be az árkokat. Négy helyre átemelőszivattyút is telepítenek.

A képviselők végezetül döntöttek arról, hogy még a tél beállta előtt 7 millió forintot költenek a járdafelújításra. Emellett a helyi labdarúgó-egyesületnek 240 ezer forint, a plébániahivatal és a templom világítási rendszerének korszerűsítésére félmillió forint támogatást ad az önkormányzat.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sopron a harmadik kedvelt helyszín

A főváros és Szeged után Sopronban rendezik a legtöbb nemzetközi konferenciát, bár ez csupán 3,5… Tovább olvasom