Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 2°C

Kalmár: Vastagabb fizetési borítékok a soproni városházán

A napokban mindenki megkapja a „borítékot" és szembesülhet a valósággal, vajon nőtt, vagy csökkent a bére? - tette fel a kérdést Kalmár István (MSZP).

Itt az idei év első fizetése. A napokban mindenki megkapja a „borítékot" és szembesülhet a valósággal, vajon nőtt, vagy csökkent a bére? A többség már tudja, amit a fidesz ígért a nagyarányú adócsökkentésről az nem őt érinti. Havi bruttó 300 ezer forint alatt, akinek nem jogosult kedvezményre, vagy olyan alacsony a jövedelme, hogy nem tudja azt igénybe venni, azoknak mind csökken a fizetése - mondta el pénteki sajtótájékoztatóján Kalmár István önkormányzati képviselő, az MSZP soproni szervezetének elnöke.

De van, aki jól jár, februárban több fizetést vehetnek fel a város vezetői. A polgármester jövedelme nyilvános adat, így tudható, Fodor Tamás évente egymillió forinttal többet visz haza, pártjának köszönhetően - közölte a politikus.

Tudni kell, hogy tavaly év végén, Fodor Tamás polgármesteri fizetését és költségtérítését felemelte a Fideszes többségű közgyűlés. Mindezt tetézi, hogy több mint kétmilliós szabadságmegváltása után sem kellett jelentős különadót fizetnie. Azt gondolom ez a kis példa is jól szemlélteti, kik azok, akik jól jártak a Fidesz, úgynevezett „adócsökkentésével" - fogalmazott Kalmár István.



Sajnos azonban az ország és a soproni lakosság nagyobbik részének, csökken a fizetése. A rosszabbul keresőknek kell megfizetniük, a jól keresők gazdagodását. A szegényebbektől elveszik a pénzt és a gazdagabbaknak adják. Ez a legújabb orbáni irány.

Ebben a helyzetben a mi feladatunk, hogy minél többször és minél érthetőbben elmondjuk, miért rossz és káros az, amit a Fidesz művel, mind az országban, mind Sopronban - fejtegette Kalmár István.

Ha valaki úgy érzi, hogy szerinte is rossz irányba mennek a dolgok, csatlakozzon aláírásával ahhoz az országos tiltakozáshoz, amit az MSZP kezdeményezett. Keressen bennünket soproni irodánkban, Sopron, Magyar u. 24., tel.: 506-800, e-mail: sopron@mszp.hu, és mi elmegyünk Önhöz - zárta Kalmár István.

Olvasóink írták

33 hozzászólás
12
  • 33. Miértmagyar? 2011. február 08. 14:00
    „28. SZILAJ# Még egy 5 éves cserkészlány és csapata se tudná így lezülleszteni Sopron, ahogy ezek tették!Ami nálunk van 10-15 éve, az abszolút 0, lejjebb már nincs...Tehát akár a Jobbik is csak pozitív görbét tudna felvenni...De ami 100, hogy Fodor Tamásnál rosszabb polgármestere még nem volt Sopronnak...”
  • 32. atika61 2011. február 07. 11:15
    „31. bennevagyok!!!
    Lassan 30 éve ezt halla mindenki.
    Csak egy-két év.....................
    Ezt tudják eladni, mindenkit hülyítve és a saját zsebüket jól megtömve.
    Ezért birka nép a Magyar! Mert a Rákóczi féle szabadságharc óta hagyjuk, hogy mindenféle bitangok rajtunk uralkodjanak, élősködjenek és eltapossanak.”
  • 31. bennevagyok 2011. február 07. 08:55
    „Mindjárt az elején szögezzük le, nem vagyok komcsi. Mindenki jegyezte? Köszi.

    Én ott látom a probléma gyökerét, hogy jelenlegi hős vezérünk elejtette azt a mondatot, hogy : SENKI NEM JÁRHAT ROSSZUL. De sajnos nem sikerült. Kicsit sem. Miért nem lehet azt modnani, hogy emberek, most pár évig, (mondjuk 5) rossz lesz, amit tudunk elveszünk mindenkitől, mert az országot talpra kell állítani. Miért nem lehet őszintén kiállni az emberek elé, miért kell hülyének nézni a népet?

    Szerintem amíg olyan politikusaink vannak, akik nem partnerként tekintenek a polgárokra, addig itt nem lesz semmi. Lehet erőlködni, de az egyik fele az országnak mindig keresztbe akar majd tenni a másiknak.

    És most nem kell jönni a kétharmaddal, mert annak nagy része - ahogy más már írta is itt - olyan emberekből áll, aki a kisebbik rossz miatt, illetve a ´hátha akkor megcsinálják´ miatt szavaztak a jelnlegi kormánykoalícióra. Csak eddig nem látják, tapasztalják az értelmét.”
  • 30. NoBo 2011. február 07. 08:35
    „Nem is azzal van baj, hogy egy megyei jogú város polgármestere 540.000-et tesz zsebre.
    Hanem az, hogy mellette szinte mindent ingyen kap... Ruha, autó, telefon, kaja, parkolás... stb. stb.
    Ja, meg az is baj, hogy én nem annyit kapok.... :-)))”
  • 29. atika61 2011. február 06. 20:22
    „moderálva”
  • 28. SZILAJ 2011. február 06. 19:37
    „Attól mentse meg a jó isten magyarországot, hogy egyszer a Jobbik kormányozzon!”
  • 27. atika61 2011. február 06. 10:37
    „Azért érdekelne, hogy Fodor ELVTÁRS-nak mi a francnak jár költségtérítés, azaz ezt tudja igazolni is??? Ha igen, gondolom fiktív számlákkal.
    Gusztustalan, amit a város " ÉRDEKÉBEN " tesznek.
    Sajnos van olyan, aki netto 70-80 ezerből él, az elvtárska meg 90.000-el keres többet nettoban a TÖRVÉNYTELENÜL MEGVÁLTOTTszabadsága MELLÉ.
    Azért a vérnarancs leve kezd nagyon keseredni. Egyik 19, a másik 1 híján 20!!!!!!!
    Kéne már végre egy jobb!!!, mondjuk egy JOBBIK; aztán akkor hamarosan lesz végre rend ebben az országban.”
  • 26. rozinéni 2011. február 06. 10:14
    „szilaj:) egyettértek veled, lássuk mi az igazság a mozi ügyben”
  • 25. ujidok 2011. február 05. 19:37
    „Én úgy gondolom, a mai közvéleményt látva, hogy a Magyar nép fejét még nagyon mélyre, és nagyon hosszú ideig le kell nyomni a vizes hordóba, hogy végre azt mondják elég volt, mert megfulladok!

    A Fidesznek nincs más hátra, további reformok, további brutális megszorítás!
    Növekvő infláció, késői Euró, és egy nagyon értéktelen fizető eszköz.

    Uraim ébresztő, ez a társadalom A Fidesz kormánytól még nagyon sok mindent elbír, akár 500Ft-os benzin árat!
    Remélem ez a kormány végre hajtja a brutális megszorításokat!”
  • 24. SZILAJ 2011. február 05. 17:09
    „Azért arra én is kíváncsi lennék , hogy lehetett az Elit mozit 10000 Ft-ért kibérelni???? Jókor kellett jóhelyen lenni a jó pártban Kalmár úr????? Szerintem az a tizes már a pattogatott kukoricából is megvan egy előadás után. Az kiabál a legjobban akinek a háza ég Kalmár úr??? Hogy is van ez??? Vegye csak elő maga is a jövedelem bevallását ! A következő kisalföldben szeretnénk látni azt is!!”
  • 23. c77 2011. február 05. 15:39
    „14.15. 21.
    Ok!”
  • 22. FREDDY/S 2011. február 05. 12:05
    „Az elmúlt húsz évben is addig feszítették a húrt, míg egyszer csak az egyiptomi hangulatra ébredhetünk, és akkor majd lehet mesélni az esélyegyenlőségről, avagy azonos munkáért mindenkinek azonos bér járhatna, nemde...”
  • 21. komady.csokmo 2011. február 05. 09:44
    „Ne erőlködjön Kalmár Elnök Úr/Elvtárs, mert soron kívül mosni kell a gatyáját.
    Csak egyet kénék, kiegészítésként, hogy az önök regnálása alatt, az önök egyéb vagyoni bevételeik mellet, mennyit emelkedett az önkormányzati fizetésük/járandóságuk/bevételük, a város tönkretétele mellett? Így lenne tisztességes az a bizonyos táblázat. Egy közgazdász akkor korrekt és hozzáértő, ha tisztességes és nem vezeti félre a közéletet... Kalmár, Kalmár, már megint mocskolódik? Ön nem tud tisztességes lenni? Legalább ne járassa le pártját, ha már azokból él. Egyébként, hozzám ne jöjjenek el, mert én védem a környezetünket...”
  • 20. iparos 2011. február 05. 09:20
    „Ha az alacsony jövedelmü embereknek adtak volna 30ezer Ft-ot, még a deviza hitelbedöléseket is megoldották volna!”
  • 19. skandi 2011. február 05. 09:07
    „Különben szilajnak van igaza! Kétszer megválasztottátok a komcsikat, aztán miután egyre nagyobb szart csináltak, egy csomóan átszavaztak a fideszre. Most meg az nem jó. Én egyikre sem szavaztam, jelzem. Meg kellett volna még a mesterházyékat szavazni 4 évre, akkor már túl lennénk valószínű egy polgárháborún és akiket nem sikerült 20 év alatt eltakarítani, azok már mélyebben lennének...”
  • 18. skandi 2011. február 05. 09:03
    „Kalmár úr! Arról is számoljon be lesszíves, hogy miért 12 azaz tizenkétezer forintért bérli havonta a mozit pl. A 8 év alatt nem volt gond ott ugye? Csak az utóbbi egy évben... Vajon miért? Mi van a tűzoltólaktanyával pl.? Azóta is ott rohad a győri úton. Ezzel ki keresett sokat??!!”
  • 17. BsBe 2011. február 05. 07:26
    „Nem érdekel sem Kalmár, sem a polgármester fizetése. sem senkié. De igenis bosszant, dühít és elkeserít, az ország és a soproni lakosság nagyobbik részének, csökken a fizetése beleértve az enyémet is. A rosszabbul keresőknek kell megfizetniük, a jól keresők gazdagodását. A szegényebbektől elveszik a pénzt és a gazdagabbaknak adják.
    50 év felett már nem igen lehet vállalni még 2-3 gyereket (már felneveltem hármat) most azért büntetnek, és csökkentik a keresetemet, mert már öreg vagyok a gyermekvállaláshoz?? De a villanyt, a buszbérletet a kenyeret, stb nekem is emelik.”
  • 16. zeta62 2011. február 04. 23:08
    „7. aztapaszta 2011.02.04. 14:36
    Ezt választották az emberek, meg is érdemlik. 4 év (vagyis már csak 3) múlva úgyis megint valamelyik dilettáns bandát fogják megszavazni. Vagy ezt ami most van, vagy amelyik volt... És ez nem fog változni!!!

    Erre azért ne végy mérget!!!
    :)”
  • 15. SZILAJ 2011. február 04. 21:09
    „Mit vártatok ilyen korrupt 8 év után??? A kánaánt? A Medgyessyt megszavaztátok, utána Gyurcsánoztatok, most meg sírtok, hogy kevés a lóvé..... Örüljetek , hogy nem jutottunk még Egyiptom sorára. A Kalmár meg örüljön , hogy <moderálva>. Tegye ő is nyilvánossá a keresetét aztán majd megítéljük, hogy az ő százezrei mennyivel rosszabbak Fodorénál.”
  • 14. Csetneky 2011. február 04. 20:38
    „Meg lehetne tekinteti az ugyanilyen kis táblázatot kalmár István jövedelméről, mint amilyet ő betett Fodor Tamáséról? Már csak az összehasonlítás kedvéért. :)
    Úgy látom, szegény Mszp még mindig nem tud kikecmeregni a hatalmas választási lebőgésből. Egyik nap azon sírnak, hogy sokaknak kevesebb lett a pénze, másik nap azon sírnak, hogy sokaknak több lett a pénze. Na, kedves elvtársak, el kellene már döntetni, mit is akartok igazából?
    Egyébként van egy javaslatom. Nevezzetek ki egy a kevés jövedelem miatt síró embert, meg egy a sok jövedelem miatt síró embert. Ennek többszörös haszna van. Egyrészt ugyanazt a szöveget ugyanaz az ember naponta akár több témában is előadhatja, másrészt semmiképpen nem keveredik bele, hogy most éppen a sok vagy a kevés pénz miatt sír a szája.”
33 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egyetemisták grafikái a soproni vállalkozás teáscsészéin

A pályázatra a teázással, az irodai munkával, a komputerrel kapcsolatos, vidám hangulatú, humoros… Tovább olvasom